A 2020/21-es évadban folytatjuk a Nemzeti Énekkar két éve indult, sikeres és népszerű bérletét, melyet az együttes néhai alapítójáról, Pászti Miklósról neveztünk el. A koncertsorozat helyszínéül az Olasz Kultúrintézet helyett a patinás és nagyobb befogadóképességű Vigadót választottuk.
Az évad előzetes tervezésekor nem sejtettük, hogy mire új koncertjeink híre eljut közönségünkig, már az egész társadalmat érintő kataklizma szedi áldozatait: az emberiséget súlyos megpróbáltatás elé állító koronavírus-járvány. Akkor még nem tudtuk, hány értékes koncertünk marad el, mennyi terv megy füstbe. Ennek ellenére a véletlen úgy hozta, hogy idei hangversenyeink külön-külön és együttesen is választ adnak az elszenvedett csapásokra, kiutat mutatnak, segítenek megtalálni az elvesztett reményt.
Koncertsorozatunk egy világégés után született oratóriummal indít, a világháború borzalmait követő újrakezdés reménységével (Frank Martin: In terra pax). Két szépség- és boldogságkereső, tiszta, lelkes és magasztos művel folytatjuk (Poulenc: Gloria, Schumann: Az éden és a péri). Tavaszi koncertünk az újjászületés jegyében fogant az aznap éppen születésnapos Bartók Béla igézetében. A sorozatot hálaadással zárjuk a szentek sorát felvonultató májusi hangversenyünkön.
Kórusbérletünk a következő évben sajátságos kitekintés is lesz a hazai zeneéletre, hiszen a Nemzeti Filharmonikus Zenekaron túl egy-egy koncerten olyan nagy múltú együtteseket láthatunk vendégül, mint a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Magyar Állami Operaház Zenekara és a régizene egyik hazai zászlóshajója, a Capella Savaria.
Reméljük, hogy egy esztendő múltán, bérletünk végére érve, az új élményektől megerősödött lélekkel hagyhatjuk magunk mögött az idei nehézségeket.
Pászti bérlet / 2
2020. december 2., szerda, 19:30
Kelet meséi
Robert Schumann: Az éden és a péri, op. 50
Kolonits Klára a péri
Szalai Ágnes szoprán
Schöck Atala alt
Brickner Szabolcs tenor
Kovács István basszus
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Attilio Tomasello
„Múlt pénteken befejeztem Az éden és périt, legnagyobb és – remélem – legjobb művemet. Hálatelt szívvel gondolok az égre, amely erőimet, míg dolgoztam, ily éberen tartotta. […] A péri történetét már bizonyára elmeséltem neked, ha nem, úgy igyekezz azt megszerezni: szinte zenére született, alapgondolata oly költői és oly tiszta, hogy teljesen elragadott” – írta Robert Schumann 1843 nyarán egyik barátjának. És valóban, a zeneirodalom különös csodája, megismételhetetlen kuriózuma a még ugyanazon évben bemutatott alkotás. A műfaja is szokatlan, idill-oratórium, melyben szinte egyedüli követője Haydn remekművének, az Évszakoknak. Világi oratórium, lírai megközelítésben, s a tárgya is látszólag mindennapi: a boldogságkeresés.
A történet az angol Thomas Moore Lalla Rookh című, 1817-ben megjelent mesegyűjteményének egyik költeményére épül, az Ezeregyéjszaka meseszövéséhez hasonló formában. Egy kitaszított és bűnbánó angyal, a péri áll bebocsátásra várva az éden kapuja előtt. A bejutás feltétele, hogy az ég számára legkedvesebb ajándékot hozza el. Egy hazájáért küzdő katona utolsó csepp vére, egy szerelmes asszony utolsó lehelete sem elegendő, de végül elhozzák a megváltást az őszinte megbánás könnyei.
Az egzotikum iránt vonzódó Schumann a történet feldolgozása során nem a cselekményes megoldást választotta. A komponista a lelkiállapotok ábrázolásának mestere, a műben megtalálhatjuk dalai, szimfóniái, kórusművei, sőt vonós kamarazenéje reminiszcenciáit, azzal a sűrű, mégis áttetsző faktúrával, mely oly egyedien jellemző rá a romantika alkotói között.
