2012. március 29-én egyedülálló és izgalmas programra invitáljuk nézőinket: az
AEGON Kettőspont című sorozatának első részében a Cigányokhoz
kapcsolódó összművészeti estre kerül sor. Vendégünk lesz többek közt
Grecsó Krisztián és Lukács Miklós.
Az AEGON Magyarország és a Katona József Színház együttműködésében
induló új sorozat első produkciója a színház Cigányok című előadását,
annak egy mozzanatát hozza testközelbe – másképp, mint ahogy maga az
előadás teszi. Nem közönségtalálkozóként, nem is pódiumbeszélgetésként.
Többféle művészeti ág segítségével járjuk körül a Cigányok című
előadásból választott témát. Mert mindig van másik nézőpont is. Érdemes
szabadon, másfajta képzettársításokkal, máshonnan közelíteni. Kizökkenni
a megszokottból.
Zene: László Attila – Liszt-díjas gitárművész, Lukács Miklós – AEGON-társdíjas cimbalomművész Tánc: Horváth Zsófia, Juhász Zoltán, Tókos Attila, Benedek Attila Koreográfia: Horváth Zsófia
Vendégek: Grecsó Krisztián – író, aki továbbírta Terjánszky Józsi Jenő Cigányok című darabját Máté Gábor – a Cigányok rendezője Rostás Ottó – rendőr zászlós Rózsa Béla – a Snétberger Zenei Tehetség Központ 16 éves tanulója
Házigazda: Lévai Balázs Szerkesztő: Eszéki Erzsébet
A vakáció nem indul mindenki számára felhőtlenül: Péterke, a Vadliba őrs egyetlen lány tagja betegágyba kényszerül. Barátai azonban nem hagyják, hogy unatkozzon – szó szerint cirkuszt alapítanak, hogy feldobják a nyarát. Állatkerti hajsza, magnóval rögzített oroszlánüvöltés, Lópici Gáspár, a plakátragasztó – és persze Bagaméri, a fagylaltos, aki a fagylaltját maga méri.
A III. Madách Musical Pályázat győztes műve, amely 52 pályamű közül nyerte el az első díjat, forradalmian új hangvételű musical, melyben a kor magyar dallamvilága keveredik XXI. századi zenei formákkal. Szerelem, szenvedély, küzdelem a hazáért, a magam igazságáért, az életért. Háromgenerációs, nagyszabású, magával ragadó, látványos előadás.