• Podujatie


    Kollár-Klemencz Kamarazenekar - Ég az erdő

    Kollár-Klemencz Kamarazenekar - Ég az erdő

    Az Ég az erdő című új Kollár-Klemencz album január 17-én látott napvilágot, a dalszerző-író-énekes 2008-ban megkezdett első szólóalbumának folytatásaként. Az új dalokat 2020. január 19-én először a MOMkultban hallotta élőben a közönség. Személyes hangvételű, mély érzelmekkel telített, balladisztikus dalok a természetből, az erdő közepén élő alkotótól és vonós zenekarától.  Viac

    Nincs aktuális előadás

    Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

    Last event date: štvrtok, 13. august 2020, 19:00

    „Az új lemezen több kortárs versfeldolgozás is lesz, Borbély Szilárd volt az első versfeldolgozásom 2012-ben, ekkor indult a Rájátszás, ez a feldolgozás még akkor született. Sajnos Borbély Szilárd azóta már nincs köztünk, az ő emlékének is emléket állítunk most. Erdős Virággal a közös munka már a Legesleges című 2014-ben megjelent albumon kiteljesedett, de a Pápá nyugodj békében című dal később a Kistehén együttes Elviszlek magammal lemezére is felkerült, most pedig egy újabb formájában az Ég az erdő albumon is bemutatkozik. Kemény István egy Eric Satie feldolgozásra írt szöveggel van jelen, amelyet a Világ túlvégén címmel kifejezetten erre a zenére írt, A műanyag című alkotása pedig verbunkos köntöst kapott ezen a lemezen. Lackfi Jánossal 2019 nyarán dolgoztam együtt, a közös munkából született a ”Nem tudok élni nélkülem című versfeldolgozás dal”- mesélte Kollár-Klemencz László. 

    A zenei munkálatokban ifj. Csoóri Sándor is közreműködött, a moldvai-magyar csángó zenéből a Pusztinai nagy hegy alatt című dalban az ő játéka kapcsolja össze Kollár-Klemencz világát az autentikus népzenével.  

    Az új lemezen négy új dal is szerepel, amelyek Kollár-Klemencz László saját szerzeményei. Mindegyikben erős közeledés hallható a népzene irányába, amit személyesen ifj. Csoóri Sándor és felesége Kálna Natália erősít fel. A szövegek elementárisak, és következetes folytatásai a Rengeteg című album szövegvilágának. 

     

    Kollár-Klemencz László – ének, gitár

    Mákó Kató – ütősök (moldvai nagydob, jembe), vokál

    Ónódi László - brácsa

    Vajdovich Árpád – bőgő, vokál

    Valkó Béla – cselló

    Csernovszky Márk – zongora, vokál, ütősök

     

    A koncert hossza 90 perc.

     

    Esőnap: 2020. augusztus 13.

    Rossz idő esetén az előadás elmaradásáról a T9-Az Első Bástya legkésőbb 3 órával az előadás előtt honlapján, illetve Facebook oldalán közleményt ad ki. Amennyiben közlemény kiadására nem kerül sor, úgy a T9-Az Első Bástya az előadás megtartására készül. Szükség esetén az előadás megkezdésével várunk. A T9-Az Első Bástya fenntartja a jogot, hogy az időjárás függvényében az előadást a helyszínen is lemondhatja, illetve a már megkezdett előadást megszakíthatja és később – az esőt követően – folytathatja.

    Az előadás elmaradása esetén a jegyek a kijelölt esőnapra érvényesek, amelynek időpontja az adott esemény leírásában található. Amennyiben az előadásnak kijelölt esőnapja is van, a megvásárolt jegyeket visszaváltani nem áll módunkban. 

    Amennyiben rossz idő miatt az előadás legalább 35 perc után szakad félbe, az előadás megtartottnak tekintendő. 

    Amennyiben az elmaradt előadás rossz idő miatt az esőnapon is lemondásra kerül, az elmaradt előadás napján a jegyek visszaváltására nincs lehetőség. Az elmaradt előadásra szóló jegyek visszaváltásának módjáról és határidejéről T9-Az Első Bástya közleményt ad ki.

    Naša ponuka


    A Rómeó és Júlia musical Tokajban! Különleges, a Fesztiválkatlan sajátosságait kihasználó, érzelmekben és látványban gazdag produkciót láthatnak 2025. augusztus 23-án.

    A háború árnyékában felnövő gyerekek bandába verődve igyekeznek túlélni a borzalmakat. Egy idős zenész, Simon Péter romos kastélyában lelnek menedékre, aki nem fosztogató bűnözőket, hanem segítségre szoruló, otthonukat vesztett, árva gyermekeket lát bennük.

    zenés játék két részben

    Tipy


    Az Miracle című koreográfia hét táncos közös utazása. A testek és azok részeinek felfedezése, egymáshoz való viszonyuk vizsgálata, valamint az…

    Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
    odhadovaný zostávajúci čas:
    00:00

    položka/y v košíku

    celkom:


    Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016