• program


    Dato



    Szerencsés színészgeneráció tagja volt. Olyan korban dolgozhatott, amikor jó volt a magyar színház és európai hírű a filmgyártásunk. 1965-ben végezte el a főiskolát. Szolnokra került, innét a Kazimir Károly neve fémjelezte Thália Színházba, ahol rövidesen vezető színészévé vált a társulatnak. A pálya második szakaszában a Nemzeti Színház majd a székesfehérvári Vörösmarty Színház következett, ahol a teátum művészeti vezetője volt és rendezőként is bemutatkozhatott. Esztergályos Károly rendező árnyalt megfogalmazása szerint„minden megjelenésével azt sugallta, hogy neki egyetlen dolga van: hihető és lelkünket felkavaró figurákban megmutatni, milyenek is vagyunk. A többi néma csend. Amit mondani akart, elmondta a színpadról.” Művészi életútjának legfőbb vezérelve volt, hogy „tiszta embernek kell maradni és talán megalkuvásmentesen kell élni. Aztán hogy mi valósítható meg ebből, az már más lapra tartozik. Legfeljebb apró, de becsületes kompromisszumok.”                   

    E tragikusan félbeszakadt, ám színes és gazdag életmű bemutatásával adózunk emlékének.

    PÅ PLAKATEN


    A téli hónapokban a nagy számban sereglenek a madarak az etetőkre, megfigyelésük kiváló lehetőséget jelent, hogy jobban megismerjük őket, viselkedésüket,…

    A Dalszerelőműhely 2021 őszén kezdte működését az ISON-ban. Az első négy évad során Billie Eilish, Janelle Monáe, Eminem, Adele, Shawn…

    A vulkanikus borvidék karaktere a Time Out Marketen a poharadban.

    Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
    tilbageværende tid
    00:00

    enhed(er) i kurven

    total:


    Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016