• Podujatie


    Magyar Állami Népi Együttes - Gyökerek és szárnyak

    Magyar Állami Népi Együttes - Gyökerek és szárnyak

    Hét művész, hét különböző nézőpont és kifejezési forma egyesül ebben a műsorban, hogy közösen beszéljünk a hagyományainkról. Magyarország legszebb táncai, zenéi kerülnek terítékre új folklórelőadásunkban, mely határon túli táncantológiáink ívét hivatott méltón zárni.
     Viac

    Aktuálne podujatia







    Az emberi létezés alapja a természethez fűződő szoros kapcsolat, amely az évezredek során folyamatosan formálódott. 
    Az első mag elvetésével ez a kapcsolat új dimenziót nyitott: meghatározóak a gyökerek, amelyek a földbe kapaszkodnak, és az anyaföldhöz, mint tápláló erőnkhöz való kötődést jelentik, de fontosak a szárnyak is, amelyek a Földtől való elszakadást, a felfedezés vágyát és a szabadság akarását szimbolizálják. Ez a paradoxon alkotja a kultúránk egyik fontos alapvetését. 

    A hagyományos paraszti életforma, amely a múltban a közösségek szívét és lelkét adta, tiszteletteljes viszonyt alakított ki a természettel. 
    A kemény munka és az állandó küzdelem mellett azonban a paraszti élet olyan gazdag tárgyi és szellemi- lelki örökséget hagyott ránk, amely a népművészet, a zene, a tánc és a kézművesség formájában él tovább. 
    Ebben a műsorban bemutatjuk a talán több évszázadra is visszatekintő kifejezési formákat, amelyek a gyökereinkből táplálkoznak, de egyben szárnyakat is adnak, hogy szabadságot, lehetőséget teremtsünk a modern XXI. századi ember számára.

    Hat fiatal koreográfus, hat különböző nézőpont és kifejezési forma egyesül ebben a műsorban kiegészülve Pál István „Szalonna” mély gyökerekből táplálkozó, de szárnyaló zenéjével, hogy közösen beszéljünk a hagyományainkról. Nem csupán azt mutatjuk be, ami valaha volt, hanem azt is, amit a mai világban gondolunk róla, ahogy bennünk, a ma emberében él. 
    A gyökerek ereje és a szárnyak szabadsága együttesen formálja identitásunkat, és lehetőséget ad arra, hogy a múltat a jelen, s akár a jövő felé irányítsuk.

    Zenei szerkesztő: Pál István „Szalonna”
    Rendező-koreográfus: Ágfalvi György

    Tipy


    Macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a bált, és erre összegyűlnek a környék - nagyon…

    Moliére komédiázik. Kifiguráz bennünket. Félelmeinket, öncsalásainkat, kicsinyességünket. Ez utolsó színdarabja. 1673. február 17-én a Képzelt beteg előadása közben a címszerepet…

    zenés családi roadmovie 10-től 100 éves korig

    Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
    odhadovaný zostávajúci čas:
    00:00

    položka/y v košíku

    celkom:


    Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016