A hajnal a napkelte időszaka, mely a várakozással teli éjszaka sötétje után minden nap megjelenik. A hajnal – amely örökké fiatal és halhatatlan, a végtelen lehetőségek hordozója – a remény egyetemes szimbólumaként vált kulturális emlékezetünk részévé.
A hold az éjszaka bolygója, a szépség, a fény jelképe, mely sajátos és különleges szerepet töltött be minden nép hitvilágában, így a magyarban is. Mágikus funkciója ciklikus váltakozásában rejlik, melynek révén kapcsolatba kerül a születéssel, a halállal, a párválasztással, a termékenységgel, a természet titkos erőivel.
Amíg a nap az erő, a teremtő férfi jelképe, a szellem megtestesítője, addig a hold mindig a befogadó, a szellemi helyett az anyagi világhoz kapcsolódó nőiség jelképe.
Az említett szimbólumok mindegyike közös képzetek eredménye. E szimbólumok – az elmúlt évtizedek drámai változásai ellenére, melyeket „kollektív emlékezetvesztésként” ír le a társadalomtudomány – a ma embere számára is képesek még jelentést hordozni.
A Hajnali Hold című előadás a hagyományos táncok régen elhomályosult szimbólumrendszerének, valamint az egyes mozdulattípusok és térbeli formák hajdani jelentésének felmutatására vállalkozik. Láttatni kívánja a rég elfeledett, egykori mögöttes értelmeket, a mélyebb jelentésrétegeket.
A Hajnali Hold a várakozás pillanata. A várakozásé – mielőtt felkel a Nap…
Közreműködnek: a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara, Dés András (hangfelvételről), Pál Lajos, Szengyel István meghívott zenészek
Szólót énekelnek: Herczku Ágnes, Hetényi Milán
Az előadás idtőtartama: ~ 85 perc (1 részben)
