„Amikor anyává válunk, az egész világunk megváltozik. A legfontosabb a babánk fejlődése lesz. A külső-belső elvárások közepette próbáljuk megadni Neki a legjobbat magunkból. Hallgatjuk a kért vagy kéretlen tanácsokat és könnyen elbizonytalanodunk. Mindeközben hajlamosak vagyunk elfelejtkezni magunkról és a bennünk rejlő egyszerű és nagyszerű erőforrásokról: a ringatás, a beszéd és az éneklés hatalmáról. Pedig ezek a képességeink varázserővel bírnak, hiszen már számos kutatás igazolta, hogy a korai kapcsolódásaink - szóval, énekkel, érintéssel - nagyon fontosak, meghatározóak a babák későbbi fejlődéséhez és a jó anya-gyermek kapcsolathoz. A Babusgató foglalkozáson Te is felfedezheted, gyakorolhatod, erősítheted magadban ezeket a képességeket, így erősítve a kapcsolatodat babáddal, kisgyermekeddel.”
A vidám játék után a Mama klubban egy igazi közösség várja tagjait, ahol olyan témákról beszélgetünk - szakértő vezetéssel -, ami a kisgyermekes anyukák, apukák életében fontos. Kitérünk egy-egy korszak vagy téma pszichológiai, fejlődés-lélektani jellegzetességeire. Nevelési ötleteket, jól működő módszereket osztunk meg egymással, és a jelenlévők érdeklődése, kérdései mentén beszélgetünk. Minden hónapot egy-egy érdekes téma köré szervezünk.
Szeptemberben a jól működő családi rendszer témáit vesszük sorra: •2019.09.10. Hogyan leszünk boldog család? •2019.09.17. A család fejlődése a gyerek első 3 évében •2019.09.24. A párkapcsolat kihívásai, miután gyerekünk (gyerekeink) születtek
A foglalkozásokat Solymosiné Hoós Gabriella mentálhigiénés szakember vezeti, aki 10 éve tart Babusgató foglalkozásokat, és maga is 3 gyermekes édesanya.
Lázár Ervin mesejátékát már számos változatban láthatták az író rajongó olvasói. Tévéjáték, könyv, vagy színházi formában, sőt egy generáció nevelkedett Dömdödöm kedves versmondásán, vagy Bruckner Szigfrid hencegő oroszlán nagyzolásain.
Nagy siker Európában: Norvégiától Olaszországig, Portugáliától Bulgáriáig, a nagy szimfonikus zenekar, a Lords of the Sound végre Magyarországra érkezik a Hans Zimmer zenéje című nagyszabású műsorával. A Dűne, A Karib-tenger kalózai, Pókember 2, Sherlock Holmes, Madagaszkár, Csillagok között, A Da Vinci-kód, Pearl Harbor, Gladiátor, Mission Impossible, és a legendás Hans Zimmer sok más műve a híres Lords of The Sound szimfonikus zenekar előadásában!
A Bihari Együttes 1954-ben alakult Novák Ferenc vezetésével. Több mint fél évszázados működése alatt számos hazai és nemzetközi fesztivál nagydíját, helyezését nyerte el, a Martin György Néptáncszövetség által szervezett minősítő fesztiválokon kiváló minősítést, 2005-ben Csokonai Vitéz Mihály közösségi, 2012-ben Príma Primissima díjat kapott. Tervszerű utánpótlás-nevelésének eredményeképpen ma több, mint kétszáz fős közösség alkotja a „Biharit”. Ifjú táncosaink az alapfokú művészeti oktatás keretén belül ismerkednek hagyományainkkal.