Műsor:
Csajkovszkij: Rokokó variációk op.33
Beethoven: I. (C-dúr) zongoraverseny op.15
Brahms: II. (D-dúr) szimfónia op. 73
Közreműködik:
Ivan Skanavi - cselló
Yoonah Oh – zongora
Vezényel:
Manuel Tevar
Az est három kiemelkedő zeneszerző alkotásait szólaltatja meg, melyek mindegyike saját korszakának zenei eszményét testesíti meg. A műsor gazdag zenei világot tár elénk, ahol a klasszicizmus letisztult formái és a romantika mély érzelmi kifejezésmódja egyaránt helyet kapnak.
Pjotr Iljics Csajkovszkij 1876-ban, a romantikus korszak közepén alkotta meg Rokokó variációit, visszatekintve a klasszikus hagyományokra és különösen Mozart szellemiségére. A mű születésekor Csajkovszkij a múlt és jelen összefonódását kereste, Mozart zenei világát ötvözve a romantika érzelmi telítettségével. A darab Wilhelm Fitzenhagen kiváló csellóművész közreműködésével jött létre, aki nem csupán előadóként, hanem alkotótársként is formálta a művet. A variációk magukban hordozzák a rokokó könnyedségét és finomságát, miközben a romantikus érzésvilág mély rétegei is kibontakoznak.
1795-ben, amikor Ludwig van Beethoven első zongoraversenyét komponálta, a bécsi zenei élet pezsgő központjában tevékenykedett és bontakoztatta ki művészi tehetségét. A klasszicizmus még mindig meghatározó irányzat volt, ám Beethoven zenéjében már érződtek az újító törekvések és a romantikus szenvedély első jelei. Az op.15-ös zongoraverseny energikus és grandiózus nyitótétele szinte kiragyog a korszak kompozíciói közül, a lírai lassú tétel pedig az emberi érzékenységet és mélységet tárja elénk. A lendületes finálé lezárja a művet, amelyben a zongora és a zenekar közötti párbeszéd ragyogó virtuozitással bontakozik ki. A bemutatón maga Beethoven játszotta a szólót, ámulatba ejtve a közönséget zongoraművészi képességeivel és a zenemű drámai erejével.
Johannes Brahms második szimfóniája 1877 nyarán született, a karintiai Wörthi-tó festői partján. A romantikus zene ekkorra már kiforrott és érzelmekben gazdag stílust képviselt, amit Brahms a természet ihletésével tovább mélyített. A darabot gyakran a „napfényes szimfónia” néven emlegetik, hiszen derűs hangulata és harmonikus dallamvilága áthatja az egész kompozíciót. A mű megszületése maga is csodaszámba ment, hiszen Brahms a komponálást szinte játékos könnyedséggel végezte, amit a szimfónia áradó optimizmusa is tükröz. Az alkotás bemutatóját követően a közönség egyhangú lelkesedéssel fogadta az új remekművet, amely hamarosan a romantikus szimfóniák egyik ékkövévé vált.
Az est különleges lehetőséget kínál arra, hogy a klasszicizmus és a romantika közötti átmenet felfedezésére induljunk. A szerzők személyes történetei és a korszak művészi törekvései egyaránt megjelennek a művekben, amelyeken keresztül a hallgatóság átélheti a zene időtlen varázsát.
