• Program


    Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma

    Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma

    Különös kísérletre vállalkozik a Delta Produkció: felkértünk két neves színpadi szerzőt, hogy kutassanak a generációs ellentétek, hasonlóságok és különbözőségek témájában. Az eredmény két ízig-vérig kortárs magyar egyfelvonásos, melyek Keresztes Tamás rendezésében szövődnek egymásba, hogy arról meséljenek: tudunk-e egymással kommunikálni, amikor teljesen más minták alapján szocializálódunk?

    Current events



    Különös kísérletre vállalkozik a Delta Produkció: felkértünk két neves színpadi szerzőt, hogy kutassanak a generációs ellentétek, hasonlóságok és különbözőségek témájában. Az eredmény két ízig-vérig kortárs magyar egyfelvonásos, melyek Keresztes Tamás rendezésében szövődnek egymásba, hogy arról meséljenek: tudunk-e egymással kommunikálni, amikor teljesen más minták alapján szocializálódunk?

    „Nem nyughat az Égben egy halhatatlan lélek, amíg a csepeli Rózsakertben lecsókolbászt tesznek a Jókai-bablevesbe. Az Úr tehát elküldi három angyalát, hogy oldják meg ezt a kényes ügyet. És ha már úgyis a Földön járnak, vigyenek magukkal egy titokzatos dobozkát is. Ezzel kezdődik apák és fiúk párhuzamos története, amit persze, ahogy általában, most is a lányok tesznek kiszámíthatatlanul szövevényessé.”
    /Németh Gábor/

    „A vasárnap délutáni meccsnézésben az a jó, hogy lehet egy kicsit szeretni egymást közben. Eszed a kolbászt, és szinte elfelejted, hogy a fiad egyáltalán nem olyan, amilyennek lennie kéne. Iszod a sört, és eszedbe se jut, hogy az apád képtelen elfogadni a másmilyenséged. Ordítva szidjátok a bírót, a csatárotok kihagyja az összes helyzetet, és néhány órára olyan, mintha nem lenne teljes káosz a világ. Csak hát néha úgy alakul a vasárnap, hogy a kolbász belelóg a mustárba. És akkor már muszáj kimondani, hogy mire jött rá az ember, amikor egyszer régen ráhúzott az arcára egy női bugyit. Meg azt is tisztába kell tenni, hogy akkor végülis ki ebben a családban apuci kedvence. Ja, meg van ez a kullancs. Amit valakinek valamikor valahogyan ki kell majd szedni.”
    /Biró Zsombor Aurél/

    Az előadás 18 éven aluliaknak nem ajánlott!

    ALKOTÓK:

    Szereplők:
    Kádár Kinga
    Mucsi Zoltán
    Olasz Renátó

    Maszk: Szeberényi Lejla
    Jelmeztervező: Kovács Andrea
    Fénytervező: Markó Zsolt
    Plakát: Nagy Gergő
    Videó: Török Marcell
    Dramaturg: Bíró Bence
    Rendezőasszisztens: Láng Zsuzsa és Szőnyi Franciska

    Rendező: Keresztes Tamás

     

    A Jóisten és Gyula hangja: Thuróczy Szabolcs
    Külön köszönet: Domokos Imola, Gyulay Eszter, Tölli Judit, Vati Tamás és Koma Bázis

    Suggestions


    Közel két évszázada ad reményt és erőt „e rút világban” Liliomfi és Mariska minden ukázt felülíró szerelme, Szellemfi játékkedve és…

    A Várkert Bazárban újra találkozhattok Rumini lebilincselő történetével, egy egészen különleges koncertszínházi előadás bemutatóján, ahol a Firkin Zenekar legalább akkora…

    Warning! The basket time limit is about to expire!
    estimated time left:
    00:00

    item(s) in basket

    total:


    Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016