• program


    Dato



    Stan Lilla Aliz–Gergely Ágnes–Bencze Tamás: Most már csak az a kérdés.... 
    -Asztaltársasági varieté-
    A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Kar Magyar Színházi Intézet negyedéves színészet szakos hallgatóinak és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháznak a koprodukciója

    A Magyar Színházi Intézet színművész és teatrológia szakos hallgatóinak előadásában nyolc női alak helyzete tárul a nézők elé. Nyolc különböző történettel, etűddel igyekszik az előadás határokat elmosni, amihez Antonin Artaud Színház és pestis című szövege adja a gerincet, mert az alkotók is úgy vallják, hogy a színház – akárcsak a pestis – felfedi a rejtett valóságot. Ez le-het a pusztulás… de talán a megtisztulás kezdete is.
    „Most már csak az a kérdés, hogy ebben az észrevétlenül hanyatló világban, amely úgy lesz öngyilkos, hogy észre sem veszi, vajon akad-e néhány ember, aki képes lesz megvalósítani a színház felsőbbrendű felfogását, s megajándékozni valamennyiünket a már hitelüket vesztett dogmák természetes és mágikus megfelelőjével.” (Antonin Artaud)

    Az előadás hossza: 80 perc szünet nélkül
    Az előadást 14 éven felülieknek ajánljuk!

    Játsszák: 
    Imreh Tamás, Kovács Emma, Kúti Margit, Nagy J. Noémi, Pálfalvi Eneh, Pánczél Kriszta, Róbert Szilárd, Szlivka Mercédesz, Szőcs Noémi

    Rendező: Pálffy Tibor (Tamási Áron Színház)
    Írták: Stan Lilla Alíz, Gergely Ágnes-Renáta, Bencze Tamás (BBTE Kortárs Színház, mesteri I.)
    Évfolyamvezetők: Pál Emőke, Szilágyi-Palkó Csaba
    Technikai munkatárs (hang): Dobai Csaba

    PÅ PLAKATEN


    Le cache svájci vígjáték, 90 perc, 2025 francia nyelven, magyar felirattal

    Vie privée francia vígjáték-dráma, thriller, 105 perc, 2025 francia nyelven, magyar felirattal

    Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
    tilbageværende tid
    00:00

    enhed(er) i kurven

    total:


    Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016