„Életem eddigi legjobb művének tartom...”, írta apjának lelkesen Mozart az Esz-dúr kvintett bemutatóját követően, „bárcsak hallhattad volna!” A különleges összeállítású együttesre (zongora, oboa, klarinét, kürt, fagott) írott darab újszerű hangja, nagyvonalúan extravagáns fúvósszólamai egyszerűen a megbabonázták a bemutató közönségét. Ahogyan Beethovent is, aki a maga op. 16-os kvintettjét nagy elődje darabjáról mintázta. A bonni mester az op. 70, no. 1-es D-dúr triójával szerepel műsorunkban. A darab közismert „Szellem” ragadványnevét természetesen nem a zeneszerző, hanem egy túlfűtött fantázia birtokosa, esetünkben Carl Czerny asszociálta: „a nagyon lassan játszandó Largo karaktere kísérteties és borzalmas, akár egy jelenés az alvilágból. Mint a szellem első megjelenése a Hamletben…” Ellenben nem kell élénk fantázia ahhoz, hogy Messiaen Kvartett az idők végezetére című művét hátborzongatónak érezzük. És nemcsak címe, tartalma, hanem keletkezésének körülményei miatt is: a mű a szerző sziléziai hadifogsága idején, 1940–41-ben készült, ahol három muzsikustársával együtt raboskodott. Az északi fény látványától és az éhségtől származó látomásoktól felajzva, János jelenéseinek apokaliptikus mondataira rezonálva barátainak komponálta a nyolctételes darabot. Az első előadásra a hadifogolytáborban került sor mintegy ötezer főnyi hallgatóság előtt, iszonyú januári hidegben.
