Nagyzenekari koncert: Liszt
Program:
Liszt Ferenc: 2. (cisz-moll) magyar rapszódia
2. (A-dúr) zongoraverseny
---SZÜNET---
Liszt Ferenc: Faust-szimfónia
Vezényel: Fischer Iván
Szólista: Seong-Jin Cho (zongora)
Miután a világ egyik legnagyobb lemezkiadójával, a Deutsche Grammophonnal kizárólagos szerződésben álló dél-koreai Seong-Jin Cho kétszer is eljátszotta Ravel zongoraversenyét, harmadik koncertjén Liszt Ferenc A-dúr concertójának szólistájaként lép fel a BFZ-vel. Persze nem csak a versenymű változik: az évadban egyedülálló módon csupa Liszt-mű szólal meg a koncerten. A zenekar egyetlen tagja sem fog unatkozni, hiszen műveiben a szerző előszeretettel használt óriási apparátust. A leghíresebb magyar rapszódia zenekari változata ugyanolyan bombasztikusra sikerült, mint a négy változatot megélt, egyre gazdagabb hangszerelésű zongoraverseny. Bár a koncert végén a Faust-szimfónia első, kórusmentes változata szólal meg, fortissimo hangzásokból itt sem lesz hiány.
A 19. század közepén a világ egyre több pontján született meg a nemzeti zene igénye. Liszt Ferenc lelkiismeretesen gyűjtötte az általa magyar népzenének hitt dallamokat (elsősorban cigány muzsikusok magyaros nótáit), majd megírta máig legnépszerűbb sorozatát, a tizenkilenc magyar rapszódiát. A Teleki László grófnak ajánlott, szólózongorára komponált művek közül hatot zenekarra is átdolgozott. Mint a többi rapszódia, a c-moll is a csárdás táncszerkezetét követi: komoly, sőt drámai hangvételű „lassan” után energikus és virtuóz „friska”, vagyis frisscsárdás következik.
Az 1840-es évek végén Liszt visszavonult a zongoravirtuózi pályától, udvari karmesterként Weimarban telepedett le, és zeneszerzői figyelmét az addig elhanyagolt szimfonikus műfajok felé fordította. Az A-dúr zongoraverseny 1857-es bemutatóján már csak a karmesteri pódiumra lépett fel, a zongoraszólamot egyik tanítványa játszotta. Bár a mű egytételesnek hangzik, több szakaszra tagolható. Liszt egyetlen bensőséges és lírai alapgondolatra fűzi fel a darabot úgy, hogy minden alkalommal más-más karakterben és tempóban hozza vissza a témát, utoljára a fináléban rezes fanfárként.
„Találmányát”, a téma-transzformációt Liszt a Faust-szimfóniában fejlesztette tökélyre. A háromtételes mű Goethe Faustját veszi alapul, de ahelyett, hogy megzenésítené a történetet, a három főszereplő zenei portréját festi meg. Először Faust jelenik meg, aki a 20. századba előremutató, a skála valamennyi hangját magába foglaló dallamával a mindent tudás vágyát jelképezi. Témái az utolsó tételben eltorzulva, kiforgatva, sőt kigúnyolva térnek vissza Mefisztóként. A megdicsőülést hozó Margit kifog az ördögön: a gyönyörű második tétel dallamai nem esnek áldozatul semmilyen átalakulásnak.
