Nagyzenekari koncert: Ljadov, Prokofjev, Rachmaninov
Műsor:
Anatolij Ljadov: Az elvarázsolt tó, Op. 62
Szergej Prokofjev: 1. (D-dúr) hegedűverseny, Op. 19
Szergej Rachmaninov: 3. (a-moll) szimfónia, Op. 44
Alina Ibragimova (hegedű)
vezényel: Robin Ticciati
Orosz karakterek jelennek meg a BFZ koncertjén három olyan szerzőtől, akik számára nem volt könnyű a komponálás. Ljadovot a szorgalom hiánya hátráltatta; kevés fennmaradt műve közül tündéri természetzenéje hangzik el, amelyből száműzte az emberi keménységre utaló rézfúvósokat. Prokofjev hegedűversenyében, ami a viharos 1917-es esztendőben íródott, a szólóhegedű inkább első az egyenlők között, mintsem uralkodó virtuóz. Rachmaninov 3. szimfóniája sem egykönnyen született. Jóllehet a művet a kritikusok és a közönség is savanyúan fogadta, az utókor ítélete a szerzőt igazolta. A szólót a „közvetlen és őszinte” (The Guardian) Alina Ibragimova játssza, a koncertet a BFZ rendszeres vendégkarmestere, a Deutsches Symphonie-Orchester Berlin és a Glyndebourne Festival Opera zeneigazgatója, Robin Ticciati vezényli.
Hiányzásai miatt kirúgták, de tehetségének köszönhetően visszavették. Őt kérték fel a Tűzmadár komponálására, de nem volt hajlandó egy éven belül megírni. Kiváló képességei voltak, de szorgalom híján csekély életművet hagyott hátra. A saját mesevilágában élő Ljadovot mindössze három műről ismeri ma a világ. Az elvarázsolt tó egyszerre idézi a Kalevala egyik legendáját és festi le egy orosz tó érintetlen, tündérlakta vidékét. A csendből lustán ébredező hangszerek impresszionista harmóniákkal, lassú tempóban ábrázolják a csillagok alatt fodrozódó víz szüntelenül változó mozdulatlanságát , majd hangjuk fokozatosan elhalványul.
1917 az orosz történelem egyik legforrongóbb éve volt, az események elől vidékre vonuló Prokofjevnek pedig az egyik legtermékenyebb időszaka. Ekkor tért vissza 1915-ben felvázolt „töprengő” dallamához, amely végül háromtételes hegedűversennyé nőtte ki magát. A darabban szokatlan módon két lassú tétel fog közre egy gyorsat. A nyitótételben egy lírai és egy szögletes téma áll szemben egymással. A középső tétel tipikus prokofjevi groteszk scherzo, zaklatott rondó; a művet végül harmóniailag még színesebb, de a korábbi lírai hangulatot idéző finálé zárja. A neoklasszikus mű a hegedűjáték technikája helyett a zeneiségre helyezi a hangsúlyt.
1. szimfóniájának bukása óriási törést okozott Rachmaninovnak, mintegy húsz évig nem is alkotott a műfajban. A 2. szimfónia után újabb tíz évnek kellett eltelnie, hogy a Luzerni-tónál lévő villájában 1935 nyarán elkezdje a 3. szimfónia komponálását. „Befejezve. Hála Istennek!” – írta a kottára egy évvel később. A nyitótétel első témáját szaxofon vezeti be. Ez a mottó a darab későbbi pontjain többször visszatér, például a gyors főrészben, amelybe orosz népies témát is komponált a honvággyal küzdő szerző. A hegedűszólóval ellátott lassú tétel közepébe lendületes, sőt dühös scherzo ékelődik. A fináléban különböző karakterű epizódok és egy Dies irae-idézet után a főtéma diadalmas visszatérése zárja a művet.
