• Program


    Oláh Szabolcs – Crystal Brook lemezbemutató
    4

    Oláh Szabolcs – Crystal Brook lemezbemutató

    Jazz klub

    Nincs aktuális előadás

    Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

    Last event date: Thursday, January 30 2020 8:00PM

    Oláh Szabolcs zenéjében a lélek dolgai tükröződnek és áramlanak egymás körül, kiegyensúlyozott derűvel. A 2019 szeptemberében megjelent, Crystal Brook című új albuma folytatja a korábbi lemezeken megkezdett utat, az új tagokkal érkezett vérfrissítésnek köszönhetően ugyanakkor ki is szélesítve azt.

     

    Oláh Szabolcs már korán felfedezte, hogy számára a komponálás jelenti azt a csatornát, amin keresztül a legtisztábban képes magát kifejezni. 2005-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ugyanebben az évben, a saját kvartettjével elért nemzetközi sikerek után, néhány társával megalapították a Modern Art Orchestrát. A Modern Art Orchestra egyszerre egyike hazánk legkülönlegesebb zenekarainak, ahol bármi megtörténhet, ugyanakkor a legelőremutatóbb zenészek keltetője, ahol a különféle stílusárnyalatok szégyentelen lazasággal keverednek egymással.

     

    A Crystal Brook törékeny, mégis akadálytalanul áramlik. A szépen kidolgozott dallamokból előbukkanó álomszerű hangulatok mindig is jellemzőek voltak a gitárosra, de a kompozíciói talán még sosem voltak ilyen kristálytisztán megfogalmazva. Oláh Szabolcs kvintettjének új lemezéhez nem kell jazzrajongónak lenni, hogy kihalljuk belőle azt, ami a jazzt igazán különlegessé teszi. 

     

     

     

    Ávéd János – szaxofon, Oláh Szabolcs – gitár, zeneszerzés, Cseke Gábor – zongora, Bögöthy Ádám – bőgő, Csízi László – dob

     

    Our offer


    Isten eljön hozzánk, mert nagyon sok mondanivalója van. Megosztja gondolatait az elmúlt néhány tízezer év történéseiről és tapasztalatairól, válaszol az időközben felmerült kérdésekre és bemutatja a projekt fejlesztésének további lépcsőit.

    musical family road movie from 10 to 100 years old

    A Rumini a mai magyar meseirodalom egyik sztárszerzőjének, Berg Juditnak a legismertebb műve, melyet évről-évre több ezer magyar gyerek olvas kötelező irodalomként az alsó tagozatban.

    Suggestions


    Dr. Csernus Imre önálló estjén a rá jellemző profizmussal és lényeglátással döbbent rá gondolkodásmódunk fricskáira, és állít fel bennünket említett…

    A Rumini Berg Judit, a mai magyar meseirodalom egyik sztárszerzőjének legismertebb műve, amit több ezer gyermek olvas kötelező irodalomként, alsótagozatban.

    A legnagyobb slágerek Geszti Péter (és bolygónk) meghatározó korszakaiból, Rap+Az, zene+stand up, vidám időutazás, meglepő fordulatok, korszakos vendégek, és egyedülálló…

    Warning! The basket time limit is about to expire!
    estimated time left:
    00:00

    item(s) in basket

    total:


    Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016