• Program


    Aktuális előadások



    2025. november 16-án, vasárnap 18:00 órától Kékkovács Mara, a Budapesti Operettszínház művésznője és Bozsó József, színész – rendező, a Magyar Zenés Színház igazgatója mesél a műfajhoz való szoros kötődéséről, s természetesen nem hiányozhat a zene, a humor és a tánc sem.

    "Minden jó operett egy olyan mese, amelynek az öltözéke álomból varrt, de a valója mégis mindannyiunk igaz érzelmeit rejti.” /Verebes István/

    A magyar operett hungarikum, olyan kiemelésre méltó érték, amely a magyarság csúcsteljesítményei közé tartozik, és mint ilyen, kulturális örökségünk része.

    Vác kulturális kínálatát gazdagítja a Váci Dunakanyar Színház új kezdeményezése az „Operett Szalon”, ahol Farkas Pál, Kálmán Imre Emlékplakettel kitüntetett, Príma-díjas karmester beszélget arról, mivel őrizte meg az operett a varázsát a mai a világban, és hogyan szövi át vendégei életét az operett.

    Természetesen meghívott művészeink dalra is fakadnak, a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttese kíséretével legkedvesebb operett melódiáikat hallhatjuk majd.

    Ajánló


    A Ringató foglalkozásokon megismertetjük a kisgyermekes családokkal a zenei nevelés lehetőségeit. Célunk, hogy a szülők és a gyerekek átéljék a…

    "Elkergetett a gazda, mert azt mondta, olyan kicsi vagyok, mint egy szem mazsola. És belőlem úgysem lesz soha tisztességes disznó!…




    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016