Hazánk egyik legkedveltebb rock and roll zenekarának műsorán szerepelnek az ’50-es, ’60-as évek rock and roll slágerei, a Hungária örökzöldektől a Komár László nótákig. Sőt a ’30-as, ’40-es évek swing világát is felidézik, de feldolgozzák a hozzájuk közel álló közelmúltbéli számokat is. Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A bemutató 2014 augusztusában a Szegedi Szabadtéri Játékokon, szeptemberben pedig a Madách Színházban volt.
A West End-szupersztár, Bradley Jaden első önálló koncertkörútja egyik legfontosabb állomása Budapest lesz. Trieszt, New York és London után júniusban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ad egyedülálló koncertet. A világsztár számos színpadi musicalben szerepelt, jelenleg az egyik leghíresebb és legelismertebb brit zenés színházi előadó.
Az ezeregy éjszaka az egyik legismertebb és legcsodálatosabb mese az egész világirodalomban. Páratlanul gazdag és színes történet szerelemről, hűségről, örök…