Előadók:
Langer Ágnes – hegedű
Székely Anna Lilla – hegedű
Balogh Ádám, Pregun Tamás, Szaniszló Attila, Szabó Marcell – zongora
Fülep Máté – tenor
Rátkay Áron – cselló
Ezen a koncerten Rahmanyinov kevésbé ismert portréját szeretnénk a közönségnek bemutatni. A korai egytételes triója, az Orosz Rapszódia két zongorára és az op.6-os “Szalon darabok” – mely a szerző egyetlen hegedű-zongorára komponált opusza – mind 20 éves koráig születtek és bár ezekben még sokszor egy útkereső komponista hangjegyeit halljuk, harmóniai védjegyei és pianisztikus képességei már ezekben is jócskán megmutatkoznak. Külön érdekesség, hogy az op.6-os darabok második tétele a “Magyar tánc” címet viseli.
A műsor második felében már egy érettebb zeneszerző fog megjelenni. Bár Rahmanyinovot fő-ként zongora műveiről szokták ismerni, dalszerzőként több mint 80 dalt vetett papírra, többnyire kortársak és nagy elődök (mint Puskin) verseit dolgozta fel. A koncert zárásaként a mély, energikus és rendkívül virtuóz b-moll szonáta szólal meg, melyből több verzió is napvilágot látott komp-lexitása és fogadtatása miatt.
A koncerten a zeneszerzőről, illetve az elhangzó művekről rövid ismertetetőt ad Szabó Marcell zongoraművész, a fesztivál művészeti vezetője.