„Kétség sem fér hozzá, hogy a család és
az otthon az, amely által az emberi társadalom legnagyobb erényei születnek,
erősödnek és táplálkoznak.” Winston Churchill
„Ezek az utóbbi nap- s holdfogyatkozások nem jót jelentenek nekünk; ámbár a
természet bölcsessége ezt így is, úgy is magyarázhatja, a természetet magát is
ostorozzák a bekövetkező események: a szeretet meghűl, a barátság meghasonlik,
testvérek összecsapnak, a városokban zendülés, viszály a falukon, palotákban
árulás, s a viszony felbomlik apa s fiú között. […] Megettük kenyerünknek
javát. Fondorság, csel, árulás, romboló zavargás kísérnek nyakra-főre
sírunkba.” William Shakespeare: Lear király Bertold úr házában nem mennek a
legjobban a dolgok.
A gyermekek egyre többet engednek meg maguknak.
Az anyuka folyton elveszti a fonalat, ha egyáltalán megtalálta valaha.
A komornyik a kábítószer-függőség mocsarába süllyed.
A nagymamát apokaliptikus beszédkényszer kínozza.
A háziorvos igényt nyújt be: osztrigára vágyik.
A talaj egyre ingoványosabb, a házban uralkodó rend fellazul.
Bertold úr zsarnoki eszközökkel próbálja kordában tartani családját, megóvni
magukat a külvilág káros hatásaitól. A gyermekek, a vészterhes körülményeket
meglovagolva felkelést szítanak a szülői türannisz ellen.
A puccs végbemegy: morál morált követ.
A komornyik családtag lesz,
az anyuka bébiszitter,
a háziorvos bentlakó vendég,
a művészgyermek családfő,
a munkásgyermek agyhalott.
A múló napok osztriga- és kábítószer-mámorában a család kétségbeesetten
próbálja kiélvezni kivívott szabadságát; valójában senki nem tudja pontosan,
mit miért csinál. A felszín alatt terjed az intrika, dúl pozícióharc, burjánzik
az irracionalitás; Montesquieu-t megeszik, az idill pedig elszalad.
Abszurd családtörténet, komikus hanyatlás.
