• program


    Dato



    Haydn: 63. (B-dúr) vonósnégyes, Hob. III:78 [op. 76/4] („Napkelte”)
    Britten: Három divertimento

    SZÜNET

    Beethoven: 13. (B-dúr) vonósnégyes, op. 130 és Nagy fúga, op. 133

    Quatuor Ébène: Pierre Colombet, Gabriel Le Magadure (hegedű), Marie Chilemme (brácsa), Raphaël Merlin (cselló)

     

    A francia Quatuor Ébène tagjai Takács-Nagy Gábortól, Eberhard Feltztől és Kurtág Györgytől vettek órákat, mielőtt 2004-ben megnyerték az ARD Versenyt. 2009-ben francia szerzők vonósnégyeseit felvonultató lemezüknek köszönhetően a BBC zenei magazinja „Az év felfedezettje”, a Gramophone „Az év felvétele” díjjal ismerte el őket. Egységük legendáját egy 2017-ben elkészült film is bemutatta, mely betekintést nyújtott abba, milyen viták, próbautak, mennyi gyakorlás és szenvedély során készülnek egy-egy rendkívül sikeres koncertre. És bár az akkori egység mégis megbomlott, amikor a brácsás személye megváltozott, öt éven belül már a második koncertjével készül elkápráztatni az új formáció a Zeneakadémia közönségét. Mostani hangversenyükön két bécsi klasszikus és egy 20. századi kompozíció hangzik el. Haydn kései éveiben keletkezett az Erdődy József grófnak ajánlott op. 76-os vonósnégyesciklus, negyedik darabja az első tétel legfelső szólamában hallható, felfelé ívelő motívumról kapta melléknevét. Britten pont fordítva, a húszas évei elején írta három különböző karakterű tételből álló kompozícióját (Induló, Keringő, Burleszk); címével egy Haydn korában népszerű szórakoztató műfajt, a divertimentót idézi meg. Az estét Beethoven grandiózus, hattételes vonósnégyese zárja, melynek az eredeti változatban szerepelt fináléja, a kiadói kérésre lecserélt Nagy fúga is megszólal.

    RENDEZŐ: Zeneakadémia Koncertközpont

     

    SOROZAT: Vonósnégye

    PÅ PLAKATEN


    Rúzsa Magdi hazánk egyik legnépszerűbb énekesnője, a rádiós frekvenciákon a legtöbbet játszott előadó, aki 2024. augusztus 31-én újra a Tokaj…

    David McVicar gyönyörködtetően látványos Tosca-rendezésének középpontjában ezúttal a norvég Lise Davidsent találjuk, aki pár rövid év leforgása alatt New York…

    Jössz éjfélkor babzsákra huppanva, az előadóktól karnyújtásnyira klasszikus zenét hallgatni? A kérdés tíz évvel ezelőtt talán furcsán hangozhatott, de a…

    Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
    tilbageværende tid
    00:00

    enhed(er) i kurven

    total:


    Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016