• Podujatie


    Aktuálne podujatia



    Két család sorsa ütközik a darabunkban: egy kárpátaljai származású kutató orvosnő vak fiával menekül a háború elől Magyarországra, hiszen az otthonukat az oroszok lebombázták. Semmijük sem maradt. Ukrán férje otthon marad harcolni és ellenállni. A családot egy magyarországi tudós kolléga fogadja be a lakásába. Tíz éve egy konferencián találkoztak, ahol egy futó kaland – konferenciaszerelem - is megesett köztük, innen az ismeretség. Az asszony nem tud kihez fordulni, megkeresi a régi barátot. A férfi rögtön igent mond, erkölcsi kötelességének érzi, de a feleségével és a gyerekével ezt nembeszéli meg előre. Lányát is kész helyzet elé állítja: a tizenhat éves lánynak át kell engednie a szobáját a menekülteknek. És ezzel egy újabb tűzfészek jön létre, messze Kijevtől, a harcoktól. Ebben a helyzetben nem a tíz évvel ezelőtti kaland a dráma legfontosabb tétje ésmozgatórugója – bár persze ez is előjön. A segíteni akaró jószándék az együttélés során nem elég, újabb konfliktusok adódnak. A menekülő család katasztrofális mentális állapota a háziakra is hatással van. Hogy fogadja a kialakult helyzetet a feleség és a kamasz lányuk?

    Tudják-e folytatni a korábbi életüket, ahogy szeretnék? Sikerül-e a kényes helyzetből jól kijönnie a három felnőttnek és két kamasznak? A házasság problémáit hogyan erősíti fel ez anem mindennapi helyzet és a feltörő emlékek? Az ukrán fiú és a magyar lány közötti eső ellenszenv hogyan változik szerelemmé? Mi az a külön nyelv, amin a szerelmesek egymással kommunikálnak, de a többiek ezt nem értik? És mi történik, ha vége a háborúnak és a család visszatérhet Ukrajnába?

    A darabban a belső monológok zenében szólalnak meg – Szirtes Edina Mókus zenésíti meg a szereplők belső gondolatait. A zene és a ritmus kiemelt jelentőségű: egy ütőhangszeres élőben kíséri a jeleneteket és az énekeket. Az ütőhagangszerek ütései a menekültekben a háború zaját idézik fel, de a szereplők lelkében dúló háború zaját is kifejezik. A zene, a ritmus és a szöveg egymásba játszó szövete adja az előadás elemelt, költői stílusát – a Baltazár színészei előadásában.

    ALKOTÓK:

    író: Vörös István

    zene: Szirtes Edina Mókus

    látvány: Ruttka Andrea

    smink, haj: Nagy Réka

    rendezőasszisztens, súgó: Básti Andrea

    rendező: Kováts Kriszta

    SZEREPLŐK:

    Medetz Attila, Kovács Panka, Kocsi Zsófi, Keresztes Anna, Klabacsek Dániel

    Perger Guszty (ütőhangszerek)

    A Baltazár Színház ősbemutatója

     

    2023. március 3. - Baltazár Ház

    Tipy


    A vígjáték egy izgalmas, kalandos utazáson keresztül, rengeteg humorral világít rá a középkorú nők és a változó kor kikerülhetetlen nehézségeire.…

    Az Anyatigrisek című előadás tabuk nélkül, rengeteg humorral mutatja meg, hogy valójában mit is jelent szülőnek lenni. Nem számít, hogy…

    Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
    odhadovaný zostávajúci čas:
    00:00

    položka/y v košíku

    celkom:


    Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016