• Tytuł


    Wybierz termin



    Dés László – Nemes István – Koltai Róbert – Nógrádi Gábor:
    SOSE HALUNK MEG
    - zenés játék -

    Koltai Róbert felejthetetlen filmje ezúttal Dés László nagyszerű zenéjével musicalként elevenedik meg. A vállfás Gyuszi bácsi nemcsak serdülő unokaöccsét, hanem bennünket is végig kísér a 60-as évek elejének Magyarországán, miközben különleges helyszínekkel, jellemekkel, élethelyzetekkel ismerkedhetünk meg. Ez a derűs történet egyben egy kisember szenvedéstörténete, egy igazi pesti vagányé, akinek alakjában jól ismert hősök köszönnek vissza: A tizedes meg a többiek főhőse, A régi idők focija Minarik-ja, természetesen mindenek előtt Koltai Róbert filmbéli figurája. A Pannon Várszínház előadásának egyik érdekessége, hogy a filmes dramaturgia nem technikai eszközökkel, hanem az élő színház lehetőségeivel és erejével valósul meg.

    Proponujemy również


    Csányi Miklós kulturális menedzser új tájházat nyit meg Szabadszálláson, mely alkalomból sorsdöntő kérdésre kell választ adnia. Döntésének következtében kalandos utazásra…

    Gubik Petra, Junior Prima-, Honthy- és Petőfi Zenei Díjas énekesnő-színművésznő különlegesen személyes hangvételű esttel érkezik 2026. március 25-én, szerdán 19:00…

    A világsiker most Budapestre érkezik! Gyerekeknek álomszép kaland, felnőtteknek mélyen megérintő történet – közös családi élmény, amire még évek múlva…

    Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
    pozostało czasu:
    00:00

    pozycji w koszyku

    suma:


    Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016