• Tytuł


    Wybierz termin



    Szabó Magda: Az ajtó
    színmű
    Bemutató: 2024. február 02. 19:00

    A világszerte legismertebb modern magyar író, Szabó Magda Az ajtó című regénye 1987-ben jelent meg, azóta közel 40 nyelvre fordították le, szerzőjét 2003-ban a francia Femina-díjjal tüntették ki. Szabó István 2012-ben filmet forgatott belőle Helen Mirren főszereplésével. A regényből készített adaptációkat sikerrel játsszák a színházak.

    A Szegedi Nemzeti Színház számára színpadra alkalmazta Vörös Róbert.

    Szeredás Emerenc, a megingathatatlan jellemű, erkölcséhez és hiedelmeihez tántoríthatatlanul ragaszkodó asszony házvezetőnőnek áll az írónőnél, ám első perctől nyilvánvaló, hogy ő diktál. A budai villában lakó írónő és Emerenc lépésről lépésre kibontakozó barátságának hátterében valódi rejtélyként jelenik meg az ajtó, amely nem csak a házvezetőnő lakását választja el a kívülállóktól, hanem sok mást is elzár és eltakar. Vajon mit őrizget az idős asszony a hét lakatra zárt ajtó mögött? Szabó Magda műve talányos életet zár be egy olyan szimbolikus ajtó mögé, amely felnyitására mindannyian áhítozunk. A kriminek sem utolsó történetben a nyomozás a két nő belső világába vezet.

    Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy az előadásban használt fényeffektek epilepsziás rohamot okozhatnak az arra érzékenyeknél!

    Szereplők:
    Emerenc.......................... Fekete Gizi
    Magda............................. Szilágyi Annamária
    Professzor....................... Borovics Tamás
    Alezredes........................ Szegezdi Róbert
    Polett............................... Tánczos Adrienn
    Sutu................................. Csorba Kata
    Unokaöcs........................ Gömöri Krisztián
    Orvos............................... Bánvölgyi Tamás
    Brodarics úr..................... Rácz Tibor

    Alkotók:
    Színpadra alkalmazta: Vörös Róbert
    Tér: Barnák László
    Jelmeztervező: Varsányi Anna
    Szcenikus: Polgár Péter
    Fény: Stadler Ferenc
    Zenei szerkesztő: Vinnai András
    Súgó: Szabó Ágnes
    Ügyelő: Hajdu Róbert
    Rendezőasszisztens: Kürtös Petra
    Rendező: Barnák László

    Proponujemy również


    Antony Jay és Jonathan Lynn politikai komédiája, amelynek az eredetét jelentő tévésorozat a BBC műsorán aratott világsikert, a hatalom sajátos…

    Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk zenés játék Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán…

    Wayne Eagling – Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij A DIÓTÖRŐ Mesebalett két felvonásban

    Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
    pozostało czasu:
    00:00

    pozycji w koszyku

    suma:


    Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016