• Program


    Current events




    Böhm György – Korcsmáros György – Pásztor László – Jakab György – Hatvani Emese:
    SZÉP NYÁRI NAP
    Neoton musical
    a Veres1 Színház vendégjátéka
    2024. augusztus 16. (péntek), 17. (szombat)
    esőnap: augusztus 18. (vasárnap)

    A Szép nyári nap című musical valamikor a hetvenes években játszódik Bácsszentmárián, egy építőtáborban, közel a jugoszláv határhoz. A humorral és iróniával átszőtt musical középpontjában
    tinédzserek állnak, akik – akárcsak akkoriban a legtöbben - „önként” vállalták a nyári melót.
    Színre lépnek a hetvenes évekbeli fiatalok életének jellegzetes figurái: a táborparancsnok Tóth Antal a Szovjet- Magyar Barátság TSZ paradicsom-feldolgozó melléküzemágának vezetője, helyettese Kovács Jenőné, azaz Panni néni, az orosztanárnő.
    Juli, Panni néni KISZ-titkár lánya, a táborban beleszeret a frissen érettségizett Varga Péterbe, aki
    szociológusnak készül, édesapja pedig ’56 után disszidált. A két ellenétes neveltetésű fiatal szerelmét
    sokan persze nem nézik jó szemmel…
    Az építőtábor többi lakója is pesti tinédzser, akik ezeken a szép nyári napokon teszik azt, amit minden
    fiatal: dolgoznak, szórakoznak, összevesznek, kibékülnek, szerelmesek lesznek, de legfőképp énekelnek és táncolnak - a máig népszerű Neoton slágerekre.

    Kell, hogy várj, Kétszázhúsz felett, Santa Maria, Don Quijote, Pago Pago, Ha szombat este táncol, Tini-
    dal, Holnap hajnalig és még több sláger… talán nem túlzás azt állítani, hogy a Neoton Família dalai
    Magyarországon ugyanolyan népszerűek, mint az ABBA világhírű dallamai, hiszen ma sem hiányozhatnak egyetlen valamire való házibuliból sem.

    Idén nyáron a közönség az Újszegedi Szabadtérin is felhőtlenül bulizhat a régi kedvencekre, ahol az is
    kiderül, vajon több, mint harminc évvel a rendszerváltás után már tudunk-e felhőtlenül nevetni a múlton?

    Az előadás időtartama: kb. 175 perc egy szünettel

    Suggestions


    Macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a bált, és erre összegyűlnek a környék - nagyon…

    Ken Ludwig: Primadonnák Bohózat 2 részben

    After earning tremendous critical and popular acclaim at last year's Edinburgh Fringe Festival, IMA is returning to Müpa Budapest, again…

    Warning! The basket time limit is about to expire!
    estimated time left:
    00:00

    item(s) in basket

    total:


    Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016