• Program


    Current events



    A Szép nyári nap című musical valamikor a hetvenes években játszódik Bácsszentmárián, egy olyan építőtáborban, amelyik közel van a jugoszláv határhoz. Ennek fontos szerepe van a történetben. A humorral és iróniával átszőtt musical szereplői fiatalok, akik „önként” vállalták a nyári melót. 

    A táborparancsnok Tóth Antal, a Szovjet - Magyar Barátság TSZ (TermelőSzövetkezet) paradicsom-feldolgozó melléküzemágának vezetője, helyettese Kovács Jenőné, azaz Panni néni, az orosz tanárnő. Juli, Panni néni KISZ-titkár lánya, beleszeret a frissen érettségizett Varga Péterbe, aki szociológusnak készül. Péter édesapja 56 után disszidált. A két különböző neveltetésű fiatal szerelmét sokan nem nézik jó szemmel.  Az építőtábor többi lakója is pesti tinédzser, akik ezeken a szép nyári napokon teszik azt, amit minden fiatal, vagyis dolgoznak, szórakoznak, összevesznek, kibékülnek, szerelmesek lesznek, de legfőképp énekelnek és táncolnak a máig népszerű Neoton slágerekre. Kell, hogy várj, Kétszázhúsz felett, Santa Maria, Don Quijote, Pago Pago, Ha szombat este táncol, Tini-dal, Holnap hajnalig és még sok más dal is elhangzik az előadásban. A Neoton dalok mind a mai napig nem hiányoznak egyetlen valamirevaló házibuliból sem – korra való tekintet nélkül! Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezek a slágerek ma Magyarországon ugyanolyan népszerűek, mint az ABBA együttes dalai. 

    Az előadásban, a Szovjet-Magyar Barátság TSZ paradicsom-feldolgozó melléküzemágának dolgozói, a paradicsom passzírozás szakértői, a Veresegyházi Hagyományőrzők tagjai vezetik be a fiatalokat a passzírozás rejtelmeibe.

    És több, mint harminc évvel a rendszerváltás után már valóban felhőtlenül nevetünk múltunkon.

    És több, mint harminc évvel a rendszerváltás után már valóban felhőtlenül nevetünk múltunkon?

    Böhm György – Korcsmáros György – Pásztor László – Jakab György – Hatvani Emese: Szép nyári nap - A Neoton musical két részben 

    Rendezőasszisztens: Czipó Gabriella, Csányi Erika
    Súgó: Paku Éva
    Koreográfus-asszisztens: Géczi Olívia
    Jelmeztervező: Kemenesi Tünde
    Díszlettervező: Michac Gábor
    Zenei vezető: Nyitrai László
    Koreográfus: Bakó Gábor

    Rendező: Böhm György Jászai- és Nádasdy Kálmán-díjas

    A produkcióban elhangzó minden dal Pásztor László, Hatvani Emese, Jakab György szerzeménye. Kivételt képez a „Kell, hogy várj” című dal, amely Pásztor László és S. Nagy István közös szerzeménye, a „Sandokan, Sandokan” című dal Guido & Maurizio De Angelis szerzeménye.
    „A SZÉP NYÁRI NAP - NEOTON MUSICAL előadását a Szerzői Jogosultak különleges engedélyével az INTERSCENA Művészeti Ügynökséggel kötött megállapodás teszi lehetővé”

    A Veres 1 Színház előadása - Bemutató: 2023. április 22. /Az előadást Korcsmáros György emlékének ajánljuk./

    Fotók: Farkas Dia

    Az előadás a Szabadtéri Színházak Találkozójának keretében valósul meg.

    --

    Az előadás hossza 175 perc egy szünettel.

    Esőnap: 2024. július 07., vasárnap 20:30.

    Online bankkártyával, illetve OTP és MBH SZÉP-kártyával is megvásárolhatja jegyét.

    Suggestions


    A Tesztoszteron ironikus és humoros látlelet a nemek közti különbségekről és azonosságokról, frusztrációkról és félelmekről, magunkkal hozott és öntudatlanul is…

    Warning! The basket time limit is about to expire!
    estimated time left:
    00:00

    item(s) in basket

    total:


    Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016