• Tytuł


    Szépséges Mezőség • Duna Művészegyüttes

    Szépséges Mezőség • Duna Művészegyüttes

    A Mezőség sokszínű népművészete Bartók Bélától és Kodály Zoltántól kezdve Martin Györgyön és Tímár Sándoron át Novák Ferencig számos gyűjtő érdeklődését felkeltette már. Tehát bőséges forrásból dolgozhatott Juhász Zsolt együttesvezető, rendező, aki így gondolkodott a műsor kapcsán: „Az érzéseinket, a tájegység iránti szeretetet, annak szépségeit szeretnénk megmutatni. Multikulturális vidék magyarsággal, románsággal, cigánysággal – ezt az izgalmas együttélést próbáljuk színre vinni.”  więcej

    Wybierz termin



    A Szépséges Mezőség  mintegy 300 településen, a magyar, a román, a cigány és a szász kultúra összefonódása révén kialakult sokszínű világon kalauzolja végig a nézőket. Ez a multikulturalitás áll a műsor tematikai centrumában is, melyet énekszó, Wass Albert prózái, valamint tangóharmonika és a Göncöl zenekar játéka színesít. 

    A színpadkép alapvetően a mezőségi dombságot jeleníti meg absztrakt díszletekkel, monumentális, gurítható dobogókkal. A bemutatóra készülve több kiváló táncos szakember segítette az Együttes munkáját: a darab Kocsis Enikő, Fitos Dezső, Farkas Tamás és Juhász Zsolt koreográfiáira épül.

     

    Előadja: a Duna Művészegyüttes és a Göncöl zenekar

    Ének: Kacsó Hanga Borbála
    Próza: Tóth Károly
    Tangóharmonika: Barcza Zsolt
    Brácsa: Árendás Péter

    Zenei szerkesztők: Dulai Zoltán, Koncz Gergely, Mohácsy Albert, Navratil Andrea
    Díszlet: Michac Gábor
    Jelmez: Winklerné Petri-Kiss Borbála
    Fény, animáció: Lendvai Károly
    Táncmesterek: Busai Norbert, Busai Zsuzsanna, Farkas Ágnes, Kádár Ignác, Nagypál Anett, Szabó Csaba, Sáfrán Balázs
    Szakmai tanácsadó: Varga Sándor
    Koreográfus: Kocsis Enikő, Fitos Dezső, Juhász Zsolt, Farkas Tamás
    A rendező munkatársai: Bonifert Katalin, Soós Gyula András

    Rendező: Juhász Zsolt

    A Szépséges Mezőség című előadás bemutatója a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjaként, a Müpa szervezésében valósult meg.

    Proponujemy również


    A világsiker most Budapestre érkezik! Gyerekeknek álomszép kaland, felnőtteknek mélyen megérintő történet – közös családi élmény, amire még évek múlva…

    táncmesejáték 90 percben 13 tánciskola közel 300 tagja és profi táncművészek előadásában Karácsonyi vendégségbe várja barátait a 3 testvér. A…

    rockopera SZÖRÉNYI LEVENTE–BRÓDY JÁNOS - BOLDIZSÁR MIKLÓS: EZREDFORDULÓ CÍMŰ DRÁMÁJA ALAPJÁN

    Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
    pozostało czasu:
    00:00

    pozycji w koszyku

    suma:


    Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016