SZERENÁDOK 2.
Műsor:
Mozart: Esz-dúr Gran Sestetto Concertante, KV. 364 /
Dvořak: d-moll Fúvósszerenád, op. 44
Közreműködik: Kodály Filharmonikusok
Vezényel: Bényi Tibor
Az Esz-dúr hangnemű Gran Sestetto Concertante című mű talán még azok számára is meglepetést okoz, akik jól ismerik Mozart életművét. A Köchel-jegyzékben 364-es számon valójában a hegedű és brácsaszólós, zenekarkíséretes Esz-dúr Sinfonia concertantét találjuk, melyet 1779-ben komponált a Párizsból és Mannheimből hazatérő zeneszerző. A vonósszextettre készült feldolgozás már Mozart halála után időszakból – 1808-ból származik. Ez a kamarazenei változat nemcsak szokatlan hangszerelése miatt érdekes, hanem azért is, ahogyan a két szólóhangszer a többi vonós hangszerrel kölcsönhatásba lép. Az ismeretlen kéztől származó átdolgozás során az eredeti mű zenei anyaga és tételrendje (I. Allegro maestoso II. Andante III. Presto) nem változott, azonban a szólistákra és zenekarra elképzelt és hangzásvilág kamarazenei karakterűvé alakult. Ez a megoldás alapvetően nem idegen Mozart szellemétől, mert ő maga is folyamodott hasonló megoldáshoz, amikor például K.388 számozású c-moll fúvósszerenádját két hegedűből, két brácsából és csellóból álló kvintettre
adaptálta. A Gran Sestetto Concertante címet viselő átdolgozás mintegy kétszáz évvel elkészülte után Christopher Hogwood közreadásában jelent meg újra nyomtatásban a bécsi Stamperia Chimica által jegyzett első kiadásra támaszkodva.
1877-ben Dvořák részt vett a Bécsi Filharmonikusok koncertjén, amelynek műsorán Mozart B-dúr fúvós szerenádja szerepelt. Ez annyira megtetszett neki, hogy amint visszatért Prágába, hozzáfogott egy hasonló műfajú darabhoz, amivel tizennégy nap alatt el is készült. A szerző a fúvós hangszerek mellett mélyvonósokat, csellót és nagybőgőt is alkalmazott, ami a kompozíciónak időnként szinte szimfonikus hangzást kölcsönöz. Dvořák szerenádja a klasszikus előkép megőrzése mellett is teljesen cseh jellegű, visszatekint a főúri kastélyokban és palotákban zajló muzsikálás hagyományára. Első tétele egy szabályos bevezető induló, míg a második – a menüett – bár a klasszikus hagyományokat idézi, mégis felfedezhetők benne a sousedská nevű cseh népitánc nyomai. Presto tempójú középrésze virtuóz játszanivalót kínál a fúvósok számára. A harmadik tétel egy lírai noktürn, széles dallamívvel, aztán egy kontrasztos trióval, immár élénkebb tempóban. A polkára emlékeztető zárótétel markáns ritmusának és ötletes tematikai bravúrjainak köszönhetően érkezik el csúcspontjára. Végül a bevezető induló-motívum visszatérése keretezi Dvořák pompás szerenádját, amely a nagy pályatárs Johannes Brahms elismerését is kiváltotta.
- baljos -
Jegyvásárlás
