• Program


    Current events



    Az előadás legfőbb célkitűzése, hogy a lehető legkomplexebben és legsokrétűbben mutassa be a cigány néphez kapcsolódó mesterségeket. Ahogy maguk a mesterségek is igen változatosak, úgy az előadás is törekszik a formai és művészi sokszínűségre.

    Mindehhez a Kárpát-medence magyar nyelvterületének változatos cigány táncait zenei és énekes anyagát használja eszközéül, kitekintéssel a nyugat- és kelet-európai cigány kultúrára. Bemutatják többek között a kovács-, és drótos mesterség, bepillantást nyerhetünk a teknős cigányok és a sár munkával foglalkozó cigányok mindennapjaiba, valamint a mutatványosok és a zenészek életébe is. Az előadás dramaturgiai kötőanyaga a cigányok vándor természetének ábrázolása.

    Az előadást átszövi a mesterségek kavalkádja, melyből mindig kiemelődik egy. Az etűdös szerkesztésmód arra is lehetőséget ad, hogy váltogassák egymást a hol balladisztikus és lírai, hol pedig épp az élénk, komikus jelenetek, miközben nem csak a mesterségekről, hanem a cigány nép eredetéről és történetéről is képet kapunk.

    Alkotók
    Dramaturg: Nagy Orsolya
    Díszlettervező: Gyenes Szilvia
    Jelmeztervező: Kocsis Enikő Harangozó Gyula-díjas
    Szcenikus, világítástervező: Papp Kornél
    Zenei szerkesztő: ifj. Csoóri Sándor Sündi és Szakál Tamás
    Korrepetitor: Balogh Melinda, Lakatos Mónika Kossuth-díjas, Rostás Mihály Mazsi, Szakál Tamás
    Flamenco táncok: Inhof Katalin

    Suggestions


    Az ezeregy éjszaka az egyik legismertebb és legcsodálatosabb mese az egész világirodalomban. Páratlanul gazdag és színes történet szerelemről, hűségről, örök…

    Komikussá vált történet egy tanárról, Nyúl Béláról, akit meghurcolnak, feláldoznak a politika oltárán egy Hannibálról szóló, látszólag jelentéktelen tanulmány miatt,…

    It is probably impossible to summarize this miraculous story of Mowgli, Bagheera who escaped from the cage of the human…

    Warning! The basket time limit is about to expire!
    estimated time left:
    00:00

    item(s) in basket

    total:


    Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016