• Podujatie


    Aktuálne podujatia



    A chicagói AACM alkotói közegéből kiindulva Reid számos lemezt készített, mióta debütált Nicole Mitchell és a Black Earth Ensemble 2002-es, Afrika Rising című albumán. Kvartettjének harmadik lemeze, a 3+3 mégis az eddigi legkalandvágyóbb projektje zenekarvezetőként és zeneszerzőként egyaránt: merész és ezerarcú megközelítéssel tervez színtereket a csoportos improvizáció számára.

    Építve arra a mélységesen intuitív nyelvre, amelyet a kvartett már az Old New című, 2019-es albumon kidolgozott, Reid most hosszabb formák felfedezésére vállalkozik, minden korábbinál határozottabban tükrözve a szabad improvizációban szerzett gyakorlatát. A három darab élő koncertműsor módján kapcsolódik egymásba, miközben az együttes ráérős eleganciával szabályozza a folytonosan alakuló zenei beszélgetést. A kiterjesztett hangzásvilágban a csellóhang szervesen fonódik össze Mary Halvorson elektronikájával, aki 2024 januárjában az Amaryllis Sextet élén már nagy sikert aratott az Opusban.

    Közreműködik:

    Tomeka Reid - cselló
    Mary Halvorson - gitár
    Jason Roebke - basszus
    Tomas Fujiwara - dob

    Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik.
    Páratlan számú ülőhely foglalásánál előfordulhat, hogy az asztalt meg kell osztania másokkal.
    Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk.
    Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

    Telefon: +36 1 216 7894

    Tipy


    George Frideric Handel Acis és Galatea című pásztorjátéka a barokk zene egyik leglíraibb és legszerethetőbb alkotása. Az olasz opera és…

    Bruno de Sá, a lenyűgöző brazil férfi szoprán és a nuovo barocco együttes közös koncertje egy olyan zenei utazásra hívja…

    Az ősz egyik legemlékezetesebb koncertje érkezik Salgótarjánba!

    Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
    odhadovaný zostávajúci čas:
    00:00

    položka/y v košíku

    celkom:


    Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016