Egy 93 éves Auschwitz-Birkenau-túlélő és egy fiatal táncosnő duettje.
Éva szenvedélyes öröm-kereső, Emese folyton mindenkit meg akar váltani. Éva nem szokott búcsúzkodni, Emese szeret hazajönni. Közös anyanyelvük a tánc. Éva az utolsó tanúk egyike. Gondosan megőrzött fiatalkori ruháit mintha csak Emesére szabták volna. Emese magas, Éva még mindig magasnak hiszi magát. Hasonlítanak.
Az előadás tétje és fő kérdése az, hogy van-e átjárás e két világ között, átadható-e a tapasztalat, vagy épp fordítva: meg lehet-e érteni egy mai fiatal problémáit egy olyan súlyú élettel a hátunk mögött, mint amilyen Évának jutott? Lehetséges-e kettejük Nagy Közös Tánca?
„Az öregember majdnem úgy tekint vissza az életére, mint a vándor a hegy tetején a lába előtt elterülő tájra. Mindent lát egyszerre, mi közelebb van, mi távolabb. De pont azért, mert egyszerre lát mindent, az idősíkok sem kronologikus rendben sorakoznak lelkében, hanem összefolynak.”
(Fahidi Éva: A Dolgok Lelke)
*A sóvirág nem haszonnövény, a Debrecen környéki pusztákat borította a boldog békeidőkben. Alkalmazkodott a szikes talajhoz, az ólomgyökerűek családjába tartozik. Illata fanyar. Őshonos.
Tünet Együttes
Szereplők: Cuhorka Emese, Fahidi Éva
Rendező: Szabó Réka
Dramaturg: Peer Krisztián, Zsigó Anna
Fény: Szirtes Attila
Kosztüm: Szűcs Edit
Speciális kellék: Haraszti Janka
Külön köszönet a Hodworks-nek a Senki kosztümért
Jegyvásárlás
