Tamási Áron 1897. szeptember 20-án született Farkaslakán, sokgyermekes szülők harmadik gyermekeként. Ősei mind székelyek voltak. Édesanyjától, akit a legjobban szeretett a világon, „a lélek, a szív költői libbenéseit” és humorát örökölte,mégis édesapjának szenvedélyes alakja izgatta mindvégig.Nagyapjának „világjavító” indulata és „kényuraságra hajlamos” természete ugyancsak tovább élt benne.
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó leheletéig Farkaslaka írója maradt.Lélekben sohasem hagyta el szülőföldjét, de sokáig nyugtalanul cikázott Kolozsvár és Budapest között. Tartós, nyugalmas otthonra csak életének utolsó harmadában lelt Budán.1966. május 26-án halt meg, a Farkasréti Temetőben mintegy tizenötezer ember búcsúztatta. Két hét múlva kívánságának megfelelően Farkaslakán helyezték örök nyugalomra.
Az irodalomtörténet prózai műveit, a novellistát és a regényírót tartja a legtöbbre. Vele kapcsolatban leginkább a tündéri realizmust és a népi szürrealizmust emlegetik az esztéták. Az Ábel-trilógia megszületésével a székelység, mint olyan – öltött a magyar tudatban emblematikus alakot. Drámai életművének megítélése máig vita tárgya, de azt kritikusai is elismerik, hogy az Ősvigasztalástól kezdve minden színdarabja figyelemre méltó, újító kísérlet. Bár nem egyműves szerző, leginkább az Énekes madár írójaként tartjuk számon.
A Nemzeti Színház most bemutatásra kerülő darabja, a Vitéz lélek 1940 októberében, közvetlenül az észak-erdélyi bevonulást követően született. Bemutatója 1941. január 25-én volt Pünkösdi Andor rendezésében, a Németh Antal vezette Nemzeti Színházban. A dráma az 1928-ban keletkezett Himnusz egy szamárral című elbeszélés alapján íródott: „…egyik legtökéletesebb remeke a novellairodalomnak” – mondja róla Németh László. A nemrég elhunyt Görömbei András pedig így jellemzi e művet: „Mennyi minden együtt van itt néhány lapon: háborús nyomorúság, állhatatlan hűtlenség, fájdalom, reménykedés, különcség, büszkeség, hatalmaskodás, és valamiféle természetes, mégis legendába illő szabadságvágy… Tiszta realitás és tiszta mese, miközben megjelenik benne a mítoszképző archaikus tudat is.”
A „komoly játék” műfaji megjelölésű színdarab alapvetően különbözik a novellától. Nemcsak azért, mert a főhőst átkeresztelte a szerző, hanem mert a színműben, mely már a második világháború idején született, az eredeti szamaras történet jelképisége már egészen más üzenetet hordoz. Míg a novellában az első világháborút megjárt frontharcos, Demeter Gábor alapélménye az, hogy lehetetlen visszatérnie oda, ahonnan elindult, Balla Péter története a visszatérés és az újrakezdés drámája. Annak az elbeszélése ez, hogy – Pilinszky szavaival élve – miként fogadja vissza „az ősi rend” a háború után hazatérőt.A maga korában Tamási ezzel a „programmal”, mely kardcsörtetés helyett arra buzdít, hogy „műveljük meg kertjeinket”, korántsem aratott osztatlan sikert. Alapállása akkor naivnak tűnt a kortársak szemében, de a történelem nagyon hamar bebizonyította, hogy a 20. század igazi katasztrófája a „kis világok” pusztulása, a hagyományos közösségek felszámolása lett – elég, ha csak a Ceausescu-féle falurombolásra gondolunk.
Tamási ebben a művében már nem a székely nyelvjárás szembetűnő stíluselemeivel él. Nem egy édes-bús népszínművet ír, hanem a magyar néplélek igazi drámáját viszi színre. Azt a párbeszédekben megragadható dinamizmust mutatja föl, s hozza drámaíróként játékba, mely az egy nyelvet beszélő közösségeket végső soron összetartja – ahogyan a múltban, úgy reményeink szerint a jövőben is.
A Rippl-Rónai Művészeti Intézet harmadéves színész osztálya Csehov A három lány című darabján keresztül saját magáról kezd el beszélni: vágyakról, halogatásról és arról az ismerős érzésről, hogy „majd egyszer” minden jobb lesz. A Hamvai Kornél-féle fordítás friss, mai hangon szólal meg, Kelemen József rendezésében pedig a csehovi világ közel kerül a jelenhez.
A történet három fiatal nő körül forog, akik egy vidéki városban élnek, és folyamatosan arról álmodnak, hogy visszajutnak Moszkvába – egy jobb, izgalmasabb élet reményében.
Az előadás erősen épít a humorra és az öniróniára: a szereplők sokszor nevetségesek, miközben nagyon is pontosan rájuk ismerünk – és magunkra.
A végére nem Moszkva kerül közelebb – hanem az a felismerés, hogy az élet nem kezdődik el magától.
Csányi Miklós kulturális menedzser új tájházat nyit meg Szabadszálláson, mely alkalomból sorsdöntő kérdésre kell választ adnia. Döntésének következtében kalandos utazásra…
