• Program


    Wagner: A Rajna kincse / BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

    Wagner: A Rajna kincse / BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

    A nibelung gyűrűjében beteljesedő gigantikus színházi előadás a Rajna hűvös mélyén kezdődött, a folyó kincsét őrző sellők játékával, s az őket csalódottan bámuló Alberich, a nibelung hasztalan vágyakozásával. A szánalmasan csúf és a vízben esetlenül mozgó lény elkeseredésében könnyű prédájává vált a világ feletti uralom vonzásának, és a szerelmet fennhangon elátkozva elrabolta a Rajna kincsét.  több

    Aktuális előadások



    Az Alberichet alakító Martin Winkler 2013-ban Stuttgartban mint Klingsor lépett a Wagner-énekesek sorába, majd nyáron, éppen Bayreuthban énekelte először ezt a szerepet. Egy másik halhatatlant, Wotant Egils Silins kelti életre, aki Frankfurt, Basel és Bécs mellett egész Európát meghódította már különleges basszbaritonjával. A darabban Logeként fellépő Christian Franz a Budapesti Wagner-napok visszatérő tenor sztárja, a produkció magyar Frickáját, Németh Juditot pedig az egyik legnagyobb Wagner-csillagnak kiáltotta ki a nemzetközi szaksajtó.

    Wagner: A Rajna kincse - zenedráma négy képben (német nyelvű előadás, magyar szövegvetítéssel)
    Wotan: Egils Silins
    Froh: Ladislav Elgr
    Loge: Christian Franz
    Alberich: Martin Winkler
    Mime: Gerhard Siegel
    Fafner: Walter Fink
    Fasolt: Bretz Gábor
    Fricka: Németh Judit
    Freia: Szabóki Tünde
    Erda: Gál Erika

    Dramaturg: Christian Martin Fuchs †
    Jelmez- és bábterv: Corinna Crome
    Fényterv: Andreas Grüter
    Videó: Momme Hinrichs, Torge Møller (fettFilm)
    Koreográfus: Teresa Rotemberg, Vida Gábor
    Rendezőasszisztens: Rebekka Stanzel
    Díszlettervező, rendező: Hartmut Schörghofer
    Közreműködik: MR Szimfonikusok, MR Énekkar (karigazgató: Somos Csaba), és Budapesti Stúdió Kórus (karigazgató: Strauss Kálmán)
    Művészeti vezető és vezényel: Fischer Ádám

    Ajánló


    Nagy siker Európában: Norvégiától Olaszországig, Portugáliától Bulgáriáig, a nagy szimfonikus zenekar, a Lords of the Sound végre Magyarországra érkezik a…

    A kubai mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a kubai nép elsőszámú kedvence, a HABANA SOCIAL CLUB zenekar a 2024-es világkörüli…

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016