• Fővárosi Nagycirkusz

    Fővárosi Nagycirkusz

    A Fővárosi Nagycirkusz épülete Közép-Európa egyetlen kőcirkusza, a régió vezető cirkuszművészeti intézménye, amely Budapesten, a Városligetben található. Az intézmény befogadóképessége 1350 fő, időjárástól való függetlensége miatt télen-nyáron nyitva áll a közönség előtt, és szinte mindig telt házzal fut.1996-ban megrendezésre került az I.Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált, amelyet azóta már az egyik legrangosabb fesztivállá nőtte ki magát. Az intézményben szerteágazó szakmai munka folyik: a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum nemzetközi cirkuszművészeti könyvtára meghatározó ütemben gyarapszik, mentor-és oktatási programjuk segítségével a fiatal korosztályt is megismertetik a magyar cirkuszművészet szépségeivel. Az innováció jegyében elindult Magyarországon a felsőoktatási szintű cirkuszművészeti képzés a Budapest Cirkuszművészeti és Kortástánc Főiskola gondozásában. A Fővárosi Nagycirkusz szakmai programjai sorában kiemelt figyelmet fordít a felelős állatvédelemre is, rendszeresen megtartott, speciális audio-narrált előadásaikon pedig a vak-és gyengénlátók számára is unikális cirkuszi élmény nyújtanak.

    Continue Állatkerti krt.12/A , 1146 Budapest

    Detailed info


    A Fővárosi Nagycirkusz épülete Közép-Európa egyetlen kőcirkusza, a régió vezető cirkuszművészeti intézménye, amely Budapesten, a Városligetben található.

    Az intézmény befogadóképessége 1350 fő, időjárástól való függetlensége miatt télen-nyáron nyitva áll a közönség előtt, és szinte mindig telt házzal fut.1996-ban megrendezésre került az I.Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált, amelyet azóta már az egyik legrangosabb fesztivállá nőtte ki magát.

    Az intézményben szerteágazó szakmai munka folyik: a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum nemzetközi cirkuszművészeti könyvtára meghatározó ütemben gyarapszik, mentor-és oktatási programjuk segítségével a fiatal korosztályt is megismertetik a magyar cirkuszművészet szépségeivel. Az innováció jegyében elindult Magyarországon a felsőoktatási szintű cirkuszművészeti képzés a Budapest Cirkuszművészeti és Kortástánc Főiskola gondozásában. A Fővárosi Nagycirkusz szakmai programjai sorában kiemelt figyelmet fordít a felelős állatvédelemre is, rendszeresen megtartott, speciális audio-narrált előadásaikon pedig a vak-és gyengénlátók számára is unikális cirkuszi élmény nyújtanak.

    Images


    Warning! The basket time limit is about to expire!
    estimated time left:
    00:00

    item(s) in basket

    total:


    Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016