A győri belvárosban sétálva szebbnél szebb épületek vonják magukra a figyelmet. Kis, kalandos utcák macskaköves utjain, a napsütés vidám játéka melengeti az ember szívét. Barangolás közben egy furcsa, első pillantásra oda nem illő épület magasodik a város szívében: a színház. Az ég felé meredő zsinórpadlás látványa megdöbbentő. Amikor este ünnepi fénybe öltözik, s a hatalmas homlokzati ablakon átszűrődő belső világítás szépséget emelkedettséget sugalló látvány feltárul, már mindenki érzi: ez a győri Teátrum.
A Vizek Városa már a 17. századtól megtapasztalhatta milyen is, ha a „komédiások” köztünk vannak. Az első kőszínházat 1798-ban építette fel Reinpacher József magánerőből, mely akkoriban Magyarországon a harmadikként épült fel a színészek és a közönség fogadására. Így az akkori birodalom legjobb színtársulatai szinte mind megfordultak Győrben. Az 1848-as forradalom és szabadságharc kitöréséig olyan színészegyéniségeknek tapsolt a győri publikum, mit Laborfalvi Róza, Megyeri Károly, Lendvai Márton. A városban kezdődött Kölesi Lujza vagy ahogyan legendává lett, Blaha Lujza pályája is.
A színház csaknem 130 éves épületét 1927-ben lebontották, melynek a helyére egy ideiglenes nyári faszínházat építettek. Ebben az időben a város elhatározta, hogy egy méltó, nagy színházat épít. A nagy gazdasági világválság megakadályozta e nagyszabású terv véghezvitelét. 1937-ben felépült a városi kultúrház, mely ideiglenes jelleggel közel 40 évig volt a színielőadások „Tháliája”.
A háború után lassan ébredezett a színházi élet. 1949. augusztusában létrejött a Dunántúli Tájszínház győri székhellyel. A Kisfaludy Károlyról elnevezett színház első igazgatója Gál István volt. 1952-ben országos figyelmet kapott a győri színjátszás „A kőszívű ember fiai” című előadással. Mindez köszönhető olyan színészeknek, mint Solti Bertalan, Szende Bessy, Lengyel János, Göndör Klára, Máriássy József, Ballai István.…
