• Óbudai Társaskör

    Óbudai Társaskör

    Az Óbudai Társaskör épülete a régi Óbuda egyik, lakótelepek között megmaradt szigetén, az Árpád híd közelében található.

    Hagyományaihoz híven nemcsak a városrész, hanem Budapest kulturális és társasági életének is jól ismert színfoltja.

    A professzionális művészeti rendezvények, kiállítások sokaságát látogató közönség mellett a bridzselni vágyók, a gyermekeiket zenére tanítani szándékozók, és a szenvedélyes fotósok is otthonra leltek a hangulatos környezetben.

    A világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Budapesti Vonósok, majd az Auer Vonósnégyes mindennapos jelenléte az ország egyik legrangosabb zenei műhelyévé avatta a házat.

    A Magyar Televízióval közösen rendezett Zeneóra című produkció rendszeres jelentkezése a képernyőn, valamint az itt készült rádiófelvételek is segítettek abban, hogy az intézmény széleskörű ismertségre tegyen szert.

    1995-től visszatérő program a Művészeti Szalon, ahol a különböző művészeti ágak - a zene, az irodalom és a képzőművészet - találkoztatásával egy-egy korra, gondolatkörre, művészeti jelenségre irányítják a közönség figyelmét. Nemcsak maradandó élményt kapnak, hanem olykor még gasztronómiai ízelítőt…

    Viac Kiskorona utca 7., 1036 Budapest

    0 Podujatí





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016