Záhonyban nevelkedett, majd a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán tanult. Középiskolás kora óta ír. 2005–2009 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt Marton László és Hegedűs D. Géza osztályában. Ezután 2009–2010 között a tatabányai Jászai Mari Színházhoz szerződött Harsányi Sulyom László igazgatása alatt.…
Az Egy óra versek közt előadásain a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek társaságában/tolmácsolásában klasszikus és kortárs költők legszebb költeményeit hallhatják…
Záhonyban nevelkedett, majd a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán tanult. Középiskolás kora óta ír. 2005–2009 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt Marton László és Hegedűs D. Géza osztályában. Ezután 2009–2010 között a tatabányai Jászai Mari Színházhoz szerződött Harsányi Sulyom László igazgatása alatt. 2010–2012 között szabadúszó volt, játszott a Vígszínházban, a Pécsi Nemzeti Színházban és a HoPPart társulattal. 2012–2016 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, majd 2016-tól Kováts Adél szerződtette a Radnóti Miklós Színházhoz, ahol 2023-ig volt társulati tag.
Díjaik, elismerések: Soós Imre-díj (2013) Kilátó díj (2013) Kilátó díj (2014) Kicsi díj a legjobb epizódszerepért, Radnóti Miklós Színház (megosztva Porogi Ádámmal, 2019) Kaszás-Attila díj (2021)
Fontosabb színházi szerepei: Dale Wassermann (Ken Kesey regénye alapján): Kakukkfészek – Charles Cheswick Branden Jacobs-Jenkins: Gloria – Lorin Dés – Nemes – Böhm – Korcsmáros – Horváth: Valahol Európában – Hosszú (Szegedi Nemzeti Színház, 2018.) Osztrovszkij: A művésznő és rajongói – Ivan Velikatov, nagyon gazdag gyáros Csehov: Egyfelvonásos komédiák – szereplő (Aranytíz) Shakespeare: III. Richárd – szereplő Anders Thomas Jensen: Ádám almái – Khalid Dosztojevszkij: A játékos – Mr. Astley Shakespeare: Téli rege – Polixenes, Bohémia (Csehország) királya Wajdi Mouawad: Futótűz – Wahab | Katona 1. | Fotóriporter Bulgakov Vecsei átiratban: Iván, a rettenet – Szergej Tyimofejev feltaláló Csiky Gergely után Mohácsi István – Mohácsi János: Buborékok – Béla, országgyűlési képviselő Dosztojevszkij: Karamazov testvérek – Aljosa Karamazov Albee: Mindent a kertbe! – Richard (Miskolci Nemzeti Színház, 2016.) McDonagh: A párnaember – Michal Csehov: Ványa bácsi – Asztrov (Miskolci Nemzeti Színház, 2015.) Kleist: Az eltört korsó – Rupi (Miskolci Nemzeti Színház, 2015.) Goldoni: A legyező – Crespino/Rippafratta (Miskolci Nemzeti Színház, 2015.) Fazekas Mihály: Lúdas Matyi – Lúdas Matyi (Miskolci Nemzeti Színház, 2015.) Móricz Zsigmond: Úri muri – Parragh (Miskolci Nemzeti Színház, 2014.) Weöres Sándor: Holdbeli csónakos – Vitéz László (Miskolci Nemzeti Színház, 2014.) Shakespeare: IV. Henrik – Herceg (Miskolci Nemzeti Színház, 2014.) László Miklós: Illatszertár – Asztalos úr (Miskolci Nemzeti Színház, 2014.) Csehov: Sirály – Trepljov (Miskolci Nemzeti Színház, 2014.) Feydeau: Kézről kézre – Coustouillu (Miskolci Nemzeti Színház, 2013.) Shaw – Lerner – Loewe: My Fair Lady – Freddy Eynsford-Hill (Miskolci Nemzeti Színház, 2013.) Presser – Sztevanovity Dusán – Horváth P: A padlás – Rádiós (Miskolci Nemzeti Színház, 2013.) Háy János: A gézagyerek – Gézagyerek (Miskolci Nemzeti Színház, 2012.) Mayenburg: A hideg gyermek – Erika (Miskolci Nemzeti Színház, 2012.) Shakespeare: Hamlet – Hamlet (Miskolci Nemzeti Színház, 2012.) Deres Péter – Szőcs Artúr: Mi és Miskolc, avagy 272307 lépés a város felé – szereplő (Miskolci Nemzeti Színház, 2012.) Litvai Nelli: Mirkó királyfi – Mirkó királyfi (HOPPart Társulat, 2012.) Tarantino: Kutyaszorítóbban – szereplő (011 Alkotócsoport, Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis, 2011.) Camus: Caligula – Scipio (Pécsi Nemzeti Színház 2011.) Kárpáti Péter: Országalma – Jakab (Tatabányai Jászai Mari Színház, 2010.) Molière: A nevetés iskolája – Amphitryon – Jupiter (Tatabányai Jászai Mari Színház 2010.) Karinthy Frigyes – Gábor Andor: Háló nélkül – szereplő (Tatabányai Jászai Mari Színház, 2010.) Szőcs Artúr – Mátrai Diána: Rakott szesz – Sanyika (Színház- és Filmművészeti Egyetem – Ódry Színpad, 2010.) Brecht: Kaukázusi krétakör – szereplő (Tatabányai Jászai Mari Színház, 2009.) Lionel Bart: Olivér! – Svindlikirály (Tatabányai Jászai Mari Színház, 2009.) Period… – szereplő (Vígszínház, 2010.) Térey János: Asztalizene – Roland (Színház- és Filmművészeti Egyetem – Ódry Színpad 2009.) Boccaccio: Dekameron – szereplő (Színház- és Filmművészeti Egyetem – Ódry Színpad 2009.) Agota Kristof: Fáj – szereplő (Színház- és Filmművészeti Egyetem – Ódry Színpad, 2009.) Brecht – Weil: Koldusopera – Penge Mackie/Smith (Színház- és Filmművészeti Egyetem – Ódry Színpad, 2008.) Shakespeare: Lír – Gloster (Színház- és Filmművészeti Egyetem – Ódry Színpad 2008.) Gorkij: Nyaralók – Salimov (Színház- és Filmművészeti Egyetem – Ódry Színpad, 2008.) Stendhal: Vörös és fekete – Croisenois márki (Vígszínház, 2008.) Max Frisch: Biedermann és a gyújtogatók – Tűzoltók kara (Új Színház 2004.) Feydeau: Bolha a fülbe – Londiner (Új Színház 2001.) Kipling – Dés – Geszti – Békés: A dzsungel könyve – Maugli (Pesti Színház 1996.)
Filmes és televíziós szerepei: Megtört szív - Rendező: Kapitány Iván (2018) A mi kis falunk (2019) Magyarázat mindenre (2023) ...Jakab