• művész

    Dés  László
    4

    Dés László

    Született: 1954. január 9. (Budapest)

    Előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző.

    Fiatalon kezdett zenélni, zenei tagozaton végezte általános iskoláját. Emellett 1963 és 1971 között zongoraoktatásban részesült. 1971-ben vették fel a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumba, ahol 1973-ig klarinét, majd 1976-ig szaxofon szakra járt. A zenei életbe már 1974-ben bekapcsolódott, öt évvel később Dimenzió néven saját együttest…

     Tovább

    Aktuális programok

    A Pál utcai fiúk

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

    Molnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról.…

    A Pál utcai fiúk

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

    Molnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról.…

    Radnóti és korunk

    MOM Kulturális Központ

    A megszokottól eltérő irodalmi estet vers, próza és zene egyedi párbeszéde alkotja. A művészeti ágak átjárhatósága, a művészek egyedi…

    A DZSUNGEL KÖNYVE • AUDI ARÉNA • GYŐR • Vígszínház, Pesti Színház • BALU • REVICZKY GÁBOR

    Audi Aréna

    2025. január 4-én szombaton A DZSUNGEL KÖNYVE történetében először költözik ki a budapesti színfalak mögül és egy kibővített nagyobb…

    A Pál utcai fiúk

    Roxínház

    A színpadi változatot Molnár Ferenc azonos című örökérvényű ifjúsági regénye ihlette. Dés és Geszti dallamai, Grecsó szövegei által a…

    Dés L. - Geszti P. - Békés P.: A dzsungel könyve

    Szegedi Nemzeti Színház

    A történet szerint egy kisfiú, Maugli, Sir Kán, a tigris támadása következtében elszakad a családjától és egy farkasfalka neveli…

    A Pál utcai fiúk

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

    Molnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról.…

    A Pál utcai fiúk

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

    Az előadásban döntő szerepet játszik a tárgyi világ akusztikus megszólaltatása, a színészek zenei-ritmikai kreativitása, a fiatalság ereje, humora, az…

    A vágy villamosa

    Eiffel Műhelyház / Eiffel Art Studios

    Venekei Marianna / Tennessee Williams / Dés László A VÁGY VILLAMOSA Táncdráma két felvonásban

    Dés László koncertje - Vendégek: Básti Juli és Tóth Vera

    KULTKIKÖTŐ - Alsóörs

    A Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, nagy slágerek és dzsessz lemezek sora fűződik a…

    DÉS LÁSZLÓ: ÍGY ÖTEN! KONCERT

    Szegedi Szabadtéri Játékok

    Négy kiváló hangú, rendkívül muzikális színésznagyság társul a jeles zeneművészhez az Így öten! című koncerten.

    Előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző.

    Fiatalon kezdett zenélni, zenei tagozaton végezte általános iskoláját. Emellett 1963 és 1971 között zongoraoktatásban részesült. 1971-ben vették fel a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumba, ahol 1973-ig klarinét, majd 1976-ig szaxofon szakra járt. A zenei életbe már 1974-ben bekapcsolódott, öt évvel később Dimenzió néven saját együttest alapított. A zenekar kilenc évig működött, ezalatt három lemezt adtak ki.

    1987-ben Horváth Kornéllal és Snétberger Ferenccel együtt megalapította a Trio Stendhalt. Az együttessel nagy sikert ért el, több lemezüket Olaszországban vették fel, Európa-szerte koncerteztek, de felléptek Indiában is. Zenéjük különlegessége a kamarazenével vegyített dzsessz volt.
    Együttese mellett dalszövegíróként és zeneszerzőként is dolgozik, több magyar film zenéjét szerezte (pl.: Nyom nélkül, Egymásra nézve, Egy teljes nap, Szerelem első vérig, Szerelem második vérig, Csocsó, avagy éljen május 1-je!, Üvegtigris, Sose halunk meg, A miniszter félrelép, Kalózok). Emellett musicalt is szerzett (pl.: Valahol Európában (musical), A dzsungel könyve), valamint a Jazz+Az együttes zeneszerzője és zenekarvezetője volt. 1993-ban szólista lett, kortárs szerzők műveit adta elő, elsősorban kamara- és szimfonikus zenekarokkal. Hangszerei a szoprán és a tenorszaxofon, játékára az érzékeny és „szubjektív hang”, az improvizációs dallamvezetés. Dést azon kevés zenészek egyikének tartják, akiket a szakma, a kritikusok és a közönség is egyaránt tisztel.

    2003-ban új együttest alapított Dés sextet néven, melynek szaxofonosa lett, egy évvel később a Magyar Jazzművészek Társaságának elnökévé választották.

    Pályafutása során többek között dolgozott Nemes István, Geszti Péter Bereményi Géza dalszövegírókkal, Udvaros Dorottya, Básti Juli, Cserhalmi György, Kulka János, Koltai Róbert színészekkel, Kovács Kati, Horváth Charlie, Szulák Andrea, Váczi Eszter énekesekkel, Presser Gáborral, Somló Tamással és még sokan másokkal.

    Díjai, elismerései:
    A legjobb szólista díja San Sebastian (1976, 1985) Karlovy Vary, Dunckerque
    A kritikusok díja, wroclavi dzsesszfesztivál (1981)
    EMeRTon-díj (1989)
    Liszt Ferenc-díj (1991)
    Huszka Jenő-díj (1993)
    A filmkritikusok díja A Sose halunk meg és az Anna filmje filmzenékért (1994)
    Színházi kritikusok díja A dzsungel könyve zenéjéért (1996)
    A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1996) – 2016-ban visszaadta.
    Artisjus-díj (1996)
    Budapestért díj (2002)
    Érdemes művész (2003)
    Radnóti Miklós antirasszista díj (2005)
    Kossuth-díj (2007)
    Fonogram Életműdíj (2014)
    Színikritikusok díja A legjobb színpadi zene A Pál utcai fiúkért (2017)
    Story Érték-díj (2019)
    Artisjus Életmű-díj (2019)
    Prima Primissima-díj (2019)
    Budapest díszpolgára (2022)
    XIII. kerület díszpolgára (2024)

    Válogatott diszkográfia:
    Dimenzió I (1980)
    Dimenzió II (1987)
    A fal mögött (1983)
    Átutazó (Udvaros Dorottyával, 1984)
    Szerelem első vérig (filmzene, 1986)
    Hallgass kicsit! (Básti Julival és Cserhalmi Györggyel, 1987)
    Trio Stendhal I (1988)
    Best of Dés (1988)
    Earthsound (Trio Stendhal) (1990)
    Something Happened (Trio Stendhal) (1992)
    Sose halunk meg (filmzene, 1993)
    Patika (filmzene, 1994)
    Valahol Európában (musical, 1995)
    A miniszter félrelép (filmzene, 1997)
    Akasztottak (1998)
    Kalózok (A Jazz+Az-zal, 1998)
    Egynek jó (A Jazz+Az-zal, 1999)
    Ennyi a dal (2000)
    Dés 2 (2001)
    Metszetek (2004)
    Világszám! (filmzene, 2004)
    Double Invention (2005)
    Utcazene (2005)
    Contemporary Gregorian (2007)
    Sose halunk meg (musical, 2007)
    Férfi és Nő (2008)

    "Legyen úgy ! " - Dés László koncertje

    SZÍNPART
    • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, érdemes művész

    "Nem tudhatom - Radnóti és korunk"

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Közreműködik

    "Valahol Európában"

    Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
    • Zeneszerző
    #KedvesZsámbék 1.0 -

    #KedvesZsámbék 1.0 - "Füst..."

    Általános
    • Zeneszerző
    #KedvesZsámbék! - felolvasószínház

    #KedvesZsámbék! - felolvasószínház

    Általános
    • Zenész
    2021Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve

    2021Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve

    Általános
    • Alkotó
    A dzsungel könyve

    A dzsungel könyve

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Zeneszerző
    A dzsungel könyve

    A dzsungel könyve

    Pécsi Nemzeti Színház
    • Zeneszerző
    A dzsungel könyve

    A dzsungel könyve

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Szerző
    A dzsungel könyve

    A dzsungel könyve

    Gárdonyi Géza Színház
    • Szerző
    A dzsungel könyve - Pannon Várszínház

    A dzsungel könyve - Pannon Várszínház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Író
    A dzsungel könyve.

    A dzsungel könyve.

    Pécsi Nemzeti Színház
    • Zeneszerző
    A dzsungel könyve.

    A dzsungel könyve.

    Pécsi Nemzeti Színház
    • Zeneszerző
    A dzsungel könyve.

    A dzsungel könyve.

    Pécsi Nemzeti Színház
    • Zeneszerző
    A dzsungel könyve.

    A dzsungel könyve.

    Pécsi Nemzeti Színház
    • Zeneszerző
    A Pál utcai fiúk

    A Pál utcai fiúk

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Író
    A Pál utcai fiúk

    A Pál utcai fiúk

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Író
    A Pál utcai fiúk

    A Pál utcai fiúk

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Író
    A Pál utcai fiúk

    A Pál utcai fiúk

    Szentesi Művelődési Központ
    • Író
    A Pál utcai fiúk

    A Pál utcai fiúk

    Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
    • Író
    A Pál utcai fiúk

    A Pál utcai fiúk

    Madách Imre Nonprofit Kft.
    • Író
    A Pál utcai fiúk

    A Pál utcai fiúk

    Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
    • Szerző
    A Pál utcai fiúk

    A Pál utcai fiúk

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Zeneszerző
    A Pál utcai fiúk

    A Pál utcai fiúk

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Zeneszerző
    A Pál utcai fiúk

    A Pál utcai fiúk

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • Szerző
    A Pál Utcai Fiúk - Pannon Várszínház

    A Pál Utcai Fiúk - Pannon Várszínház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Író
    A Pál utcai fiúk - zenés játék - Pannon Várszínház

    A Pál utcai fiúk - zenés játék - Pannon Várszínház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Szerző
    A vágy villamosa

    A vágy villamosa

    Magyar Állami Operaház
    • Librettó
    Átutazó

    Átutazó

    Kisfaludy Színház
    • Színész
    Átutazó - Udvaros Dorottya és Dés László estje

    Átutazó - Udvaros Dorottya és Dés László estje

    Óbudai Kultúrális Központ
    • Színész
    ÁTUTAZÓ - Udvaros Dorottya és Dés László koncertje

    ÁTUTAZÓ - Udvaros Dorottya és Dés László koncertje

    GAG Management Kft.
    • Zeneszerző
    ÁTUTAZÓ - Udvaros Dorottya és Dés László koncertje

    ÁTUTAZÓ - Udvaros Dorottya és Dés László koncertje

    GAG Management Kft.
    • Zeneszerző
    Átutazó - Udvaros Dorottya és Dés László koncertje, Vendég: Cserhalmi György ELŐVÉTEL! 3200, 3000 Ft

    Átutazó - Udvaros Dorottya és Dés László koncertje, Vendég: Cserhalmi György ELŐVÉTEL! 3200, 3000 Ft

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Színész
    Best of Geszti, Sztárvendég: Dés László

    Best of Geszti, Sztárvendég: Dés László

    GAG Management Kft.
    • Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, EMeRTon- és Artisjus-díjas, Huszka Jenő- és Prima Primissima-díjas, Fonogram Életműdíjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, Érdemes művész.
    CONTEMPORARY GREGORIAN Dés László-Balázs Elemér Quartet-Voces4 Ensemble

    CONTEMPORARY GREGORIAN Dés László-Balázs Elemér Quartet-Voces4 Ensemble

    Budapest Music Center
    • Zenész
    DALOK EGY ZONGORÁVAL - Dés László egyzongorás estje

    DALOK EGY ZONGORÁVAL - Dés László egyzongorás estje

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Zeneszerző
    Dés László

    Dés László

    VeszprémFest
    • Zenész
    Dés László - Így Öten!

    Dés László - Így Öten!

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, EMeRTon- és Artisjus-díjas, Huszka Jenő- és Prima Primissima-díjas, Fonogram Életműdíjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, Érdemes művész.
    Dés László - Legyen úgy!

    Dés László - Legyen úgy!

    GAG Management Kft.
    • Kossuth és Liszt Ferenc-díjas, Príma primissima díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, érdemes művész.
    Dés László - Legyen úgy!

    Dés László - Legyen úgy!

    GAG Management Kft.
    • Kossuth és Liszt Ferenc-díjas, Príma primissima díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, Érdemes Művész.
    Dés László és Esterházy Péter estje - Szó és szaxofon

    Dés László és Esterházy Péter estje - Szó és szaxofon

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Előadja
    Dés László Free Sound Quartet

    Dés László Free Sound Quartet

    Budapest Music Center
    • szoprán szaxofon
    Dés László Free Sounds Quartet

    Dés László Free Sounds Quartet

    Budapest Music Center
    • szoprán szaxofon
    Dés László Free Sounds Quartet

    Dés László Free Sounds Quartet

    Budapest Music Center
    • Szaxofon / Saxophone
    Dés László kamarakoncert

    Dés László kamarakoncert

    KMO Művelődési Központ és Könyvtár
    • Kossuth és Liszt Ferenc-díjas, Príma primissima díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, Érdemes Művész.
    Dés László koncert

    Dés László koncert

    Gárdonyi Géza Színház
    • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, érdemes művész
    Dés László koncert

    Dés László koncert

    Madách Imre Nonprofit Kft.
    • Előadóművész
    DÉS LÁSZLÓ KONCERT  Így öten!

    DÉS LÁSZLÓ KONCERT Így öten!

    Margitszigeti Színház
    • Kossuth és Liszt Ferenc-díjas, Príma primissima díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, Érdemes Művész.
    Dés László Koncert - Így öten!

    Dés László Koncert - Így öten!

    GAG Management Kft.
    • Előadóművész
    Dés László Koncert - Így öten!

    Dés László Koncert - Így öten!

    GAG Management Kft.
    • Előadóművész
    Dés László Koncert - Így öten!

    Dés László Koncert - Így öten!

    GAG Management Kft.
    • Előadóművész
    Dés László Koncert - Így öten!

    Dés László Koncert - Így öten!

    GAG Management Kft.
    • Előadóművész
    Dés László Koncert - Így öten!

    Dés László Koncert - Így öten!

    GAG Management Kft.
    • Előadóművész
    Dés László Koncert - Így öten!

    Dés László Koncert - Így öten!

    GAG Management Kft.
    • Előadóművész
    Dés László Koncert - Így öten!

    Dés László Koncert - Így öten!

    GAG Management Kft.
    • Előadóművész
    Dés László Koncert - Így öten!

    Dés László Koncert - Így öten!

    GAG Management Kft.
    • Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, EMeRTon- és Artisjus-díjas, Huszka Jenő- és Prima Primissima-díjas, Fonogram Életműdíjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, Érdemes művész.
    Dés László Koncert - Így öten!

    Dés László Koncert - Így öten!

    GAG Management Kft.
    • Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, EMeRTon- és Artisjus-díjas, Huszka Jenő- és Prima Primissima-díjas, Fonogram Életműdíjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, Érdemes művész.
    Dés László koncert - Legyen úgy

    Dés László koncert - Legyen úgy

    Kisfaludy Színház
    • Zeneszerző
    DÉS László koncert - Mi vagyunk a Grund!

    DÉS László koncert - Mi vagyunk a Grund!

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző
    Dés László koncert - Mi vagyunk a Grund!

    Dés László koncert - vendég Für Anikó és Mácsai Pál

    Dés László koncert - vendég Für Anikó és Mácsai Pál

    Müpa
    • ének, zongora, szaxofon / vocals, piano, saxophone
    Dés László koncert - vendég: Roxínház

    Dés László koncert - vendég: Roxínház

    Kaposvári Roxínház Egyesület
    • Kossuth és Liszt Ferenc-díjas, Príma primissima díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, érdemes művész.
    DÉS LÁSZLÓ koncert - Vendég: Tóth Vera és a Pál utcai fiúk a Vígszínházból

    DÉS LÁSZLÓ koncert - Vendég: Tóth Vera és a Pál utcai fiúk a Vígszínházból

    Margitszigeti Színház
    • Kossuth és Liszt Ferenc-díjas, Príma primissima díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, érdemes művész
    Dés László koncert Vendég:Básti Juli

    Dés László koncert Vendég:Básti Juli

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Zenész, énekes
    Dés László koncert, vendég: Básti Juli és Mácsai Pál

    Dés László koncert, vendég: Básti Juli és Mácsai Pál

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Kossuth és Liszt Ferenc-díjas, Príma primissima díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, Érdemes Művész.
    Dés László koncert-Nagy utazás

    Dés László koncert-Nagy utazás

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Színész
    Dés László koncertje

    Dés László koncertje

    Szegedi Szabadtéri Játékok
    • Kossuth és Liszt Ferenc-díjas, Príma primissima díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, Érdemes Művész.
    DÉS LÁSZLÓ KONCERTJE vendég: Básti Juli és Nagy Ervin

    DÉS LÁSZLÓ KONCERTJE vendég: Básti Juli és Nagy Ervin

    Müpa
    • Kossuth és Liszt Ferenc-díjas, Príma primissima díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, érdemes művész.
    Dés László koncertje vendég: Básti Juli és Nagy Ervin

    Dés László koncertje vendég: Básti Juli és Nagy Ervin

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Kossuth és Liszt Ferenc-díjas, Príma primissima díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, Érdemes Művész.
    Dés László koncertje, Vendég: Básti Juli, Nagy Ervin

    • Előadóművész, zeneszerző
    Dés László Nagy Utazás Koncert

    Dés László Nagy Utazás Koncert

    GAG Management Kft.
    • Zenész, énekes
    Dés László Nagy Utazás Koncert

    Dés László Nagy Utazás Koncert

    GAG Management Kft.
    • Zenész, énekes
    Dés László – Mácsai Pál: Nem tudhatom Radnóti és korunk

    Dés László – Mácsai Pál: Nem tudhatom Radnóti és korunk

    Óbudai Kultúrális Központ
    • Szaxofonművész
    Dés László-Nemes István-Böhm György-Korcsmáros György-Horváth Péter: Valahol Európában

    Dés László-Nemes István-Böhm György-Korcsmáros György-Horváth Péter: Valahol Európában

    Gyulai Várszínház
    • Zeneszerző
    Dés László: Dalok egy zongorával

    Dés László: Dalok egy zongorával

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, EMeRTon- és Artisjus-díjas, Huszka Jenő- és Prima Primissima-díjas, Fonogram Életműdíjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, Érdemes művész.
    DÉS LÁSZLÓ: DALOK EGY ZONGORÁVAL

    • Előadó
    Dés László: Nagy utazás

    Dés László: Nagy utazás

    Gárdonyi Géza Színház
    • Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző
    Dés László: Nagy utazás - koncert

    Dés László: Nagy utazás - koncert

    GAG Management Kft.
    • Kossuth díjas zeneszerző és előadóművész

    Dés László: Nagy Utazás - koncert

    Dés Lászó Koncert - Legyen Úgy!

    Dés Lászó Koncert - Legyen Úgy!

    GAG Management Kft.
    • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, érdemes művész
    Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában

    Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Zeneszerző
    EKMK- Dés László Koncert: Legyen úgy.

    EKMK- Dés László Koncert: Legyen úgy.

    Egri Kulturális és Művészeti Központ
    • Zeneszerző
    Én is csak 1 vagyok - one woman show

    Én is csak 1 vagyok - one woman show

    RS9 Színház
    • Dalok
    Férfi és Nő

    Férfi és Nő

    Centrál Színház
    • Zenekar
    Férfi és Nő

    Férfi és Nő

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Zenész
    Fülkefor és Vidéke

    Fülkefor és Vidéke

    Belvárosi Színház
    • Színész
    Fülkefor és vidéke (magyar mesék)

    Fülkefor és vidéke (magyar mesék)

    Belvárosi Színház
    • Aki elzenéli
    GONDOLATOK Alegre Correa - Horváth Kornél Duó koncertje / Vendég: Dés László

    GONDOLATOK Alegre Correa - Horváth Kornél Duó koncertje / Vendég: Dés László

    Általános
    • szaxofon
    Jancsó100! - a Budapesti Őszi Fesztivál nyitóeseménye

    Jancsó100! - a Budapesti Őszi Fesztivál nyitóeseménye

    Budapest Brand Nonprofit Zrt.
    • Közreműködik
    JAZZ+AZ koncert

    JAZZ+AZ koncert

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Kossuth és Liszt Ferenc-díjas, Príma primissima díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, Érdemes művész
    Kötélen a Niagara felett

    Kötélen a Niagara felett

    Thália Színház
    • Zene
    Kötélen a Niagara felett

    Kötélen a Niagara felett

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Zene
    Kötélen a Niagara felett

    Kötélen a Niagara felett

    Thália Színház
    • Zene
    Lányos és fiús apák

    Lányos és fiús apák

    Zsámbéki Nyári Színház
    • Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, EMeRTon- és Artisjus-díjas, Huszka Jenő- és Prima Primissima-díjas, Fonogram Életműdíjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, Érdemes művész.
    Lányos és fiús apák – Családi történetek emberi hangra, dobokra és szaxofonra

    Lányos és fiús apák – Családi történetek emberi hangra, dobokra és szaxofonra

    Müpa
    • Ütőhangszerek / Percussion instruments
    Legyen úgy! - Dés László koncert

    Legyen úgy! - Dés László koncert

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, érdemes művész
    Legyen úgy! - Dés László koncertje

    Legyen úgy! - Dés László koncertje

    Veszprémi Programiroda Kft.
    • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző
    Legyen úgy! - Dés László koncertje

    Legyen úgy! - Dés László koncertje

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb
    Legyen úgy! - Dés László koncertje

    Legyen úgy! - Dés László koncertje

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Zeneszerző
    Legyen úgy! - Dés László koncertje

    Legyen úgy! - Dés László koncertje

    Veszprémi Programiroda Kft.
    • Zeneszerző, énekes
    Legyen úgy! - Dés László koncertje vendég: Szinetár Dóra és Geszti Péter

    Legyen úgy! - Dés László koncertje vendég: Szinetár Dóra és Geszti Péter

    Zsidó Művészeti Napok
    • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, érdemes művész
    Legyen úgy! - Dés-koncert

    Legyen úgy! - Dés-koncert

    Móricz Zsigmond Színház
    • Zenész, énekes
    Megemlékezés, Szent Efrém Férfikar, Sümegi Eszter, Klein Judit, Dés 
László, Fellegi Balázs

    Megemlékezés, Szent Efrém Férfikar, Sümegi Eszter, Klein Judit, Dés László, Fellegi Balázs

    Tünde Tickets Kft.
    • Előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző
    Megyek utánad

    Megyek utánad

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Zene
    MEGYEK UTÁNAD-Grecsó Krisztián zenés könyvbemutatója Dés Andrással és Dés Lászlóval

    MEGYEK UTÁNAD-Grecsó Krisztián zenés könyvbemutatója Dés Andrással és Dés Lászlóval

    Kölcsey Központ
    • Zenész
    Mellettem elférsz - Grecsó Krisztián, Dés László és Dés András közös estje

    Mellettem elférsz - Grecsó Krisztián, Dés László és Dés András közös estje

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • szaxofon
    Mi vagyunk a grund - Dés László

    Mi vagyunk a grund - Dés László

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Zeneszerző
    MI VAGYUNK A GRUND! - Dés László

    MI VAGYUNK A GRUND! - Dés László

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Zeneszerző
    Mi vagyunk a Grund! - Dés László koncert

    Mi vagyunk a Grund! - Dés László koncert

    Veres 1 Színház
    • Előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző
    Mi vagyunk a Grund! - Dés László koncertje

    Mi vagyunk a Grund! - Dés László koncertje

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • zenész, zeneszerző, szövegíró
    Mi vagyunk a Grund! - Dés László koncertje

    Mi vagyunk a Grund! - Dés László koncertje

    Kisfaludy Színház
    • Zenész, zeneszerző, szövegíró
    NAGY UTAZÁS - Dés László

    NAGY UTAZÁS - Dés László

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző
    Nagy utazás – Dés László koncertje

    Nagy utazás – Dés László koncertje

    Müpa
    • Zenész, énekes
    Nagy utazás- Dés László koncertje

    Nagy utazás- Dés László koncertje

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Kossuth díjas zeneszerző és előadóművész
    Nem tudhatom

    Nem tudhatom

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Színész
    Nem tudhatom - Radnóti és korunk

    Nem tudhatom - Radnóti és korunk

    Zsidó Kulturális Fesztivál
    • Dramaturg
    Nem tudhatom - Radnóti és korunk

    Nem tudhatom - Radnóti és korunk

    Katona József Színház
    • Közreműködik
    Nem tudhatom - Radnóti és korunk

    Nem tudhatom - Radnóti és korunk

    Kölcsey Központ
    • Közreműködik
    NEM TUDHATOM - RADNÓTI ÉS KORUNK

    NEM TUDHATOM - RADNÓTI ÉS KORUNK

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Kossuth és Liszt Ferenc-díjas, Príma primissima díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, Érdemes művész
    NEM TUDHATOM - RADNÓTI ÉS KORUNK

    NEM TUDHATOM - RADNÓTI ÉS KORUNK

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, érdemes művész.
    Össz-hang - Parti Nagy Lajos, Spiró György, Závada Pál, Dés László és Dés András

    Össz-hang - Parti Nagy Lajos, Spiró György, Závada Pál, Dés László és Dés András

    Müpa
    • Kossuth és Liszt Ferenc-díjas, Príma primissima díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, Érdemes Művész. / Kossuth and Ferenc Liszt prize-winner, Príma primissima award-winning performer, jazz musician, composer, Merited Artist.
    Pál Utcai Fiúk - zenés játék

    Pál Utcai Fiúk - zenés játék

    Madách Imre Nonprofit Kft.
    • Író
    PÁR - BESZÉD - Dés László, Dés András, Parti Nagy Lajos és Spiró György estje

    PÁR - BESZÉD - Dés László, Dés András, Parti Nagy Lajos és Spiró György estje

    Zsidó Kulturális Fesztivál
    • szaxofon
    PÁR-BESZÉD

    PÁR-BESZÉD

    Müpa
    • Színész
    PÁR-BESZÉD

    PÁR-BESZÉD

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Előadó
    Pár-Beszéd - Parti Nagy L., Grecsó K., Dés L. és Dés A. estje

    Pár-Beszéd - Parti Nagy L., Grecsó K., Dés L. és Dés A. estje

    Zsidó Kulturális Fesztivál
    • Egyéb
    PénteK13 - DÉS LÁSZLÓ: Dalok egy zongorával - Vendég: Básti Juli

    PénteK13 - DÉS LÁSZLÓ: Dalok egy zongorával - Vendég: Básti Juli

    Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
    • Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, EMeRTon- és Artisjus-díjas, Huszka Jenő- és Prima Primissima-díjas, Fonogram Életműdíjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, Érdemes művész.
    Pesti barokk négy Déssel és három színésszel

    Pesti barokk négy Déssel és három színésszel

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Színész
    Random Trip 'All Stars'

    Random Trip 'All Stars'

    Concertplus
    • Zenész
    Szent Efrém // Hello, goodbye!

    Szent Efrém // Hello, goodbye!

    ISON
    • Egyéb
    Szó és Szaxofon - Dés László és Esterházy Péter estje

    Szó és Szaxofon - Dés László és Esterházy Péter estje

    Zsidó Kulturális Fesztivál
    • Színész
    Szó és Zene

    Szó és Zene

    GAG Management Kft.
    • Színész
    Szó és zene

    Szó és zene

    Weöres Sándor Színház
    • Színész
    Szó és Zene - Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Závada Pál, Dés László, Dés András és

    Szó és Zene - Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Závada Pál, Dés László, Dés András és

    Zsidó Művészeti Napok
    • Zenész
    Váczi Eszter és a Quartet

    Váczi Eszter és a Quartet

    Klasszik Rádió
    • Sztárvendég
    Valahol Európában

    Valahol Európában

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Zeneszerző
    Valahol Európában

    Valahol Európában

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Zeneszerző
    Valahol Európában

    Valahol Európában

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Zeneszerző
    Valahol Európában

    Valahol Európában

    Veres 1 Színház
    • Zeneszerző
    VALAHOL EURÓPÁBAN

    VALAHOL EURÓPÁBAN

    Magyar Színház
    • Zeneszerző
    Valahol Európában

    Valahol Európában

    Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
    • Zeneszerző
    Valahol Európában

    Valahol Európában

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Zeneszerző
    Valahol Európában

    Valahol Európában

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Zeneszerző
    Valahol Európában

    Valahol Európában

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Zeneszerző
    Valahol Európában

    Valahol Európában

    Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
    • Zeneszerző
    Valahol Európában

    Valahol Európában

    Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
    • Zeneszerző
    Valahol Európában

    Valahol Európában

    Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
    • Zeneszerző
    Valahol Európában - Pannon Várszínház

    Valahol Európában - Pannon Várszínház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Író
    VALAHOL EURÓPÁBAN_JT

    VALAHOL EURÓPÁBAN_JT

    Magyar Színház
    • Zeneszerző
    Zsámbéki Nyári Színház - Dalok egy zongorával,Dés László egyzongorás estje

    Zsámbéki Nyári Színház - Dalok egy zongorával,Dés László egyzongorás estje

    Általános
    • Kossuth és Liszt Ferenc-díjas, Príma primissima díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző, érdemes művész
    Zsoldos Béla: Prémium / JAZZMŰHELY

    Zsoldos Béla: Prémium / JAZZMŰHELY

    Müpa
    • szaxofon
    „Átutazó”  Udvaros Dorottya és Dés László koncertje Vendég: Kulka János

    „Átutazó” Udvaros Dorottya és Dés László koncertje Vendég: Kulka János

    C&M Hungary Kft.
    • Előadó

    Ajánlataink

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:

    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!

    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016