• Person


    Dániel Erdélyi
    3

    Dániel Erdélyi

    Karmester.

    Szakmai tanulmányai
    A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett karmester szakon 2013-ban. Mesterei: Gál Tamás, Ligeti András, Hamar Zsolt valamint Erdei Péter.
    Korábban – 2007-2011 – az egyetemen orgonajátékot is tanult Pálúr János, Fassang László és Ruppert István irányításával.
    2011-ben mindkét szakon bachelor-diplomát szerzett:…

     Fortsæt

    Nuværende programmer


    Pastorale 2025 A IV/4 hangverseny

    Szent István Filharmonikusok

    Eszterházától Londonig   Egy délután Joseph Haydnnal

    Carmina Burana

    Magyar Állami Operaház

    Carl Orff CARMINA BURANA Szcenikus kantáta eredeti nyelveken, magyar, angol és eredeti felirattal

    Karmester.

    Szakmai tanulmányai
    A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett karmester szakon 2013-ban. Mesterei: Gál Tamás, Ligeti András, Hamar Zsolt valamint Erdei Péter.
    Korábban – 2007-2011 – az egyetemen orgonajátékot is tanult Pálúr János, Fassang László és Ruppert István irányításával.
    2011-ben mindkét szakon bachelor-diplomát szerzett:
    klasszikus orgona előadóművész, illetve
    klasszikus zenekar– és kórusvezető szakirányon.

    Tevékenységei
    Jelenleg a Magyar Állami Operaházban dolgozik zenei asszisztensként, karmesterként.
    A Budapesti Műegyetemi Zenekar karmestere és zenei vezetője.
    A Központi Református Kórus alapító karnagya.
    Okleveles kántorként szolgál a Pécs-kertvárosi Református Gyülekezetben.
    Az egyetem befejezése óta országszerte koncertezik, aktívan részt vesz a magyar zenei életben. Rendszeres felkérései vannak az ország több vidéki zenekarától.

    Tanulmányi eredményei – díjai
    a Fiatal Karvezetők Országos Versenyén – 2011 – Bachelor kategóriában díj;
    a VI. Fiatal Karvezetők Nemzetközi Versenyén – 2011 – különdíj;
    a Lantos Rezső Karvezető Versenyen – 2012 – helyezett valamint közönségdíjas.
    az Aranypálca nemzetközi karmesterversenyen – 2012 – elődöntőbe jutott.
    a dél-koreai, Keimyung University alapítvány ösztöndíjának nyertese 2012-ben.
    2016-ban a magyar fiatal tehetségek legnagyobb szakmai elismerésében részesült, Junior Prima díjat kapott.

    Szakmai tapasztalatai
    a Pannon Filharmonikusok tagjaként – orgonán, csembalón, cselesztán – számos alkalommal muzsikált.
    Karmesterként dolgozott már a Danubia Szimfonikus zenekarral, a Magyar Rádió Gyermekkarával, a Pannon Filharmonikusokkal, a Duna Szimfonikus Zenekarral, a Győri Filharmonikus Zenekarral, a Savaria Szimfonikus Zenekarral, a MÁV Szimfonikusokkal, a Concerto Budapesttel, a Kodály Filharmonikusokkal és a Kodály Kórussal Debrecenben, a Miskolci Szimfonikus Zenekarral, a Pécsi Tudomány Egyetem Művészeti karának Szimfonikus Zenekarával, zeneakadémistákból összeállt zenekarral, a Csíkszeredai Kamarazenekarral, a Marosvásárhelyi Filharmónia együtteseivel, a Mendelssohn kamarazenekarral, a Nemzeti Filharmonikusokkal és a Nemzeti Énekkarral.

    Carmina Burana

    Carmina Burana

    Magyar Állami Operaház
    • Dirigent
    Don Pasquale

    Don Pasquale

    Magyar Állami Operaház
    • Dirigent
    Edgar

    Edgar

    Magyar Állami Operaház
    • Betanító karnagy
    Giselle

    Giselle

    Magyar Állami Operaház
    • Dirigent
    HEGEDŰS ENDRE zenekari zongoraestje

    HEGEDŰS ENDRE zenekari zongoraestje

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    HEGEDŰS ENDRE zenekari zongoraestje

    HEGEDŰS ENDRE zenekari zongoraestje

    Tünde Tickets Kft.
    • Dirigent
    János vitéz

    János vitéz

    Magyar Állami Operaház
    • Dirigent
    LEI - Verdi sorozat II. - Óbudai Danubia Zenekar

    LEI - Verdi sorozat II. - Óbudai Danubia Zenekar

    Danubia Zenekar
    • Dirigent
    Opera Total – Psalmus100

    Opera Total – Psalmus100

    Magyar Állami Operaház
    • Dirigent
    Opera184

    Opera184

    Magyar Állami Operaház
    • Karnagy
    Református énekek XIX.

    Református énekek XIX.

    Müpa
    • Dirigent

    Anbefalinger


    Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
    tilbageværende tid
    00:00

    enhed(er) i kurven

    total:


    Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016