• Umelec


    Csaba Gerner

    Csaba Gerner

    Narodenie: 1974. december 21., Kiskunhalas

    Színész, rendező.

    Pályafutását 1993-ban kezdte Békéscsabán, 2004 óta Budapesten él és tevékenykedik, két gyermek édesapja. Számos magyar és amerikai alternatív színházban mutatták már be rendezéseit. A Másik Produkció színházi-művészeti társulat alapítótagja.

    Díj:

    2004: Az év színművésze díj
    2009: Az év…

     Viac

    Aktuálne programy


    Tallér Edina: Rosszarc, előadó: Gerner Csaba8. ROMA HŐSÖK NEMZETKÖZI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL

    Eötvös10 Művelődési Ház

    A stand up és monodráma határán mozgó előadás, amelyben egy színész saját történetein keresztül mutatja meg, hogyan épülnek fel…

    Bab Berci kalandjai

    Madách Színház

    Lázár Ervin csupaszív, tanulságos meséi Gerner Csaba humoros és érzékeny átiratában, Gulyás Levente játékos és fülbemászó dallamaival kelnek életre…

    Nikola Tesla -Végtelen Energia

    Nyári Szabadtéri Esték

    A VILÁGHÍRŰ, GRANDIÓZUS MUSICALSHOW A Produkció 2025 nyarán a világ legelismertebb, Ázsia legnagyobb musicalfesztiváljáról a DIMF-ről elhozta „AZ ÉV…

    Színész, rendező.

    Pályafutását 1993-ban kezdte Békéscsabán, 2004 óta Budapesten él és tevékenykedik, két gyermek édesapja. Számos magyar és amerikai alternatív színházban mutatták már be rendezéseit. A Másik Produkció színházi-művészeti társulat alapítótagja.

    Díj:

    2004: Az év színművésze díj
    2009: Az év színművésze díj
    2009: Vörösmarty-gyűrű díj
    2015: Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivál – Egy perccel tovább, fődíj

    Fontosabb színházi szerepei:

    William Shakespeare: Hamlet - Claudius
    Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté - Fortunato, halász
    Gabriel García Márquez: Száz év magány - Melchiades
    Jevgenyij Lvovics Svarc: A király meztelen - Király
    Henrik Ibsen: A nép ellensége - Krapp
    Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde - Balga
    Móricz Zsigmond: Úri muri... Széplegény; Jóska, munkás
    Molnár Ferenc - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: A vörös malom - Rex adjuntánsa
    Szép Ernő: Kávécsarnok - Alajos
    Örkény István: Tóték - A postás
    Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek -Gáspár
    Ábrahám Pál: Viktória - Rácz Jancsi, tisztiszolga
    Q - Klasszikusok újratöltve - Anyagmozgató
    Gyöngyélet - Varjú
    Garaczi László: Békeharc és karaoke - Rákosi
    Tallér Edina: Érinthetetlenek - Colton, kettősügynök
    Tallér Edina: Csak tenyérnyi vér (monodráma) - Férfi
    Miklós Tibor - Várkonyi Mátyás: Stárcsinálók - Pál
    Miklós Tibor - Szomor György: Robin Hood - Lord Gisborne
    Gyárfás Endre - Kocsák Tibor: Dörmögőék űrvendége - Hörcsög
    Charles Aznavour - Shaum McKenna: Éljen az élet - Nagymama II.
    E. T. A. Hoffmann - Szurdi Miklós - Szomor György: Diótörő és egérkirály - Egérkirály
    Leonard Bernstein - Joseph Fields - Jerome Chodorov - Betty Comden - Adolph Green: A csodák városa - Tropa
    Elton John - Tim Rice - Linda Woolverton: Aida - Zoser, Radames apja
    Alexandre Dumas - Pozsgai Zsolt - Szomor György: Monte Christo grófja - Bonifacio
    Rudyard Kipling - Geszti Péter - Békés Pál - Dés László: A dzsungel könyve - Sír Kán
    Peter Karvas: Yo város polgárai - Algernon O'Hara, parancsnok
    Neil Simon: Pletyka - Ernie Cusack
    Woody Allen: Semmi pánik - Ahmed titkosügynök
    Schittenhelm Christian: Da Vinci - Szerzetes
    Martin McDonagh: Piszkavas (Leenane szépe) - Pato Dooley, Pato öccse
    Zalán Tibor: A fáklya kialszik - Hasszán
    Takáts Márton: Főzelék feltétlenül - Férfi
    Csukás István - Szitha Miklós: Gombóc Artúr, a nagy utazó - Téglagyári Megálló
    Rejtő Jenő - Vajda Katalin - Lázár Zsigmond: Pisszkos Fred, a kapitány - Tüskés Vanek
    Boldizsár Miklós - Szörényi Levente - Bródy János: István, a király - Torda
    Pozsgai Zsolt - Gulyás Levente: Tessedik - Fekete ruhás
    Urbán Gyula: Egerek - Zakariás
    Csikós Attila: Díszítők - Béla bá
    Kovács-Cohner Róbert - Vedres Csaba: Élektra - Orestés
    Edward Bond: Ablak - Richard
    Conor McPherson: A gát - Jim
    Jordi Galceran: A csapda, a jóslat és a kisablak - Marcos
    Alexander Breffort - Margauerite Monnot: Irma, te édes! - Precíz Pepi
    Bodor Géza - Gerner Csaba: Daydreamers - szereplő
    Korognai Károly - Bíró Dénes - Márton András: The great hungarian hungarikum show - Attila, az apa
    David Yazbek: Alul semmi - Noah T. Simmons (Csődör), munkanélküli

    Rendezései:

    Görgey Gábor: Komám asszony, hol a stukker?
    Verebes István: Üzenet
    Tallér Edina: Egy perccel tovább
    Szemünk fényei
    Gömbölyűkocka
    Tallér Edina-Kupa Julcsi-Czutor Zoltán: Lesz, volt, van, mindig egy nő
    Thuróczy Katalin: Macskalépcső
    Jevgenyij Svarc: Hétköznapi csoda

    Filmek, tv:

    Zuhanórepülés (2007)
    Tűzvonalban (2007)
    Szabadságharc Szebenben (2007)
    Csendkút (2007)
    Bat-Time Story (2008)
    Paktum (2009)
    Egy perc (2009)
    Casino (sorozat) (2011)
    Csak a szél (2012)
    Hacktion (sorozat)- A szív útja című rész (2012)
    Kilégzés (2012)
    A sátán (2012)
    Observer (2013)
    Téves hívás (2013)
    100 Degrees Below Zero (2013)
    Válaszcsapás (2013)
    Argo 2. (2014)
    Tragédia (2014)
    Boy-cott (2014)
    Víkend (2015)
    Tömény történelem (2016)
    #Jézus - Apám nevében (2017)
    Pappa Pia (2017)
    Tóth János (sorozat) (2017-2018)
    Nyitva (2018)
    Strike Back (amerikai sorozat)

    20/21 Nikola Tesla - Végtelen Energia

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Bacherol/Lenin

    A bolondok grófja

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Gerő, kulcsár

    A Csárdáskirálynő

    Bednai Art Nonprofit Kft.
    • Leopold Maria, Lippert-Weilersheim hercege

    A dzsungel könyve

    Szarvasi Vízi Színház
    • Sir Kán

    A dzsungel könyve

    Vörösmarty Színház
    • Sir Kán

    A dzsungel könyve

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Sir Kán

    A dzsungel könyve

    Szarvasi Vízi Színház
    • Sir Kán

    A kör - EDDA musical

    Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
    • TOHA

    A mi osztályunk

    Vörösmarty Művelődési Ház
    • Abram

    A negyvenkettedik széken ülő nő

    B32 Galéria és Kultúrtér
    • Réžia

    A negyvenkettedik széken ülő nő

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Réžia

    Ablak

    Általános
    • Richard

    Ablak

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Richard

    AIDA

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Zoser, Radames apja

    AIDA- musical az örök szerelemről

    RaM Colosseum
    • Zoser, Radames apja

    Alul semmi

    Békéscsabai Jókai Színház
    • NOAH T. SIMMONS (Csődör),munkanélküli

    Apa csak egy van?!

    Bednai Art Nonprofit Kft.
    • Horst-Clemens Bitterstein, udvari tanácsos

    Apa csak egy van?!

    Vörösmarty Művelődési Ház
    • Horst-Clemens Bitterstein, udvari tanácsos

    Bazi nagy magyar lagzi

    Bednai Art Nonprofit Kft.
    • Bence

    Bazi nagy magyar lagzi

    Bednai Art Nonprofit Kft.
    • Herec/čka

    Bohócok a Láthatáron Csoport: Ablak

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Richard

    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • MR. LAWSON

    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • Mr. Lawson

    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
    • MR. LAWSON

    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • Mr. Lawson

    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • Mr. Lawson

    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Veres 1 Színház
    • Mr. Lawson

    Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

    Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
    • MR. LAWSON

    Csak tenyérnyi vér

    Óvóhely Kultúrbunker
    • Herec/čka

    Csak tenyérnyi vér

    RS9 Színház
    • Rendezi és játssza

    Csak tenyérnyi vér

    RS9 Színház
    • Réžia

    Csukás István - Szitha Miklós: Gombóc Artúr, a nagy utazó - zenés színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Téglagyári Megálló

    Daydreamers

    RS9 Színház
    • Játssza

    Daydreamers

    Vörösmarty Színház
    • Én

    Diótörő és Egérkirály

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Egérkirály

    Diótörő és Egérkirály - Családi musical

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Egérkirály

    EDDA musical - A KÖR

    Csiky Gergely Színház
    • TOHA

    EDDA MUSICAL - A KÖR

    Cervinus Teátrum
    • TOHA

    Egerek

    Nemzeti Színház
    • Zakariás

    EGEREK ... és egerek

    Karaván Színház és Művészeti Alapítvány
    • Herec/čka

    Egri csillagok

    Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
    • Szulejmán szultán

    EGRI CSILLAGOK

    Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
    • Szulejmán szultán

    Egri csillagok

    Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
    • Szulejmán szultán

    Egy perccel tovább

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Réžia

    Egy perccel tovább

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Réžia

    Egy perccel tovább...

    RS9 Színház
    • Réžia

    Egy perccel tovább... 50. előadás

    B32 Galéria és Kultúrtér
    • Réžia

    Elton John - Tim Rice: AIDA

    Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
    • Zoser, Radames apja

    Elton John,Tim Rice: AIDA - musical

    Általános
    • Zoser, Radames apja

    Elton John,Tim Rice: AIDA - musical

    Általános
    • Zoser, Radames apja

    Énekes madár

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Herec/čka

    Énekes madár

    Móricz Zsigmond Színház
    • Énekes II.

    Érinthetetlenek

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Colton, kettősügynök

    Fatia Negra

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Pópa

    Fatia Negra

    Szarvasi Vízi Színház
    • Pópa

    Gombóc Artúr

    Vörösmarty Színház
    • Téglagyári Megálló Kutya

    Gombóc Artúr, a nagy utazó

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Téglagyári Megálló Kutya

    Gombóc Artúr, a nagy utazó - zenés mesejáték

    Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Téglagyári Megálló Kutya

    Hamlet

    Gyulai Várszínház
    • Réžia

    Hamlet

    Ferencvárosi Pinceszínház
    • Herec/čka

    Huncut kísértet

    Csiky Gergely Színház
    • Don Juan

    Idegenek és ismerősök

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Munkácsy Mihály

    István, a király

    Szarvasi Vízi Színház
    • Herec/čka

    István, a király

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Torda

    István, az országépítő *

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Ajtony

    Kávécsarnok - Szurdi Miklós - Xantus Barbara

    Bethlen Téri Színház
    • Herec/čka

    Klasszikusok újratöltve

    Freelusion Kft.
    • Szereplő

    Macbeth

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Angus, Első látomás

    Macskalépcső

    RS9 Színház
    • Réžia

    Macskalépcső

    RS9 Színház
    • Réžia

    Másik Produkció - A mi osztályunk

    Eötvös10 Művelődési Ház
    • Herec/čka

    Monte Cristo grófja

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • BONIFACIO

    MONTE CRISTO GRÓFJA

    Broadway Ticket Hungary Kft.
    • Bonifacio

    Monte Cristo grófja

    Szarvasi Vízi Színház
    • Herec/čka

    Monte Cristo grófja

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Bonifacio

    Monte Cristo grófja

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • BONIFACIO

    Monte Cristo grófja

    Szarvasi Vízi Színház
    • Bonifacio

    Monte Cristo grófja

    Szarvasi Vízi Színház
    • Bonifacio

    MONTE CRISTO GRÓFJA

    Moravetz Produkció
    • BONIFACIO

    MONTE CRISTO GRÓFJA -- musical

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Bonifacio

    MOST Fesztivál: A negyvenkettedik széken ülő nő

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Réžia

    Ne hagyd ABBA SOHW(ha)!

    Általános
    • Előadó

    Ne most, drágám!

    Lovarda
    • MR. LAWSON

    Ne most, drágám!

    Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
    • Mr. Lawson

    NE MOST, DRÁGÁM! - Veres 1 Színház

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • MR. LAWSON

    Ne most,Drágám!

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • Mr. Lawson

    Neil Simon - Női furcsa pár

    Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
    • Jesus Costaz

    Neil Simon: Női furcsa pár

    Veres 1 Színház
    • Jesus Costazuela

    Nikola Tesla - A végtelen energia

    Móricz Zsigmond Színház
    • Bachelor/Vlagyimir Ilics Lenin

    Nikola Tesla - Végtelen energia

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Bacherol/Lenin

    NIKOLA TESLA - VÉGTELEN ENERGIA

    Hírös Agóra
    • Bacherol/Lenin

    Nikola Tesla - Végtelen energia

    TBG Production
    • George Westinghouse

    Nikola Tesla - Végtelen energia

    TBG Production
    • Bachelor / Lenin

    Nikola Tesla - Végtelen energia

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Bachelore/Lenin

    Nikola Tesla - Végtelen energia

    RaM Colosseum
    • Bacherol/Lenin

    Nikola Tesla - Végtelen energia

    TBG Production
    • Bachelore/Lenin

    Nikola Tesla - Végtelen energia

    TBG Production
    • Bacherol/Lenin

    NIKOLA TESLA - Végtelen energia - musical

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Bacherol/Lenin

    Nikola TESLA - Végtelen energia musical

    Margitszigeti Színház
    • Bacherol/Lenin

    Nikola Tesla -Végtelen Energia

    TBG Production
    • Bachelor/Lenin

    NIKOLA TESLA -VÉGTELEN ENERGIA

    Szentesi Művelődési Központ
    • Bachelore/Lenin

    NIKOLA TESLA-Végtelen Energia

    Csiky Gergely Színház
    • Bachelore/Lenin

    Nikola Tesla-Végtelen energia, Musicalshow

    Madách Imre Nonprofit Kft.
    • Bachelore/Lenin

    Nikola Tesla: Végtelen energia

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Bacherol/Lenin

    Olt Tamás: Abszint

    Konecsni György Művelődési Központ
    • MACSKA

    Piszkavas

    RS9 Színház
    • Pato Dooley

    Piszkos Fred, a kapitány

    Pesti Művész Színház SZE
    • Tüskés Vanek

    Piszkos Fred, a kapitány

    Pesti Művész Színház SZE
    • Tüskés Vanek

    Piszkos Fred, a kapitány

    Pesti Művész Színház SZE
    • Tüskés Vanek

    Piszkos Fred, a kapitány

    Pesti Művész Színház SZE
    • Tüskés Vanek

    Piszkos Fred, a kapitány

    Pesti Művész Színház SZE
    • Tüskés Vanek

    Piszkos Fred, a kapitány - musical

    Általános
    • Tüskés Vanek

    R. Cooney és J. Chapman: Ne most, drágám! - prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • MR. LAWSON

    Rigócsőr királyfi

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Kocsmáros

    Robin Hood

    Szarvasi Vízi Színház
    • Lord Gisborne

    Robin Hood

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Lord Gisborne

    Robin Hood - A tolvajok fejedelme

    RaM Colosseum
    • Lord Gisborne

    Robin Hood - Musical

    Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Lord Gisborne

    Robin Hood - Musical

    Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Lord Gisborne

    Robin Hood - Musical

    Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Lord Gisborne

    Robin Hood - Musical

    Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Lord Gisborne

    Robin Hood - Musical

    Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Lord Gisborne

    Robin Hood - musical

    Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Lord Gisborne

    Robin Hood - musical bemutató

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Lord Gisborne

    RS9 OFF: Daydreamers

    RS9 Színház
    • Én

    Spirit Színház: Számkivetve - Márai Sándor és Wass Albert elképzelt találkozása

    Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
    • Színpadra alkalmazta

    Stand Up Roma felhívás / Gerner Csaba & Tallér Edina: Rosszarc

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • szabadúszó színész, rendező

    Számkivetve

    Gyulai Várszínház
    • Herec/čka

    Szerelem

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Herec/čka

    Szerelmes Musicalek...

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Herec/čka

    Szeretem magát! - zenés játék

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Főpincér

    Te rongyos élet-színmű

    Tóth József Színház
    • Matura Sándor

    THE GREAT HUNGARIAN HUNGARIKUM SHOW

    ICON Produkció Színházi Közhasznú Egyesület
    • Attila, az apa

    Trianon

    Szarvasi Vízi Színház
    • Anarchista férfi

    Trianon - a Békéscsabai Jókai Színház vendégjátéka

    József Attila Színház
    • Anarchista férfi

    Várfi 50

    Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
    • Herec/čka

    Várfi 50

    Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
    • Herec/čka

    Verebes Ernő: Pengetangó

    Gyulai Várszínház
    • Un compadrito /egy vagány/

    Vitéz László és az elátkozott malom

    Tóth József Színház
    • ÖRDÖG 3

    William Shakespeare: III. Richárd

    Gyulai Várszínház
    • Catesby

    Woody Allen - Semmi pánik

    Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
    • Ahmed

    Woody Allen: Semmi pánik

    Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
    • Ahmed

    Woody Allen: Semmi pánik - prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Ahmed

    xSZÁMKIVETVE

    József Attila Színház
    • Réžia

    Zalán Tibor: A fáklya kialszik

    Gyulai Várszínház
    • Hasszán

    Zalán Tibor: A fáklya kialszik

    Gyulai Várszínház
    • Hasszán

    Zalán Tibor: A fáklya kialszik

    Gyulai Várszínház
    • Hasszán

    Ponuky


    Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
    odhadovaný zostávajúci čas:
    00:00

    položka/y v košíku

    celkom:


    Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016