• művész


    Götz  Attila
    5

    Götz Attila

    Született: 1977 (Pécs)

    Színész.

    A Pécsi Nemzeti Színház társulatának tagja.

    Életpályája:
    Az 500-as számú helyi szakiskolában végzett gépforgácsolóként, majd a békéscsabai színistúdióban tanult.
    2001 óta játszik a Pécsi Nemzeti Színházban, 2010-től társulati tag.
    Rendszeresen szerepel a Pécsi Harmadik Színházban is.

    Filmes és televíziós…

     Tovább

    Aktuális programok


    Szolnoki Péter - Moravetz Levente - Sárkányszív

    Olyan felnőtteknek, akik megőrizték gyermeki szívüket és olyan gyerekek számára, akik már felnőttnek érzik magukat. Nagy Lajos, a magyar…

    Szolnoki Péter - Moravetz Levente - Sárkányszív

    Olyan felnőtteknek, akik megőrizték gyermeki szívüket és olyan gyerekek számára, akik már felnőttnek érzik magukat. Nagy Lajos, a Magyar…

    Moravetz - Balásy - Horváth K. - Papp; Zrínyi 1566 musical

    1566. szeptember 7. Véget ér Szigetvár ostroma. Mindössze három várvédő marad életben. Köztük Cserenkó Ferenc, aki később megírta a…

    Színész.

    A Pécsi Nemzeti Színház társulatának tagja.

    Életpályája:
    Az 500-as számú helyi szakiskolában végzett gépforgácsolóként, majd a békéscsabai színistúdióban tanult.
    2001 óta játszik a Pécsi Nemzeti Színházban, 2010-től társulati tag.
    Rendszeresen szerepel a Pécsi Harmadik Színházban is.

    Filmes és televíziós szerepe:
    A Tanár (2019) – Kosaras fiú apja

    Szerepei:
    Ágacska / Berci Béka
    Rudolf / Rudolf, trónörökös
    A padlás / BARRABÁS, B. Barrabás, a gengszter
    A padlás / RÉVÉSZ, aki csak külsőleg azonos Barrabással
    pont com (16+) / Bi (biztosító)
    Rudolf / Taaffe gróf, miniszterelnök
    A dzsungel könyve / Sír Kán
    Indul a bakterház / Csendőr I.
    Óz, a nagy varázsló / Tuskó - Bádogember
    A doktor úr / II. rendőr
    Lúdas Matyi (6+) / Orvos 2, Kupec
    Csárdáskirálynő / Tábornok
    Csíksomlyói passió / PLÚTÓ - Farizeus 1
    Pomádé király új ruhája / Béni
    Tartuffe / közreműködik
    A színigazgató / Castingoló színész, színházi alkalmazott
    János vitéz / Bagó
    Lúdas Matyi (6+)
    Pán Péter / Hook kapitány

    Díja: Szendrő József-díj (2018)

    A csengő, A színigazgató

    A csengő, A színigazgató

    Csiky G. Színház Közhasznú Nonprofit Kft.
    Castingoló színész, színházi alkalmazott
    A doktor úr

    A doktor úr

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    II. rendőr
    A dzsungel könyve

    A dzsungel könyve

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Sír Kán
    A dzsungel könyve

    A dzsungel könyve

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Sír Kán
    A dzsungel könyve.

    A dzsungel könyve.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Sír Kán
    A dzsungel könyve.

    A dzsungel könyve.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Sír Kán
    A dzsungel könyve.

    A dzsungel könyve.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Sír Kán
    A dzsungel könyve.

    A dzsungel könyve.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Sír Kán
    A FEJEDELEM - történelmi musical

    A FEJEDELEM - történelmi musical

    Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
    Ádám
    A miniszter félrelép

    A miniszter félrelép

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    A szállodaigazgató
    A mumus

    A mumus

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Böhöm
    A mumus.

    A mumus.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Böhöm
    A padlás.

    A padlás.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    RÉVÉSZ, aki csak külsőleg azonos Barrabással
    A szecsuáni jólélek

    A szecsuáni jólélek

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Munkanélküli
    A szecsuáni jólélek

    A szecsuáni jólélek

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Munkanélküli
    A SZENT CSALÁD - a Pécsi Harmadik Színház vendégjátéka

    A SZENT CSALÁD - a Pécsi Harmadik Színház vendégjátéka

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    Öcsi
    A színigazgató

    A színigazgató

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Castingoló színész, színházi alkalmazott
    A színigazgató, A csengő

    A színigazgató, A csengő

    Csiky G. Színház Közhasznú Nonprofit Kft.
    Castingoló színész, színházi alkalmazott (A színigazgató)
    A vágy villamosa

    A vágy villamosa

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Steve
    A Vörös Pimpernel - musical

    A Vörös Pimpernel - musical

    Általános
    Ozzy
    Ádám almái

    Ádám almái

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Holger, a náci barát
    Ádám almái.

    Ádám almái.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Holger, a náci barát
    Ádám almái.

    Ádám almái.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Holger, a náci barát
    Ágacska

    Ágacska

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Berci Béka
    Amadeus

    Amadeus

    Csiky G. Színház Közhasznú Nonprofit Kft.
    GOTTFRIED VAN SWIETEN BÁRÓ, a Császári Könyvár prefektusa
    Amadeus

    Amadeus

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    GOTTFRIED VAN SWIETEN BÁRÓ, a Császári Könyvár prefektusa
    Balásy Szabolcs-Horváth Krisztián-Moravetz Levente; Hunyadi 1456

    Balásy Szabolcs-Horváth Krisztián-Moravetz Levente; Hunyadi 1456

    Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
    Lajos
    Bánk bán (16+)

    Bánk bán (16+)

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    OTTÓ, meráni herceg, Gertrudis öccse
    Bors néni.

    Bors néni.

    Pécsi Harmadik Színház
    Nyúl Elek
    Csárdáskirálynő

    Csárdáskirálynő

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Tábornok
    Csárdáskirálynő

    Csárdáskirálynő

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Tábornok
    Csárdáskirálynő

    Csárdáskirálynő

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Tábornok
    Csíksomlyói passió

    Csíksomlyói passió

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    PLUTO - Farizeus 1
    Csipkerózsika

    Csipkerózsika

    Thália Színház Nonprofit Kft.
    Nárcisz
    Csizmás kandúr

    Csizmás kandúr

    Thália Színház Nonprofit Kft.
    Janó (molnárlegény)
    Émile Ajar: Előttem az élet

    Émile Ajar: Előttem az élet

    Pécsi Harmadik Színház
    Lola, 35 éves transzvesztita
    Fekete Péter

    Fekete Péter

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Sapire
    Holdbeli csónakos

    Holdbeli csónakos

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    VITÉZ LÁSZLÓ
    HUNYADI 1456

    HUNYADI 1456

    Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
    Lajos
    Indul a bakterház

    Indul a bakterház

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    Csendőr I.
    János vitéz

    János vitéz

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Bagó
    Kőműves Kelemen

    Kőműves Kelemen

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    BENEDEK
    Leányvásár

    Leányvásár

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Simpson a börtönőr
    Légy jó mindhalálig

    Légy jó mindhalálig

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Török János
    Lúdas Matyi (6+)

    Lúdas Matyi (6+)

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Zenekar, árus, hajdú, piaci nép...
    Lúdas Matyi (6+)

    Lúdas Matyi (6+)

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Zenekar, árus, hajdú, piaci nép..
    Marica grófnő.

    Marica grófnő.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Endrődy-Wittenburg Tasziló gróf
    Marica grófnő.

    Marica grófnő.

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Populescu Dragomir Móric herceg, Endrődy-Wittenburg Tasziló gróf
    Marie Jones: Kövek a zsebben

    Marie Jones: Kövek a zsebben

    Pécsi Harmadik Színház
    Charlie Conlon
    Mecseki tigris, vagy amit akartok (+16)

    Mecseki tigris, vagy amit akartok (+16)

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    NARRÁTOR KETTŐ / OMLETT, lágy királyfi /
    Moravetz-Balásy-Horváth K.-Papp; Zrínyi 1566 musical

    Moravetz-Balásy-Horváth K.-Papp; Zrínyi 1566 musical

    Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
    Dandó Ferenc, hadnagy
    Nemes Nagy - Thuróczy - Bókai: Bors néni

    Nemes Nagy - Thuróczy - Bókai: Bors néni

    Pécsi Harmadik Színház
    Nyúl Elek
    Örkény István: Kulcskeresők

    Örkény István: Kulcskeresők

    Pécsi Harmadik Színház
    Bolyongó
    Óz, a nagy varázsló

    Óz, a nagy varázsló

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Tuskó - Bádogember
    Pomádé király új ruhája

    Pomádé király új ruhája

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Béni
    Rudolf

    Rudolf

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Rudolf, trónörökös, Taaffe gróf, miniszterelnök
    Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon

    Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon

    Pécsi Harmadik Színház
    Müller
    Schwajda György: A szent család

    Schwajda György: A szent család

    Pécsi Harmadik Színház
    Öcsi
    Spiró György: Príma környék

    Spiró György: Príma környék

    Pécsi Harmadik Színház
    Sunyi bá
    Tartuffe

    Tartuffe

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    közreműködik
    Tartuffe

    Tartuffe

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Rendőrhadnagy
    VSZF 2016. (Pécs) Amadeus

    VSZF 2016. (Pécs) Amadeus

    Thália Színház Nonprofit Kft.
    Gottfried Van Swieten báró, a Császári Könyvtár prefektusa
    VSZF 2017. Ádám almái (Pécs)

    VSZF 2017. Ádám almái (Pécs)

    Thália Színház Nonprofit Kft.
    Holger, a náci barát

    Ajánlataink




    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016