• Person


    Csaba Horváth
    3

    Csaba Horváth

    Fødsel: 1968. november 19. (Veszprém)

    Rendező, koreográfus.

    A Táncművészeti Főiskola elvégzése után a Honvéd Együttes szólistája, majd a Tranzdanz, később pedig a Sámán Színház művésze lett. Elvégezte Színház és Filmművészeti Egyetem Koreográfus Szakát, de már előtte olyan jelentős alkotásokat hozott létre, melyek rendre megnyerik a rangosabb hazai és nemzetközi fesztiválokat. Nyolc alkalommal…

     Fortsæt

    Nuværende programmer


    Forte Társulat/Szkéné - Agota Kristof: A nagy füzet

    Szkéné Színház

    Valahol Európában pusztító háború dúl. Egy anya vidékre menekíti ikreit a nagyanyjukhoz, a népmesék gonosz boszorkányához. A gyerekeknek egyedül…

    Kivilágos kivirradtig

    Weöres Sándor Színház

    Móricz Zsigmond azonos című regénye alapján a színpadi szöveget készítette: Tóth Réka Ágnes. A Weöres Sándor Színház és a…

    Borbély Szilárd: Akár Akárki - Forte Társulat/Szkéné

    Szkéné Színház

    Lenni vagy nem lenni? – Micsoda kérdés! – harsogja a kicsavart hamleti létkérdést Akárki, Borbély Szilárd drámájának egyik szereplője,…

    Ady Endre: Apró, véres balladák - Forte Társulat

    Szkéné Színház

    Ady novellái a köztudatban mindmáig nem foglalják el azt a helyet, amely őket nemcsak szerzőjük, hanem ön-értékük révén is…

    Rendező, koreográfus.

    A Táncművészeti Főiskola elvégzése után a Honvéd Együttes szólistája, majd a Tranzdanz, később pedig a Sámán Színház művésze lett. Elvégezte Színház és Filmművészeti Egyetem Koreográfus Szakát, de már előtte olyan jelentős alkotásokat hozott létre, melyek rendre megnyerik a rangosabb hazai és nemzetközi fesztiválokat. Nyolc alkalommal nyert díjat Veszprémben, ezek között van előadói, zenei, de fődíjak is.
    Sokat jár külföldön vendégkoreográfusként. Kurzusokat vezet a Harvard Egyetem dráma tagozatán Bostonban. Rendszeresen dolgozik az American Repertory Theatre-ben. 1999-2006 Közép-Európa Táncszínház művészeti vezetője. 2006 megalapítja a Fortedanse Társulatot (Forte Társulat), melynek azóta is művészeti vezetője. 2006-2008 a Debreceni Csokonai Színház Tánctagozat vezetője.

    Díjai:
    Harangozó Gyula-díj (2001)
    Évad legjobb alkotója – Táncművészek Szövetsége (2003)
    Imre Zoltán koreográfusi díj (2004)
    Gundel művészeti díj (2004)
    Hevesi Sándor-díj (2006)
    Lábán Rudolf-díj (2006)
    Lábán Rudolf-díj (2007)
    Legjobb táncos díja, Veszprém (2007)
    XIV. Tánc Fesztiválja, Fődíj (Godot-ra várva), Veszprém (2011)
    Békés-megyei Sík Ferenc nívódíj (Troilus és Cressidáért+ Erkel: Sakk-játékért), (2011)
    Havasi István-díj (2014)
    Legjobb rendezés - Pécsi Országos Színházi Találkozó (A te országod, Forte Társulat/Trafó, 2016)
    Lábán Rudolf-díj (2017)

    Művei:
    Tűzugrás, szerző, rendező-koreográfus (bemutató: 1998. április 26., Közép-Európa Táncszínház)
    Szarvashajnal, rendező-koreográfus (bemutató: 2000. március 29., Közép-Európa Táncszínház)
    Alkonyodó, koreográfus (bemutató: 2000. október 28., Közép-Európa Táncszínház)
    Néro, szerelmem, rendező-koreográfus (bemutató: 2001. március 16., Móricz Zsigmond Színház)
    Etna, rendező-koreográfus, tánc (bemutató: 2001. november 8., Közép-Európa Táncszínház)
    Tükröm, tükröm, rendező-koreográfus (bemutató: 2001. november 9., Panboro Színház)
    Mandarin, rendező-koreográfus, tánc (bemutató: 2001., Közép-Európa Táncszínház)
    Barbárok, rendező-koreográfus (bemutató: 2002. május 31., Közép-Európa Táncszínház)
    Orfeusz, koreográfus (bemutató: 2003. április 29., Közép-Európa Táncszínház)
    Szindbád, rendező-koreográfus, táncos (bemutató: 2003. október 18., Közép-Európa Táncszínház)
    Dó Ré Mi, rendező-koreográfus (bemutató: 2003. november 7., Közép-Európa Táncszínház)
    Médeia, rendező-koreográfus (bemutató: 2004. január 23., Közép-Európa Táncszínház)
    A négy évszak, rendező-koreográfus, színpadkép (bemutató: 2004. november 26., Közép-Európa Táncszínház)
    Ős K., rendező-koreográfus, koreográfus (bemutató: 2005. június 7., Magyar Állami Népi Együttes)
    Passió, rendező-koreográfus (bemutató: 2005. augusztus 5., Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis)
    Nagyvárosi ikonok, rendező-koreográfus, tánc (bemutató: 2005., Közép-Európa Táncszínház)
    Káin - Ábel, rendező-koreográfus (bemutató: 2005. december 20., Magyar Mozdulatművészeti Társulat)
    & Echó, koreográfus, színpadkép (bemutató: 2006. április 4., Forte Társulat)
    Magenta, koreográfus, előadó (bemutató: 2006. szeptember 8., Mu Színház)
    Ketten, rendező-koreográfus, táncos (bemutató: 2006. szeptember 30., Forte Társulat)
    A testek felszínének esetleges állapotairól, koreográfus, színpadkép (bemutató: 2007. január 19., Forte Társulat)
    A tavasz ébredése, rendező-koreográfus, színpadkép (bemutató: 2007. április 6., Debreceni Csokonai
    Szálinger Balázs: Kalevala, rendező-koreográfus (bemutató: 2008. április 4., Forte Társulat, MODEM)
    Szálinger Balázs: Evangélium, rendező-koreográfus (bemutató: 2008. június 20., Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis)
    Gorkij: Éjjeli menedékhely, rendező-koreográfus (bemutató: 2009. január 24., József Attila Színház)
    Csak a felhők, koreográfus (bemutató: 2009. február 8., Forte Társulat)
    Isteni vidékek, rendező-koreográfus (bemutató: 2009. április 22., Forte Társulat, Trafó)
    Dürrenmatt: A fizikusok, rendező-koreográfus (bemutató: 2009. október 16., Sanyi és Aranka Színház és Opera)
    Figyeljük csendben a mozgását, rendező-koreográfus (bemutató: 2010. április 13., Trafó)
    Szálinger Balázs: A tiszta méz, rendező-koreográfus (bemutató: 2010. április 29., József Attila Színház)
    Erkel Ferenc: Sakk-játék, rendező-koreográfus (bemutató: 2010. július. 20)
    Így jár az, aki a távoli ismeretlen hangtól megijed Pancsatantra, rendező-koreográfus (bemutató: 2010.november 10., West-Balkán)
    Shakespeare: Troilus és Cressida, rendező-koreográfus (bemutató: 2011. július 7., Gyulai Várszínház)
    Szálinger Balázs: Régi-Pesti Kabaré, rendező-koreográfus (bemutató: 2011. október 16., Szikra)
    Milorad Kristić: Ruben Brandt, rendező-koreográfus (bemutató: 2011. december 11., Műcsarnok)
    Koto és Kaori, rendező-koreográfus (bemutató: 2012. március 8., Trafó)
    Henrik Ibsen: Peer Gynt, rendező-koreográfus (bemutató: 2012. május 19., Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár)
    Arany János: Toldi, rendező-koreográfus (bemutató: 2012. október 25., Színház- és Filmművészeti Egyetem)
    Elveszett férfiak, rendező-koreográfus (bemutató: 2012. október 29., REÖK, Szeged)
    Etűdök fémre, fára, agyagra, sárra, rendező-koreográfus (bemutató: 2012. december 15., Színház- és Filmművészeti Egyetem)
    Agota Kristof: A nagy füzet, rendező-koreográfus (bemutató: 2013. február 15., Szkéné Színház)
    Igor Sztravinszkij: A menyegző, koreográfus (bemutató: 2013. március 17., Művészetek Palotája)
    Federico García Lorca: Vérnász, rendező-koreográfus (bemutató: 2013. október 18., Színház- és Filmművészeti Egyetem)
    Pillangó, rendező-koreográfus (bemutató: 2014. január 11., Vörösmarty Színház)
    Helen Edmundson: Irtás, rendező-koreográfus (bemutató: 2014. március 11., Szkéné Színház)
    Tar Sándor: A mi utcánk, rendező-koreográfus (bemutató:2014. június 14., Színház- és Filmművészeti Egyetem)
    Euripidész: Oresztész, rendező-koreográfus (bemutató: 2014. október 5., Radnóti Színház)
    Farkasszem, rendező (bemutató: 2014. november 8., Szkéné Színház)
    Bornemissza Péter, Háy János: Magyar Elektra, rendező-koreográfus (bemutató: 2014. november 21., Csiky Gergely Színház, Kaposvár)
    Federico García Loca: Vérnász, rendező-koreográfus (bemutató: 2015. január 17. Vörösmarty Színház)
    Fjodor Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, rendező-koreográfus (bemutató: 2015. június 3., Szkéné Színház)
    Tar Sándor - Keresztury Tibor: A te országod, rendező (bemutató: 2015. december 15., Trafó)
    Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére, rendező (bemutató: 2016. április 2.,
    Bartók: Concerto, koreográfus (bemutató: 2016. augusztus 5., Ördögkatlan Fesztivál, Beremend)
    Bartók: 5. vonósnégyes, koreográfus (bemutató: 2016. október 21., Nemzeti Táncszínház, Várkert Bazár)
    Gerhart Hauptmann: Patkányok, rendező (bemutató: 2016. november 25., Szkéné Színház)
    Tar Sándor - Mikó Csaba: Szürke galamb, rendező (bemutató: 2017. január 20., Stúdió K)
    Márton László: Carmen, rendező (bemutató: 2017. március 4., Vörösmarty Színház)
    Jon Fosse: Halál Thébában, rendező (bemutató: 2017. december 15., Vörösmarty Színház)
    Vaterland, rendező-koreográfus (bemutató: 2018. február 23., Trafó)
    Nyikolaj Erdmann: Az öngyilkos, rendező (bemutató: 2018. május 24., Szkéné Színház)
    John Kander-Fred Ebb-Bob Fosse: Chicago, rendező-koreográfus (bemutató: 2018. szeptember 22., Vörösmarty Színház)
    Madách Imre: Az ember tragédiája, rendező (Bagó Bertalannal, Hargitai Ivánnal és Szikora Jánossal közösen, bemutató: 2018. december 1., Vörösmarty Színház)
    Bertolt Brecht: Baal, rendező (bemutató: 2019. március 1., Vígszínház)
    Elias Canetti: Káprázat, rendező (bemutató: 2019. május 5., Szkéné Színház)
    Horváth Csaba - Dargay Marcell: El valahová, rendező (bemutató: 2019. július 5. Bécs, majd 2019. október 8., Trafó)
    Trainspotting, rendező (bemutató: 2019. október 12., Thália Színház)
    Eugene O'Neill: Amerikai Elektra, rendező (bemutató: 2020.február 14., Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)
    Darvasi László, Márton László, Tasnádi István, Závada Pál: Az ember tragédiája 2.0, rendező (Bagó Bertalannal, Hargitai Ivánnal és Szikora Jánossal közösen, bemutató: 2020.október 31., Vörösmarty Színház)

    Hazai színházi koreográfiái:
    A vihar, koreográfus (bemutató: 1999. december 27., Katona József Színház)
    A vihar kapujában, koreográfus (bemutató: 2000. szeptember 29., Móricz Zsigmond Színház)
    Hazám hazám, koreográfus (bemutató: 2002. október 23., Krétakör Színház)
    Bánk bán, koreográfus (bemutató: 2002. december 14., Nemzeti Színház)
    Szarvassá változott fiú – kiáltás a titkok kapujából, koreográfus (bemutató: 2003. július 2., Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház)
    Holnap reggel, koreográfus (bemutató: 2003. október 18., Nemzeti Színház)
    A Mester és Margarita', koreográfus (rendező: Szász János, bemutató: 2005. április 1., Nemzeti Színház)
    4 x ample, koreográfus (bemutató: 2005. május 6., Színház- és Filmművészeti Egyetem – Ódry Színpad)
    Élektra, koreográfus (bemutató: 2006. január 14., Örkény István Színház)
    Liberté '56, táncos, koreográfus (bemutató: 2006. október 20., Csokonai Színház)
    Berlioz: Faust elkárhozása', koreográfus (rendező: Lukáts Andor, bemutató: 2010. március 29., Művészetek Palotája – Tavaszi Fesztivál keretében)
    Sáry László: Öt tétel a Tánczene sorozatból (Kamaraopera), koreográfus (bemutató: 2011. március 20., Katona József Színház)
    Büchner: Woyzeck (zene: Tom Waits), koreográfus (rendező: Ascher Tamás, bemutató: 2011. november 3., Katona József Színház)
    Ibsen: Peer Gynt, koreográfus (rendező: Ascher Tamás, bemutató: 2012. március 17., Örkény István Színház)
    Hegyen-völgyön lakodalom, koreográfus (rendező - koreográfus: Novák Ferenc, bemutató: 2012. július 13., Szegedi Szabadtéri Színház)
    Bertolt Brecht: Jóembert keresünk, koreográfus (rendező: Michal Docekal, bemutató: 2012. október 12., Vígszínház)
    Bizánc, koreográfus (rendező: Bagó Bertalan, bemutató: 2012. november 17., Vörösmarty Színház)
    Lear király, koreográfus (rendező: Bagó Bertalan, bemutató: 2013. november 23., Vörösmarty Színház)
    Mester és Margarita, koreográfus (rendező: Hargitai Iván, bemutató: 2014. április 12., Vörösmarty Színház)
    Hamlet, koreográfus (rendező: Szikora János, bemutató: 2015. április 18., Vörösmarty Színház)
    A Pál utcai fiúk, koreográfus (rendező: Marton László, bemutató: 2016. november 5., Vígszínház)

    Külföldi színházi koreográfiái:
    2001 Brecht: A kurázsi mama, Boston, American Repertory Theatre (rendező: Szász János)
    2002 Peter Weiss: Marat/Sade, Boston, American Repertory Theatre (rendező: Szász János)
    2003 Frank Wedekind: A tavasz ébredése, Boston, Harvard University (rendező: Horváth Csaba)
    2005 Bertold Brecht: Kaukázusi krétakör, Oslo, Det Norske Teatret (rendező: Szász János)
    2006 Hair, Oslo, Det Norske Teatret (rendező: Szász János)
    2007 Jon Fosse: Halál Thébában, Oslo, Det Norske Teatret (rendező: Szász János)
    2008 Medeia, Epidaurus (rendező: Anatolij Vasziljev)
    2010 Chicago, HOPPart Társulat (rendező: Zsótér Sándor)
    2017 Federico García Lorca: Blood Wedding, Philadelphia, Wilma Theater (rendező - koreográfus: Horváth Csaba)

    Színházi szerepei:
    Csongor és Tünde, Balga – angol nyelvű előadás (rendező: Magács László, Merlin Színház)
    Shakespeare: Hamlet, Hamlet (rendező: Zsótér Sándor, bemutató: 2009. december 12., József Attila Színház)

    Filmjei:
    Ópium (rendező: Szász János), színész
    A fény ösvényei (rendező: Mispál Attila), színész
    A tavasz ébredése (rendező: Horváth Csaba, producer: Ozorai András, operatőr: Medvigy Gábor)
    Kút (rendező: Gigor Attila), színész

    56 csepp vér

    56 csepp vér

    Vörösmarty Színház
    • Koreagrafi
    7.GYERMEK SZÍNHÁZI SZEMLE-ARANY JÁNOS:TOLDI

    7.GYERMEK SZÍNHÁZI SZEMLE-ARANY JÁNOS:TOLDI

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Osztályvezető tanár
    A Cholnoky- kód

    A Cholnoky- kód

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    A Cholnoky-kód

    A Cholnoky-kód

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    A gondnok

    A gondnok

    SZFE
    • Osztályvezető tanár
    A kastély - 1. rész

    A kastély - 1. rész

    SZFE
    • Osztályvezető tanár
    A mi utcánk - a Forte és az SZFE közös előadása

    A mi utcánk - a Forte és az SZFE közös előadása

    SZFE
    • Rendező-koreográfus
    A miniszter félrelép

    A miniszter félrelép

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Instruktør
    A miniszter félrelép

    A miniszter félrelép

    Gárdonyi Géza Színház
    • Instruktør
    A Miniszter félrelép

    A Miniszter félrelép

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    A miniszter félrelép

    A miniszter félrelép

    Szarvasi Vízi Színház
    • Instruktør
    A miniszter félrelép

    A miniszter félrelép

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    A miniszter félrelép

    A miniszter félrelép

    Móricz Zsigmond Színház
    • Instruktør
    A miniszter félrelép  - vigjáték

    A miniszter félrelép - vigjáték

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Instruktør
    A miniszter félrelép – vígjáték

    A miniszter félrelép – vígjáték

    Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    A nagy füzet

    A nagy füzet

    Vörösmarty Színház
    • Rendező, koreográfia
    A nagy füzet

    A nagy füzet

    Vörösmarty Színház
    • Rendező, koreográfia
    A nagy füzet

    A nagy füzet

    Csiky Gergely Színház
    • Koreagrafi
    A nagy füzet

    A nagy füzet

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Rendező-koreográfus:
    A profán - „A szerelem arcai” bérlet

    A profán - „A szerelem arcai” bérlet

    Müpa
    • Koreagrafi
    Agota Kristof: A nagy füzet

    Agota Kristof: A nagy füzet

    Gyulai Várszínház
    • Rendező, koreográfia
    Amerikai Elektra

    Amerikai Elektra

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Instruktør
    Arany János: Toldi

    Arany János: Toldi

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Osztályvezető tanár
    Arany János: Toldi

    Arany János: Toldi

    Gyulai Várszínház
    • Osztályvezető tanár
    Arany János: Toldi

    Arany János: Toldi

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Rendező-koreográfus
    Arany János: Toldi

    Arany János: Toldi

    Thália Színház
    • Rendező-koreográfus
    Arany János: Toldi

    Arany János: Toldi

    Thália Színház
    • Osztályvezető tanár
    ARANY JÁNOS: TOLDI - a Színház- és Filmművészeti Egyetem előadása

    ARANY JÁNOS: TOLDI - a Színház- és Filmművészeti Egyetem előadása

    Kölcsey Központ
    • Osztályvezető tanár
    Auer Fesztivál - Veszprém -

    Auer Fesztivál - Veszprém - "BARTÓK ÉS ADY"

    Mendelssohn Kamarazenekar
    • Instruktør
    Az égő ház

    Az égő ház

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    Az ember tragédiája 2.0

    Az ember tragédiája 2.0

    Vörösmarty Színház
    • Instruktør
    Baal

    Baal

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    Bartók és Ady

    Bartók és Ady

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Szöveggondozás
    Bernard Slade: Jövőre veled ugyanitt

    Bernard Slade: Jövőre veled ugyanitt

    Gyulai Várszínház
    • Instruktør
    Bizánc

    Bizánc

    Vörösmarty Színház
    • Koreagrafi
    Borbély Szilárd: Akár Akárki - Forte Társulat/Szkéné

    Borbély Szilárd: Akár Akárki - Forte Társulat/Szkéné

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    Bornemissza Péter nyomán Háy János: Magyar Elektra

    Bornemissza Péter nyomán Háy János: Magyar Elektra

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    Bűn és bűnhődés

    Bűn és bűnhődés

    Vörösmarty Színház
    • Instruktør
    Carmen

    Carmen

    Vörösmarty Színház
    • Instruktør
    Chicago

    Chicago

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Koreagrafi
    Cooney - Chapman: Ma estére szabad a kecó

    Cooney - Chapman: Ma estére szabad a kecó

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Cooney-Chapman: Ma estére szabad a kecó

    Cooney-Chapman: Ma estére szabad a kecó

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Dés András: Farkasszem - Szkéné Színház/Forte Társulat

    Dés András: Farkasszem - Szkéné Színház/Forte Társulat

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés - Forte Társulat/Szkéné

    Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés - Forte Társulat/Szkéné

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    Egérfogó

    Egérfogó

    Vörösmarty Színház
    • Instruktør
    Egy őrült naplója

    Egy őrült naplója

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    Egy őrült naplója

    Egy őrült naplója

    Szabadtér Jegyiroda
    • Instruktør
    Elveszett férfiak

    Elveszett férfiak

    Reök Palota
    • Koreagrafi
    Estére szabad a kecó avagy a londoni szextett

    Estére szabad a kecó avagy a londoni szextett

    Móricz Zsigmond Színház
    • Instruktør
    Estére szabad a kecó avagy londoni szextett

    Estére szabad a kecó avagy londoni szextett

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Instruktør
    Etűdök fémre, fára, agyagra, sárra...

    Etűdök fémre, fára, agyagra, sárra...

    SZFE
    • Instruktør
    Euripidész: Oresztész / CAFe Budapest 2014

    Euripidész: Oresztész / CAFe Budapest 2014

    Budapest Brand Nonprofit Zrt.
    • Instruktør
    FAME-RENT, a hírnév ára

    FAME-RENT, a hírnév ára

    IG Produkció Kft.
    • Skuespiller
    Fejős Éva: Bébi.Bumm! - One Woman Show

    Fejős Éva: Bébi.Bumm! - One Woman Show

    6szín
    • Instruktør
    Fekete Ádám: Haloktatás, márványprotézissel

    Fekete Ádám: Haloktatás, márványprotézissel

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Osztályvezető
    Felnőtt Színház - A miniszter félrelép

    Felnőtt Színház - A miniszter félrelép

    Csili Művelődési Központ
    • Instruktør
    Fizikusok

    Fizikusok

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Instruktør
    Forte Társulat / Tar Sándor-Keresztury Tibor: A te országod

    Forte Társulat / Tar Sándor-Keresztury Tibor: A te országod

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Instruktør
    Forte Társulat: Godot-ra várva

    Forte Társulat: Godot-ra várva

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Rendező, koreográfia
    Forte Társulat: Így jár az, aki a távoli ismeretlen hangtól megijed

    Forte Társulat: Így jár az, aki a távoli ismeretlen hangtól megijed

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Skuespiller
    Forte Társulat: Ó, azok a szép napok!

    Forte Társulat: Ó, azok a szép napok!

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Rendező, koreográfia
    Forte Társulat:Koto és Kaori

    Forte Társulat:Koto és Kaori

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Koreagrafi
    Forte Társulat:Ruben Brandt

    Forte Társulat:Ruben Brandt

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Skuespiller
    FORTE: A TE ORSZÁGOD

    FORTE: A TE ORSZÁGOD

    Vörösmarty Színház
    • Instruktør
    Godot-ra várva / Forte Társulat

    Godot-ra várva / Forte Társulat

    Vörösmarty Színház
    • Instruktør
    Godot-ra várva /Forte Társulat

    Godot-ra várva /Forte Társulat

    Vörösmarty Színház
    • Instruktør
    Godot-ra várva/Ó, azok a szép napok!

    Godot-ra várva/Ó, azok a szép napok!

    SZFE
    • Instruktør
    Hamlet

    Hamlet

    x/József Attila Színház
    • Hamlet
    Hamlet

    Hamlet

    Vörösmarty Színház
    • Koreagrafi
    Hegedűs a háztetőn

    Hegedűs a háztetőn

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Táncos
    Helen Edmundson: Irtás - Forte Társulat/Szkéné

    Helen Edmundson: Irtás - Forte Társulat/Szkéné

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    Írtás

    Írtás

    Vörösmarty Színház
    • Instruktør
    IV. Kun László

    IV. Kun László

    Vörösmarty Színház
    • Koreagrafi
    Jóembert  keresünk

    Jóembert keresünk

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Koreagrafi
    Jóembert keresünk

    Jóembert keresünk

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Koreagrafi
    Jon Fosse: Halál Thébában - Vörösmarthy Színház

    Jon Fosse: Halál Thébában - Vörösmarthy Színház

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Instruktør
    Jövőre veled ugyanitt

    Jövőre veled ugyanitt

    Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
    • Instruktør
    Jövőre veled ugyanitt 1.

    Jövőre veled ugyanitt 1.

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    Jövőre veled ugyanitt 1.

    Jövőre veled ugyanitt 1.

    Csepel Színház
    • Instruktør
    Jövőre veled ugyanitt 2.

    Jövőre veled ugyanitt 2.

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Instruktør
    Jövőre veled, ugyanitt I.

    Jövőre veled, ugyanitt I.

    Thália Színház
    • Instruktør
    Jövőre veled, ugyanitt! I..

    Jövőre veled, ugyanitt! I..

    Thália Színház
    • Instruktør
    Jövőre veled, ugyanitt! II.

    Jövőre veled, ugyanitt! II.

    Thália Színház
    • Instruktør
    Jövőre,veled,ugyanitt II.-B. Slade/Bánfalvy Ági Int. Stúdió

    Jövőre,veled,ugyanitt II.-B. Slade/Bánfalvy Ági Int. Stúdió

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Instruktør
    Kakukkfészek

    Kakukkfészek

    Vörösmarty Színház
    • Instruktør
    Kegyelem

    Kegyelem

    SZFE
    • Osztályvezető tanár
    Kegyelem

    Kegyelem

    SZFE
    • Osztályvezető tanár
    Keresztkantáták

    Keresztkantáták

    Magyar Állami Operaház
    • Instruktør
    Keselyűfészek

    Keselyűfészek

    SZFE
    • Osztályvezető tanár
    Kivilágos kivirradtig

    Kivilágos kivirradtig

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    Koronázási Szertartásjáték - KÖNYVES KÁLMÁN

    Koronázási Szertartásjáték - KÖNYVES KÁLMÁN

    Vörösmarty Színház
    • Koreagrafi
    Közelebb

    Közelebb

    Thália Színház
    • Instruktør
    Küszöb

    Küszöb

    SZFE
    • Osztályvezető tanár
    Lear király

    Lear király

    Vörösmarty Színház
    • Mozgás
    Légy a levesben

    Légy a levesben

    SZFE
    • Osztályvezető tanár
    MA ESTE SZABAD A KECÓ! - bulvár burleszk

    MA ESTE SZABAD A KECÓ! - bulvár burleszk

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Instruktør
    Ma estére szabad a kecó

    Ma estére szabad a kecó

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    Ma estére szabad a kecó

    Ma estére szabad a kecó

    Esztrád Színház Közműv. és Közhasz.Kult. Egyesület
    • Instruktør
    Ma estére szabad a kecó

    Ma estére szabad a kecó

    Sacravia Színház
    • Instruktør
    Ma estére szabad a kecó avagy a londoni szextett

    Ma estére szabad a kecó avagy a londoni szextett

    Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
    • Producer
    MA ESTÉRE SZABAD A KECÓ, AVAGY LONDONI SZEXTETT - Bánfalvy Stúdió

    MA ESTÉRE SZABAD A KECÓ, AVAGY LONDONI SZEXTETT - Bánfalvy Stúdió

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Instruktør
    Magyar Elektra

    Magyar Elektra

    Csiky Gergely Színház
    • Instruktør
    Mesterkurzus

    Mesterkurzus

    Vörösmarty Színház
    • Mozgás
    Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

    Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    MICHAEL COONEY: NICSAK, KI LAKIK ITT?! - A Bánfalvy Stúdió előadása

    MICHAEL COONEY: NICSAK, KI LAKIK ITT?! - A Bánfalvy Stúdió előadása

    Általános 2
    • Instruktør
    Micimackó

    Micimackó

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Milne:Micimackó

    Milne:Micimackó

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Móricz Zsigmond - Gyökössy Zsolt: Pillangó

    Móricz Zsigmond - Gyökössy Zsolt: Pillangó

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Koreagrafi
    Móricz Zsigmond-Gyökössy Zsolt: Pillangó

    Móricz Zsigmond-Gyökössy Zsolt: Pillangó

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Koreagrafi
    Ó, azok a szép napok!

    Ó, azok a szép napok!

    SZFE
    • Instruktør
    Octopus, avagy Szent György és a Sárkány

    Octopus, avagy Szent György és a Sárkány

    SZFE
    • Osztályvezető-konzulens
    Ökrös együttes retrospektív

    Ökrös együttes retrospektív

    Zeneakadémia
    • Instruktør
    Páratlan páros

    Páratlan páros

    Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    Páratlan páros

    Páratlan páros

    Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
    • Instruktør
    Páratlan Páros

    Páratlan Páros

    Szentesi Művelődési Központ
    • Instruktør
    Páratlan páros

    Páratlan páros

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Instruktør
    Páratlan Páros

    Páratlan Páros

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Instruktør
    Páratlan páros-vígjáték

    Páratlan páros-vígjáték

    Váci Mihály Kulturális Központ
    • Instruktør
    Peer Gynt

    Peer Gynt

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Koreagrafi
    Peer Gynt

    Peer Gynt

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Koreagrafi
    Pillangó

    Pillangó

    Vörösmarty Színház
    • Instruktør
    Pillangó

    Pillangó

    Nemzeti Színház
    • Koreagrafi
    Popfesztivál 40

    Popfesztivál 40

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Koreagrafi
    Ray Coonay: A miniszter félrelép

    Ray Coonay: A miniszter félrelép

    Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Veres 1 Színház
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Ray Cooney: A miniszter félrelép

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: Funny Money - Rossz pénz nem vész el

    Ray Cooney: Funny Money - Rossz pénz nem vész el

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: Páratlan Páros

    Ray Cooney: Páratlan Páros

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: Páratlan Páros

    Ray Cooney: Páratlan Páros

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: Páratlan Páros

    Ray Cooney: Páratlan Páros

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: Páratlan páros

    Ray Cooney: Páratlan páros

    Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
    • Instruktør
    Ray Cooney: Páratlan páros

    Ray Cooney: Páratlan páros

    Móricz Zsigmond Színház
    • Instruktør
    Ray Cooney: Páratlan Páros

    Ray Cooney: Páratlan Páros

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: Páratlan Páros

    Ray Cooney: Páratlan Páros

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Ray Cooney: Páratlan Páros

    Ray Cooney: Páratlan Páros

    Színészképző Stúdió Alapítvány
    • Instruktør
    Sakk-játék

    Sakk-játék

    Nemzeti Táncszínház
    • Rendező, koreográfia
    Szarvassá változott fiú

    Szarvassá változott fiú

    Nemzeti Színház
    • Koreagrafi
    Szentivánéji álom

    Szentivánéji álom

    Vörösmarty Színház
    • Instruktør
    Színház- és Filmművészeti Egyetem: Arany János: Toldi – SVUNG táncsoroza

    Színház- és Filmművészeti Egyetem: Arany János: Toldi – SVUNG táncsoroza

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Osztályvezető tanár
    Szürke galamb

    Szürke galamb

    Stúdió K Színház
    • Instruktør
    Táncmaraton 2011

    Táncmaraton 2011

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Skuespiller
    Toldi

    Toldi

    SZFE
    • Osztályvezető tanár
    Toldi

    Toldi

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Osztályvezető tanár
    Toldi

    Toldi

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Osztályvezető tanár
    Toldi

    Toldi

    SZFE
    • Osztályvezető tanár
    Toldi

    Toldi

    SZFE
    • Osztályvezető tanár
    Toldi

    Toldi

    Vörösmarty Színház
    • Koreagrafi
    Toldi

    Toldi

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Rendező-koreográfus
    Toldi

    Toldi "A"

    Vörösmarty Színház
    • Osztályvezető tanár
    Toldi

    Toldi "B"

    Vörösmarty Színház
    • Osztályvezető tanár
    Toldi

    Toldi "C"

    Vörösmarty Színház
    • Osztályvezető tanár
    Toldi

    Toldi "D"

    Vörösmarty Színház
    • Osztályvezető tanár
    Toldi

    Toldi "E"

    Vörösmarty Színház
    • Osztályvezető tanár
    Trainspotting

    Trainspotting

    Thália Színház
    • Instruktør
    Trainspotting pezsgővel

    Trainspotting pezsgővel

    Thália Színház
    • Instruktør
    Vérnász

    Vérnász

    SZFE
    • Instruktør
    Vérnász

    Vérnász

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Instruktør
    Vérnász

    Vérnász

    Vörösmarty Színház
    • Instruktør
    Vérnász

    Vérnász

    SZFE
    • Rendezte, Osztályvezető tanár
    Vérnász

    Vérnász

    SZFE
    • Rendezte, Osztályvezető tanár
    Vérnász

    Vérnász

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Rendező, osztályvezető tanár
    Vidám kísértet

    Vidám kísértet

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    VIDÁM KÍSÉRTET

    VIDÁM KÍSÉRTET

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Instruktør
    Vízkereszt, vagy bánom is én

    Vízkereszt, vagy bánom is én

    Weöres Sándor Színház
    • Instruktør
    VSZF 2014. (Székesfehérvár) Pillangó

    VSZF 2014. (Székesfehérvár) Pillangó

    Thália Színház
    • Rendező-koreográfus
    W. A. Mozart: Don Giovanni

    W. A. Mozart: Don Giovanni

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Instruktør
    W. Shakespeare: Lear király

    W. Shakespeare: Lear király

    Gyulai Várszínház
    • Mozgás
    W. Shakespeare: Troilus és Cressida

    W. Shakespeare: Troilus és Cressida

    Gyulai Várszínház
    • Koreagrafi
    W. Shakespeare: Troilus és Cressida

    W. Shakespeare: Troilus és Cressida

    Gyulai Várszínház
    • Koreagrafi
    W. Shakespeare: Troilus és Cressida

    W. Shakespeare: Troilus és Cressida

    Gyulai Várszínház
    • Koreagrafi
    Woyzeck

    Woyzeck

    Katona József Színház
    • Mozgás
    xxxOresztész

    xxxOresztész

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    ZÁRLAT

    ZÁRLAT

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Osztályvezető tanár
    Zempléni Fesztivál, Sztravinszkij: Menyegző; Ifjúliszt, A Forte Társulat táncelőadása

    Zempléni Fesztivál, Sztravinszkij: Menyegző; Ifjúliszt, A Forte Társulat táncelőadása

    Tünde Tickets Kft.
    • Koreagrafi
    zzRiviera girl

    zzRiviera girl

    Budapesti Operettszínház
    • Koreagrafi

    Anbefalinger


    Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
    tilbageværende tid
    00:00

    enhed(er) i kurven

    total:


    Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016