• művész

    Janklovics Péter

    Janklovics Péter

    Született: 1977. február 21. (Budapest)

    Színész, humorista.

    A Dumaszínház társulatának tagja.

    A Gór Nagy Mária Színitanodában végzett 1999-ben, majd a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, 2004-től pedig a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja lett. Vendégszínészként szerepelt már többek között a Budapesti Zsidó Színházban is, 2010 őszétől pedig a budapesti TÁP Színházban…

     Tovább

    Aktuális programok

    IRODAI PATKÁNYOK

    Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

    Előadásunk hihetetlen kalandra, nagyszerű felüdülésre invitálja a nézőt: elkalauzolja a munkahelyére, egy ablaktalan irodába. Az ízléstelen nyakkendők, a görbe…

    Színész, humorista.

    A Dumaszínház társulatának tagja.

    A Gór Nagy Mária Színitanodában végzett 1999-ben, majd a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, 2004-től pedig a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja lett. Vendégszínészként szerepelt már többek között a Budapesti Zsidó Színházban is, 2010 őszétől pedig a budapesti TÁP Színházban dolgozik. A színház mellett elvállalt pár filmszerepet is, több reklámban feltűnt, különböző karaktereket jelenítve meg, az országos ismertséget és népszerűséget viszont a 2009-es és 2010-es Sziget-kampány hozta meg neki, amikor a rendezvény arcaként ismerte meg a nagyközönség. Szintén 2009-től kezdett humorista karrierbe, rendszeresen fellép a Dumaszínházban, és látható a Comedy Central stand-up műsorában.

    "A SZOMSZÉDNÉNI ODAÁT VAN"

    Thália Színház
    • Színész
    120021 gramm - Dombóvári István önálló estje, vendég: Bellus István és Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Vendég
    20 éves a Dumaszínház - Röhögve kibírtuk!

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    2017. Humor Hétvége Duma Swing 2.

    2017. Humor Hétvége Duma Swing 2.

    Thália Színház
    • Humorista
    A büfén túl – színészek stand-upolnak

    A büfén túl – színészek stand-upolnak

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    A FÉRFIAK SZEXUÁLIS VILÁGA

    A FÉRFIAK SZEXUÁLIS VILÁGA

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    A férfiak szexuális világa

    A férfiak szexuális világa

    Móricz Zsigmond Színház
    • Előadja
    A FÉRFIAK SZEXUÁLIS VILÁGA - Füge Produkció-Dumaszínház

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Színész
    A humor forrása

    A humor forrása

    Thália Színház
    • Színész
    A humor forrása Főpróba

    A humor forrása Főpróba

    Thália Színház
    • Színész
    A Szomszédnéni odaát van, közr.: Janklovics Péter, Vida Péter

    A Szomszédnéni odaát van, közreműködik Janklovics Péter és Vida Péter

    A zenegyűlölő - Janklovics Péter és az Óbudai Danubia Zenekar

    Danubia Zenekar

    A zenegyűlölő 1.0 - Danubia Zenekar

    A zenegyűlölő 1.0 - Danubia Zenekar

    Danubia Zenekar
    • Színész, humorista.
    A zenegyűlölő 1.0 - Danubia Zenekar

    A zenegyűlölő 1.0 - Danubia Zenekar

    Danubia Zenekar
    • Humorista
    A zenegyűlölő 2.0 - Danubia Zenekar

    A zenegyűlölő 2.0 - Danubia Zenekar

    Danubia Zenekar
    • Színész, humorista, a Dumaszínház társulatának tagja.
    A zenegyűlölő 2.0 - Janklovics Péter és az Óbudai Danubia Zenekar

    A zenegyűlölő 2.0 - OPERA-SOKK - Danubia Zenekar

    A zenegyűlölő 2.0 - OPERA-SOKK - Danubia Zenekar

    Danubia Zenekar
    • Színész, humorista, a Dumaszínház társulatának tagja.
    A zenegyűlölő 2.0 - OPERA-SOKK - Óbudai Danubia Zenekar

    A zenegyűlölő 2.0 - OPERA-SOKK - Óbudai Danubia Zenekar

    Danubia Zenekar
    • Egyéb
    ALL STARS - Aranyosi Péter, Hadházi László, Janklovics Péter

    ALL STARS - Aranyosi Péter, Hadházi László, Janklovics Péter

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    ALL STARS - Aranyosi Péter, Hadházi László, Kovács András Péter, Janklovics Péter

    All stars - Aranyosi Péter, Kovács András Péter, Janklovics Péter

    All stars - Aranyosi Péter, Kovács András Péter, Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    All stars - Badár Sándor, Hadházi László, Janklovics Péter, műsorvezető: Fülöp Viktor

    All stars - Hadházi László, Janklovics Péter, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán

    All stars - Hadházi László, Janklovics Péter, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    ALL STARS - Hadházi László, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Janklovics Péter

    ALL STARS - Hadházi László, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Janklovics Péter

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    All Stars - Kovács András Péter, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Janklovics Péter

    ALL STARS: Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Janklovics Péter

    ALL STARS: Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Felméri Péter, Janklovics Péter, műsvez: Dombóvári István

    Aranyosi Péter, Badár Sándor, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, műsorvezető: Szupkay Viktor

    Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Csenki Attila, Dombóvári István, Biri Balázs

    Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Csenki Attila, Janklovics Péter, Kővári Máté

    Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Dombóvári István, Janklovics Péter, műsorvezető: Felméri Péter

    Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, műsorvezető: Kovács András Péter

    Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Janklovics Péter, Kovács András Péter

    Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Janklovics Péter, Mogács Dániel, műsvez: Csenki Attila

    Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Janklovics Péter, Szomszédnéni P.I.

    Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Janklovics Péter, Szomszédnéni Produkciós I., műsvez: Hajdú Balázs

    Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Janklovics Péter, Szupkay Viktor, műsorvezető: Csenki Attila

    Aranyosi Péter, Bellus István, Janklovics Péter, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Aranyosi Péter, Benk Dénes, Hadházi László, Janklovics Péter

    Aranyosi Péter, Benk Dénes, Janklovics Péter, Kiss Ádám

    Aranyosi Péter, Benk Dénes, Janklovics Péter, Kovács András Péter, műsorvezető Felméri Péter

    Aranyosi Péter, Bruti, Janklovics Péter, Zsók Levente

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    • Színész
    Aranyosi Péter, Csenki Attila, Janklovics Péter, Kiss Ádám

    Aranyosi Péter, Csenki Attila, Janklovics Péter, Kiss Ádám

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Aranyosi Péter, Csenki Attila, Janklovics Péter, Mogács Dániel, műsvez: Felméri Péter

    Aranyosi Péter, Dombóvári István, Janklovics Péter, Kovács András Péter, műsorvezető: Felméri Péter

    Aranyosi Péter, Dombóvári István, Janklovics Péter, Szupkay Viktor

    Aranyosi Péter, Dombóvári István, Mogács Dániel, Kiss Ádám, műsvez: Janklovics Péter

    • Műsorvezető
    Aranyosi Péter, Duma Swing: Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    Aranyosi Péter, Felméri Péter, Hajdú Balázs, Szomszédnéni P.I., műsorvezető: Csenki Attila

    Aranyosi Péter, Hadházi László, Janklovics Péter, Litkai Gergely, műsorvezető: Szupkay Viktor

    Aranyosi Péter, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Szomszédnéni Produkciós Iroda, műsvez: Csenki Attila

    Aranyosi Péter, Hajdú Balázs, Kovács András Péter, Szöllősy-Csák Gergely, műsorvez: Janklovics Péter

    Aranyosi Péter, Janklovics Péter, Hadházi László, Szöllősy-Csák Gergely

    Aranyosi Péter, Janklovics Péter, Hadházi László, Szöllősy-Csák Gergely

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    • Színész
    Aranyosi Péter, Janklovics Péter, Kiss Ádám, Rekop György

    Aranyosi Péter, Janklovics Péter, Kiss Ádám, Rekop György

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Aranyosi Péter, Janklovics Péter, Kovács András Péter, Mogács Dániel, műsorvezető: Benk Dénes

    Aranyosi Péter, Janklovics Péter, Kovács András Péter, Szomszédnéni P.I, műsorvezető: Szupkay Viktor

    Aranyosi Péter, Janklovics Péter, Kovács András Péter, Szupkay Viktor

    Aranyosi Péter, Janklovics Péter, Litkai Gergely, Mogács Dániel, műsvez: Szupkay Viktor

    Aranyosi Péter, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Szupkay Viktor, műsvez: Csenki Attila

    Aranyosi Péter, Janklovics Péter, Rekop György, Szupkay Viktor

    Aranyosi Péter, Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    Aranyosi Péter, Kovács András Péter, Lorán Barnabás, Szomszédnéni P. I., műsvez: Janklovics Péter

    Az nem úgy van! Tárlatvezetés Janklovics Péterrel

    K11 Művészeti és Kulturális Központ
    • Egyéb
    Badár Sándor, Benk Dénes, Janklovics Péter

    Badár Sándor, Benk Dénes, Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Badár Sándor, Csenki Attila, Hadházi László, Janklovics Péter

    Badár Sándor, Csenki Attila, Hadházi László, Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Badár Sándor, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsvez: Janklovics Péter

    Badár Sándor, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Mogács Dániel

    Badár Sándor, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Mogács Dániel

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Badár Sándor, Janlovics Péter, Kovács András Péter, Lorán Barnabás, műsorvezető: Szupkay Viktor

    Badár Sándor; Duma Swing: Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    Beliczai Balázs és Janklovics Péter

    Beliczai Balázs és Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Beliczai Balázs, Benk Dénes, Felméri Péter, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, műsvez: Csenki Attila

    Beliczai Balázs, Benk Dénes, Felméri Péter, Kiss Ádám, műsorvezető: Szupkay Viktor

    Beliczai Balázs, Benk Dénes, Janklovics Péter, Kiss Ádám, műsorvezető: Csenki Attila

    Beliczai Balázs, Benk Dénes, Janklovics Péter, Kiss Ádám, műsvez: Felméri Péter

    Beliczai Balázs, Benk Dénes, Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán

    Beliczai Balázs, Benk Dénes, Kőhalmi Zoltán, Szomszédnéni P.I., műsvez: Janklovics Péter

    Beliczai Balázs, Csenki Attila, Hadházi László, Janklovics Péter, műsvez: Szupkay Viktor

    Beliczai Balázs, Csenki Attila, Janklovics Péter, Kiss Ádám, műsvez: Szupkay Viktor

    Beliczai Balázs, Dombóvári István, Hadházi László, Tóth Szabolcs, műsorvezető: Felméri Péter

    Beliczai Balázs, Duma Swing: Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    Beliczai Balázs, Felméri Péter, Hadházi László, Janklovics Péter, műsorvezető Benk Dénes

    Beliczai Balázs, Felméri Péter, Hadházi László, Janklovics Péter, műsorvezető: Litkai Gergely

    Beliczai Balázs, Felméri Péter, Hadházi László, Janklovics Péter, műsvez: Szupkay Viktor

    Beliczai Balázs, Felméri Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsvez: Janklovics Péter

    Beliczai Balázs, Hadházi László, Janklovics Péter, Lorán Barnabás, műsvez: Szupkay Viktor

    Beliczai Balázs, Hadházi László, Janklovics Péter, Mogács Dániel, műsvez: Szupkay Viktor

    Beliczai Balázs, Hadházi László, Janklovics Péter, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    • Humoristák
    Beliczai Balázs, Hadházi László, Janklovics Péter, Szupkay Viktor

    Beliczai Balázs, Hadházi László, Janklovics Péter, Szupkay Viktor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Beliczai Balázs, Janklovics Péter, Kiss Ádám, Lorán Barnabás

    Beliczai Balázs, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Szupkay Viktor

    Beliczai Balázs, Janklovics Péter, Szomszédnéni P.I, Szupkay Viktor, műsvez: Benk Dénes

    Beliczai Balázs, Janklovics Péter, Szupkay Viktor

    Beliczai Balázs,Benk Dénes, Dombóvári István, Janklovics Péter, Mogács Dániel, műsvez:Szupkay Viktor

    Bellus István, Benk Dénes, Csenki Attila, Dombóvári István, Hajdú Balázs, műsvez: Szupkay Viktor

    Bellus István, Benk Dénes, Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán

    Bellus István, Benk Dénes, Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Bellus István, Bruti, Szöllősy-Csák Gergely, műsorvezető: Janklovics Péter

    Bellus István, Bruti, Szöllősy-Csák Gergely, műsorvezető: Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Műsorvezető
    Bellus István, Csenki Attila, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Mogács Dániel, műsvez: Litkai Gergely

    Bellus István, Felméri Péter, Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, műsorvezető: Szupkay Viktor

    Bellus István, Hajdú Balázs, Kormos Anett, Tóth Edu, műsorvezető: Dombóvári István

    Bellus István, Janklovics Péter,  Mogács Dániel, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Belül semmi (Kabaré) - Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel,Szomszédnéni Produkciós Iroda

    BELÜL SEMMI (Kabaré) - Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel,Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Benk Dénes, Csenki Attila, Janklovics Péter, Kiss Ádám, műsvez: Felméri Péter

    Benk Dénes, Csenki Attila, Janklovics Péter, Ráskó Eszter, Szupkay Viktor, vendég: Lakatos László

    Benk Dénes, Dombóvári István, Felméri Péter, Hadházi László, műsvez: Janklovics Péter

    Benk Dénes, Dombóvári István, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Kovács András Péter, műsvez: Felméri P

    Benk Dénes, Dombóvári István, Janklovics Péter, Kiss Ádám, műsvez: Szupkay Viktor

    Benk Dénes, Felméri Péter, Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, műsorvezető: Kormos Anett

    Benk Dénes, Felméri Péter, Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, műsvez: Szupkay Viktor

    Benk Dénes, Hadházi László,  Kormos Anett, Mogács Dániel

    Benk Dénes, Hadházi László, Janklovics Péter, Mogács Dániel

    Benk Dénes, Hadházi László, Janklovics Péter, Mogács Dániel

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Benk Dénes, Janklovics Péter, Kiss Ádám, Lorán Barnabás

    Benk Dénes, Janklovics Péter, Kormos Anett, Kovács András Péter

    Benk Dénes, Kiss Ádám, Lorán Barnabás, Szomszédnéni P.I., műsvez: Janklovics Péter

    Beugró vs. Dumaszínház

    Beugró vs. Dumaszínház

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Beugró vs. Dumaszínház

    Beugró vs. Dumaszínház

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Beugró vs. Dumaszínház - Debreczeny Csaba, Janklovics Péter, Kálloy Molnár Péter, KAP

    Beugró vs. Dumaszínház - Debreczeny Csaba, Pokorny Lia, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Novák Péter

    Beugró vs. Dumaszínház - Pokorny Lia, Szabó Győző, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Novák Péter

    Beugró vs. Dumaszínház: Debreczeny Csaba, Pokorny Lia, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Novák Péter

    Beugró vs. Dumaszínház: Hadházi László, Janklovics Péter, Pokorny Lia, Debreczeny Csaba.

    Beugró vs. Dumaszínház: Janklovics Péter, Kovács András Péter, Kálloy Molnár Péter, Ruttkay Laura

    Beugró vs. Dumaszínház: Janklovics Péter, Mogács Dániel, Szabó Győző, Pokorny Lia, mv.:Novák Péter

    Beugró vs. Dumaszínház:Hadházi László,Janklovics Péter,Mogács Dániel,Debreczeny Csaba,Pokorny Lia

    Bolondok Hajója - Mogács Dániel és Janklovics Péter közös improvizációs estje

    Bolondok Hajója - Mogács Dániel és Janklovics Péter közös improvizációs estje

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Bolondok Hajója - Mogács Dániel és Janklovics Péter közös improvizációs estje - FŐPRÓBA

    Brand new - új anyagok estje:Fráger Balázs,Janklovics Péter,Kertész Ricsi,Mogács Dániel,Zsók Levente

    Brand new - új anyagok estje:Fráger Balázs,Janklovics Péter,Kertész Ricsi,Mogács Dániel,Zsók Levente

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Bruti, Csenki Attila, Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán

    Cini-cini-cinizmus // A fizika fizikája (nyilvános tv-felvétel)

    Csenki Attila és Janklovics Péter

    Csenki Attila és Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Csenki Attila, Felméri Péter, Hadházi László, Szomszédnéni P.I., műsorvezető: Janklovics Péter

    Csenki Attila, Hadházi László, Kovács András Péter, Mogács Dániel, Műsorvezető: Lorán Barnabás

    Csenki Attila, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán

    Csenki Attila, Janklovics Péter, Kiss Ádám, Mogács Dániel, műsorvezető: Benk Dénes

    Csenki Attila, Janklovics Péter, Kiss Ádám, Szöllősy-Csák Gergely, műsorvezető: Bellus István

    Csenki Attila, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Szomszédnéni P.I., műsvez: Szupkay Viktor

    Cserenadrág

    Cserenadrág

    Katona József Színház
    • Sziszojev
    Déryné bérlet 2022. tavasz 1. előadás: Furcsa pár

    KMO Művelődési Központ és Könyvtár
    • Felix Unger
    Dombóvári István - Musimbe Dávid Dennis - Janklovics Péter

    Dombóvári István - Musimbe Dávid Dennis - Janklovics Péter

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Dombóvári István, Duma Swing: Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    Dombóvári István, Duma Swing: Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Dombóvári István, Duma Swing: Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    Dombóvári István, Duma Swing: Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Dombóvári István, DUMA SWING: Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    Dombóvári István, Hadházi László, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, műsvez: Benk Dénes

    Dombóvári István, Hadházi László, Janklovics Péter, Kovács András Péter, műsvez: Szupkay Viktor

    Dombóvári István, Hadházi László, Janklovics Péter, Szupkay Viktor

    Dombóvári István, Hadházi László, Kovács András Péter, Mogács Dániel, műsorvezető: Janklovics Péter

    Dombóvári István, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Szupkay Viktor, műsvez: Csenki Attila

    Dombóvári István, Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán

    Dombóvári István, Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    • Színész
    Dombóvári István, Janklovics Péter, Kovács András Péter, Mogács Dániel

    Dombóvári István, Janklovics Péter, Kovács András Péter, Mogács Dániel

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Dombóvári István, Janklovics Péter, Kovács András Péter, Rekop György

    Duma Impró

    Duma Impró

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    DUMA IMPRÓ

    DUMA IMPRÓ

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    DUMA IMPRÓ - Hadházi László, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Fodor Annamária

    DUMA IMPRÓ - Hadházi László, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Fodor Annamária, zenész: Pulius Tamás

    DUMA IMPRÓ - Hadházi László, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Tóth Szabolcs, Pulius Tamás

    DUMA IMPRÓ - Hadházi László, Janklovics Péter, Mogács Dániel, Vinnai András

    DUMA IMPRÓ - Janklovics Péter, Mogács Dániel, Elek Ferenc, Fodor Annamária

    DUMA IMPRÓ - Janklovics Péter, Mogács Dániel, Tóth Szabolcs, Kardos Róbert, zenész: Pulius Tamás

    DUMA IMPRÓ - Mogács Dániel, Janklovics Péter, Fodor Annamária, Elek Ferenc, zenész: Pulius Tamás

    DUMA IMPRÓ - Mogács Dániel, Janklovics Péter, Kardos Róbert, Tóth Szabolcs, zenész: Pulius Tamás

    Duma Impró – Ács Fruzsina, Janklovics Péter,Mogács Dániel,Tóth Szabolcs,mv. Lovász László

    Duma Impró – Ács Fruzsina, Janklovics Péter,Mogács Dániel,Tóth Szabolcs,mv. Lovász László

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Duma Impró – Ács Fruzsina, Janklovics Péter,Mogács Dániel,Tóth Szabolcs,mv. Lovász László – BEMUTATÓ

    Duma Impró – Ács Fruzsina,Janklovics Péter,Mogács Dániel,Tóth Szabolcs,mv. Lovász László – főpróba

    Duma Impró:Bánki Gergely,Elek Ferenc,Fodor Annamária,Janklovics Péter,Mogács Dániel,Vinnai András

    Duma Impró:Bánki Gergely,Elek Ferenc,Fodor Annamária,Janklovics Péter,Mogács Dániel,Vinnai András

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Duma Impró:Bánki Gergely,Fodor Annamária,Janklovics Péter,Mogács D,Vinnai A,műsvez:Lovász László

    Duma Impró:Janklovics Péter, Mogács Dániel,Fodor Annamária,Bánki Gergely,Vinnai András

    DUMA MARATON: Beliczai Balázs, Dombóvári István, Felméri Péter, Janklovics Péter

    DUMA SWING - Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    Duma Swing - Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    Duma Swing 1.  - Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc (nyilvános tv-felvétel)

    Duma Swing 2 - Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    Duma Swing 2 - Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc (TV-felvétel)

    Duma Swing 2 - Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc - BEMUTATÓ!

    Duma Swing 2 - Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc - BEMUTATÓ!

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Duma Swing 2. - Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    Duma Swing 3. - Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    Duma Swing 3. - Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc - BEMUTATÓ

    DUMA SWING: Illés Ferenc, Janklovics Péter, Kovács András Péter

    DUMA SWING: Illés Ferenc, Janklovics Péter, Kovács András Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    DUMA SWING: Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    Dumakoncert - A 3 kismalac, Bács Miklós, Bruti, Janklovics Péter, KAP, Pataki Balázs,

    DumaKoncert-A 3 Kismalac, Bács Miklós, Bruti, Janklovics Péter, KAP, Pataki Balázs

    DumaKoncert-A 3 Kismalac,BácsM,Bruti,JanklovicsP,KAP,PatakiB

    DumaKoncert-A 3 Kismalac,BácsM,Bruti,JanklovicsP,KAP,PatakiB

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    • Színész
    DumaKoncert: A 3 Kismalac, Bruti, Janklovics Péter, Kovács András Péter, Pataki Balázs

    DumaKoncert: A 3 Kismalac, Bruti, Janklovics Péter, Kovács András Péter, Pataki Balázs

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Dumaszínház - FÜGE: A férfiak szexuális világa

    Dumaszínház - FÜGE: A férfiak szexuális világa: Bánki Gergő, Janklovics Péter, Vinnai András

    Dumaszínház - Füge: Alternatív stand-up

    Dumaszínház - Füge: Alternatív stand-up

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Színész
    Dumaszínház - Füge: Alternatív stand-up

    Dumaszínház - Füge: Alternatív stand-up

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Dumaszínház Impro

    Dumaszínház Impro

    Móricz Zsigmond Színház
    • Humorista
    Dumaszvingház (jazz-up comedy) - Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    Dumaszvingház (jazz-up comedy) - Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Dumaszvingház (örömzene, stand-up, impró): Illés Ferenc, Janklovics Péter, Kovács András Péter

    Dumaszvingház - Dumaszínház Humorfesztivál 2014

    Dumaszvingház - Dumaszínház Humorfesztivál 2014

    Thália Színház
    • Színész
    ELŐSZILVESZTER - ALL STARS - Hadházi László, Kőhalmi Zoltán, Kovács András Péter, Janklovics Péter

    ELŐSZILVESZTER - ALL STARS - Hadházi László, Kőhalmi Zoltán, Kovács András Péter, Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Felméri Péter, Hajós András, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsvez: Janklovics Péter

    Felméri Péter, Janklovics Péter, Hadházi László

    Felméri Péter, Janklovics Péter, Hadházi László

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    • Színész
    Felméri Péter, Janklovics Péter, Kiss Ádám, Lorán Barnabás, műsorvezető: Beliczai Balázs

    Felméri Péter, Janklovics Péter, Kiss Ádám, Lorán Barnabás, műsorvezető: Beliczai Balázs

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Felméri Péter, Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, Szupkay Viktor

    Felméri Péter, Janklovics Péter, Kovács András Péter, Lorán Barnabás, műsorvezető: Kormos Anett

    Fogatos faluséta Janklovics Péterrel

    Fogatos faluséta Janklovics Péterrel

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    • Színész
    FOUR STARS -  Felméri Péter, Janklovics Péter, Kovács András Péter, Mogács Dániel

    FOUR STARS - Felméri Péter, Janklovics Péter, Kovács András Péter, Mogács Dániel

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    FOUR STARS - Ács Fruzsina, Beliczai Balázs, Benk Dénes, Janklovics Péter, vendég: Fülöp Viktor

    FOUR STARS - Ács Fruzsina, Beliczai Balázs, Benk Dénes, Janklovics Péter, vendég: Fülöp Viktor

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    FOUR STARS - Ács Fruzsina, Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, Szabó Balázs Máté

    FOUR STARS - Aranyosi, Beliczai, Csenki, Janklovics, vendég: Elek Péter

    FOUR STARS - Aranyosi, Beliczai, Csenki, Janklovics, vendég: Elek Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    FOUR STARS - Aranyosi, Beliczai, Csenki, Janklovics, vendég: Valtner Miklós

    FOUR STARS - Aranyosi, Beliczai, Dombóvári, Janklovics, vendég: Fülöp Viktor

    FOUR STARS - Aranyosi, Benk, Janklovics, Szobácsi, vendég: Lakatos László

    FOUR STARS - Aranyosi, Benk, Janklovics, Szomszédnéni P.I., vendég: Lakatos László

    FOUR STARS - Aranyosi, Csenki, Janklovics, Szomszédnéni, vendég: Ráskó Eszter

    FOUR STARS - Badár Sándor, Bálint Ferenc, Beliczai Balázs, Janklovics Péter

    FOUR STARS - Badár Sándor, Bálint Ferenc, Beliczai Balázs, Janklovics Péter

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Four stars - Badár, Beliczai, Csenki, Janklovics, vendég: Ács Fruzsina

    Four stars - Badár, Beliczai, Csenki, Janklovics, vendég: Fülöp Viktor

    FOUR STARS - Badár, Beliczai, Csenki, Janklovics, vendég: Musimbe Dávid Dennis

    FOUR STARS - Badár, Beliczai, Csenki, Janklovics, vendég: Musimbe Dávid Dennis

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Four stars - Badár, Beliczai, Janklovics, Mogács, vendég: Ács Fruzsina

    Four stars - Badár, Beliczai, Janklovics, Mogács, vendég: Ács Fruzsina

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    FOUR STARS - Badár, Beliczai, Janklovics, Szobácsi, vendég: Ács Fruzsina

    FOUR STARS - Badár, Beliczai, Janklovics, Szobácsi, vendég: Ács Fruzsina

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Four stars - Badár, Beliczai, Janklovics, Szomszédnéni, vendég: Fülöp Viktor

    Four stars - Badár, Beliczai, Janklovics, Szomszédnéni, vendég: Fülöp Viktor

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    FOUR STARS - Badár, Beliczai, Janklovics, Szupkay, vendég: Fülöp Viktor

    FOUR STARS - Badár, Beliczai, Janklovics, Szupkay, vendég: Fülöp Viktor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    FOUR STARS - Badár, Beliczai, Janklovics, Szupkay, vendég: Szabó Balázs Máté

    Four stars - Beliczai Balázs, Bellus István, Janklovics Péter, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Four stars - Beliczai Balázs, Bellus István, Janklovics Péter, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Four stars - Beliczai Balázs, Benk Dénes, Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, vendég: Fülöp Viktor

    Four stars - Beliczai Balázs, Benk Dénes, Janklovics Péter, Szobácsi Gergő, vendég: Elek Péter

    Four stars - Beliczai Balázs, Benk Dénes, Janklovics Péter, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Four stars - Beliczai Balázs, Felméri Péter, Janklovics Péter, Ráskó Eszter

    Four stars - Beliczai Balázs, Hajdú Balázs,Janklovics Péter, Ráskó Eszter, vendég: Szabó Balázs Máté

    Four stars - Beliczai Balázs, Ráskó Eszter, Janklovics Péter, Szupkay Viktor

    FOUR STARS - Beliczai, Bellus, Janklovics, Mogács, vendég: Ács Fruzsina

    FOUR STARS - Beliczai, Bellus, Janklovics, Mogács, vendég: Ács Fruzsina

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Four stars - Beliczai, Benk, Csenki, Janklovics, vendég: Musimbe Dávid Dennis

    Four stars - Beliczai, Benk, Csenki, Janklovics, vendég: Szabó Balázs Máté

    FOUR STARS - Beliczai, Benk, Dombi, Janklovics, vendég: Elek Péter

    FOUR STARS - Beliczai, Benk, Felméri, Janklovics, vendég: Valtner Miklós

    FOUR STARS - Beliczai, Benk, Hajdú, Janklovics, vendég: Lakatos László

    FOUR STARS - Beliczai, Benk, Janklovics, Kiss, vendég: Musimbe Dávid Dennis

    FOUR STARS - Beliczai, Benk, Janklovics, Kőhalmi, vendég: Lakatos László

    Four stars - Beliczai, Benk, Janklovics, Szomszédnéni P.I. vendég: Szabó Balázs

    Four stars - Beliczai, Benk, Janklovics, Szomszédnéni P.I. vendég: Szabó Balázs

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    FOUR STARS - Beliczai, Csenki, Hadházi, Janklovics, vendég: Ács Fruzsi

    FOUR STARS - Beliczai, Csenki, Hadházi, Janklovics, vendég: Ács Fruzsi

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    FOUR STARS - Beliczai, Csenki, Janklovics, Szomszédnéni, vendég: Szabó Balázs Máté

    FOUR STARS - Beliczai, Dombóvári, Janklovics, Mogács, vendég: Fülöp Viktor

    FOUR STARS - Beliczai, Felméri, Hajdú, Janklovics, vendég: Musimbe Dávid Dennis

    FOUR STARS - Beliczai, Felméri, Janklovics, Szupkay, vendég: Lakatos László

    FOUR STARS - Beliczai, Hajdú, Janklovics, Kormos, vendég: Ács Fruzsina

    FOUR STARS - Beliczai, Janklovics, Kiss, Szobácsi, vendég: Szabó Balázs Máté

    FOUR STARS - Beliczai, Janklovics, Mogács, Szomszédnéni, vendég: Fülöp Viktor

    FOUR STARS - Beliczai, Janklovics, Mogács, Szomszédnéni, vendég: Lakatos László

    Four stars - Beliczai, Janklovics, Szomszédnéni, Szupkay, mv.: Szobácsi Gergő

    Four stars - Beliczai, Janklovics, Szomszédnéni, Szupkay, mv.: Szobácsi Gergő

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    FOUR STARS - Beliczai, Mogács, Janklovics, Szupkay, vendég: Fülöp Viktor

    FOUR STARS - Beliczai, Mogács, Janklovics, Szupkay, vendég: Fülöp Viktor

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    FOUR STARS - Bellus, Csenki, Hadházi, Janklovics, vendég: Ács Fruzsina

    Four Stars - Benk Dénes, Beliczai Balázs, Badár Sándor, Janklovics Péter, mv.: Szobácsi Gergő

    Four Stars - Benk Dénes, Beliczai Balázs, Badár Sándor, Janklovics Péter, mv.: Szobácsi Gergő

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Four stars - Benk Dénes, Beliczai Balázs, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, vendég: Rainer-M. Nóra

    Four stars - Benk Dénes, Csenki Attila, Felméri Péter, Janklovics Péter

    Four stars - Benk Dénes, Csenki Attila, Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, vendég: Elek Péter

    FOUR STARS - Benk Dénes, Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, Szobácsi Gergő, vendég: Ács Fruzsina

    FOUR STARS - Benk Dénes, Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, Szobácsi Gergő, vendég: Ács Fruzsina

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    FOUR STARS - Benk, Csenki, Felméri, Janklovics, vendég: Elek Péter

    FOUR STARS - Benk, Csenki, Janklovics, Mogács, vendég: Szabó Balázs Máté

    FOUR STARS - Benk, Csenki, Janklovics, Szupkay, vendég: Ács Fruzsina

    Four stars - Benk, Felméri, Janklovics, Hadházi, vendég: Ács Fruzsina

    Four stars - Benk, Felméri, Janklovics, Hadházi, vendég: Ács Fruzsina

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    FOUR STARS - Benk, Felméri, Janklovics, KAP vendég: Ács Fruzsina

    FOUR STARS - Benk, Felméri, Janklovics, KAP vendég: Ács Fruzsina

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    FOUR STARS - Benk, Felméri, Janklovics, Kőhalmi, vendég: Szabó Balázs Máté

    FOUR STARS - Benk, Felméri, Janklovics, Mogács, vendég: Ács Fruzsina

    FOUR STARS - Benk, Felméri, Janklovics, Szomszédnéni P.I., vendég: Musimbe Dennis

    FOUR STARS - Benk, Felméri, Janklovics, Szomszédnéni, vendég: Lakatos László

    FOUR STARS - Benk, Felméri, Janklovics, Szomszédnéni, vendég: Ráskó Eszter

    FOUR STARS - Benk, Hajdú, Janklovics, Kőhalmi, vendég: Ács Fruzsina

    FOUR STARS - Benk, Hajdú, Janklovics, Szupkay, vendég: Ráskó Eszter

    FOUR STARS - Benk, Janklovics, Kőhalmi, Szobácsi, vendég: Ács Fruzsina

    FOUR STARS - Csenki Attila, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Ráskó Eszter, mv.: Fehér Boldizsár

    FOUR STARS - Csenki Attila, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Ráskó Eszter, mv.: Fehér Boldizsár

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    FOUR STARS - Csenki, Beliczai, Janklovics, Hadházi, vendég: Ráskó Eszter

    FOUR STARS - Csenki, Beliczai, Janklovics, Hadházi, vendég: Ráskó Eszter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    FOUR STARS - Csenki, Felméri, Hadházi, Janklovics, vendég: Elek Péter

    FOUR STARS - Csenki, Felméri, Hadházi, Janklovics, vendég: Lakatos László

    FOUR STARS - Csenki, Felméri, Janklovics, Szomszédnéni, vendég: Lakatos László

    FOUR STARS - Csenki, Hajdú, Janklovics, Kőhalmi, vendég: Szabó Balázs Máté

    FOUR STARS - Csenki, Janklovics, Kőhalmi, Mogács, vendég: Valtner Miklós

    Four stars - Csenki, Janklovics, Kőhalmi, Szomszédnéni, vendég: Elek Péter

    Four stars - Csenki, Janklovics, Kőhalmi, Szomszédnéni, vendég: Elek Péter

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    FOUR STARS - Dombóvári, Janklovics, Kőhalmi, Szomszédnéni P.I., vendég: Valtner Miklós

    FOUR STARS - Dombóvári, Janklovics, Kőhalmi, Szomszédnéni P.I., vendég: Valtner Miklós

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    FOUR STARS - Felméri, Hadházi, Janklovics, Szupkay, vendég: Ács Fruzsina

    FOUR STARS - Felméri, Janklovics, Kiss, Szomszédnéni, vendég: Szabó Balázs Máté

    Four stars - Hadházi László, Beliczai Balázs, Janklovics Péter, Musimbe Dennis

    Four stars - Hadházi László, Beliczai Balázs, Janklovics Péter, Musimbe Dennis

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Four Stars - Hadházi László, Csenki Attila, Janklovics Péter, Ráskó Eszter

    Four stars - Hadházi László, Felméri Péter, Hajdú Balázs, Mogács Dániel, mv.Rainer-Micsinyei Nóra

    FOUR STARS - Hadházi, Janklovics, Mogács, Szomszédnéni, vendég: Zabolai Margit Eszter

    FOUR STARS - Hadházi, Janklovics, Mogács, Szomszédnéni, vendég: Zabolai Margit Eszter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Four stars - Hadházi, Janklovics, Ráskó, Szupkay, vendég: Ács Fruzsina

    Four stars - Hadházi, Janklovics, Ráskó, Szupkay, vendég: Ács Fruzsina

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Four stars - Hajdú, Janklovics, KAP, Csenki, vendég: Ács Fruzsina

    FOUR STARS - Hajdú, Janklovics, Kiss, Szomszédnéni, vendég: Lakatos László

    FOUR STARS - Hajdú, Janklovics, Kiss, Szomszédnéni, vendég: Lakatos László

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    FOUR STARS - Hajdú, Janklovics, Kőhalmi, Szobácsi, vendég: Fülöp Viktor

    FOUR STARS - Hajdú, Janklovics, Mogács, Szobácsi, vendég: Valtner Miklós

    FOUR STARS - Hajdú, Janklovics, Szomszédnéni, Szupkay, vendég: Szabó Balázs

    Four stars - Janklovics Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Four stars - Janklovics Péter, Badár Sándor, Beliczai Balázs, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Four stars - Janklovics Péter, Beliczai Balázs, Hajdú Balázs, Csenki Attila, mv. Noé Bex

    Four stars - Janklovics Péter, Benk Dénes, Bellus István, Csenki Attila

    Four Stars - Janklovics Péter, Kiss Ádám, Benk Dénes, Csenki Attila, mv.: Szobácsi Gergő

    Four stars - Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, Musimbe Dennis, Ráskó Eszter, vendég: Ács Fruzsi

    Four Stars - Janklovics Péter, Ráskó Eszter, Szomszédnéni P.I. Beliczai Balázs, mv.: Szobácsi Gergő

    Four stars - Janklovics, KAP, Lakatos, Musimbe, vendég: Elek Péter

    Four stars - Janklovics, KAP, Lakatos, Musimbe, vendég: Elek Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    FOUR STARS - Janklovics, Kiss, Mogács, Ráskó, vendég: Musimbe Dennis

    FOUR STARS - Janklovics, Kőhalmi, Mogács, Szomszédnéni, vendég: Szabó Balázs Máté

    FOUR STARS - Janklovics, Kormos, Mogács, Szobácsi, vendég: Ács Fruzsina

    Four stars - Janklovics, Kormos, Mogács, Szomszédnéni, vendég: Ács Fruzsina

    Four stars - KAP, Janklovics, Ráskó, Szupkay, vendég: Elek Péter

    Four stars - KAP, Janklovics, Ráskó, Szupkay, vendég: Elek Péter

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Four stars - Kiss Ádám, Beliczai Balázs, Janklovics Péter, Hajdú Balázs,vendég:Rainer-Micsinyei Nóra

    Four stars - Kiss Ádám, Benk Dénes, Bellus István, Janklovics Péter, mv. Rainer-Micsinyei Nóra

    Four stars - Kiss Ádám, Benk Dénes, Janklovics Péter, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Four stars - Kiss Ádám, Csenki Attila, Felméri Péter, Janklovics Péter

    Four stars - Kiss, Csenki, Hajdú, Janklovics, vendég: Ács Fruzsina

    Four stars - Kiss, Csenki, Hajdú, Janklovics, vendég: Ács Fruzsina

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Four Stars - Kőhalmi Zoltán, Bellus István, Janklovics Péter, Szupkay Viktor, vendég: Lovász László

    Four Stars - Kőhalmi Zoltán, Bellus István, Janklovics Péter, Szupkay Viktor, vendég: Lovász László

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Four stars - Kőhalmi Zoltán, Csenki Attila, Felméri Péter, Janklovics Péter

    Four stars - Kőhalmi Zoltán, Janklovics Péter, Ráskó Eszter, Felméri Péter, vendég: Lovász László

    Four Stars - Kőhalmi Zoltán,Bellus István, Janklovics Péter, Beliczai Balázs, vendég: Csala Norbert

    FOUR STARS - Kőhalmi, Beliczai, Janklovics, Mogács, vendég: Musimbe Dávid Dennis

    FOUR STARS - Kőhalmi, Beliczai, Janklovics, Mogács, vendég: Musimbe Dávid Dennis

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Four stars - Kovács András Péter, Beliczai Balázs, Janklovics Péter, Musimbe Dennis

    Four stars - Kovács András Péter, Beliczai Balázs, Janklovics Péter, Musimbe Dennis

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Four stars - Kovács András Péter,Ráskó Eszter,Csenki Attila,Janklovics Péter, vendég: Rainer-M. Nóra

    Four Stars - Ráskó Eszter, Benk Dénes, Csenki Attila, Janklovics Péter

    Four stars - Ráskó Eszter, Janklovics Péter, Csenki Attila, Hajdú Balázs, mv.: Fehér Boldizsár

    FOUR STARS: Aranyosi, Kap, Janklovics, Szobácsi, vendég: Ráskó Eszter

    FOUR STARS: Aranyosi, Kap, Janklovics, Szobácsi, vendég: Ráskó Eszter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Four Stars: Ráskó Eszter, Csenki Attila, Benk Dénes, Janklovics Péter

    Four Stars: Ráskó Eszter, Csenki Attila, Benk Dénes, Janklovics Péter

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Furnitur- TÁP Színház - Thália Színház

    Furnitur- TÁP Színház - Thália Színház

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Günter
    Hadházi László, Hajós András, Janklovics Péter, Lorán Barnabás, műsvez: Benk Dénes

    Hadházi László, Hajós András, Janklovics Péter, Lorán Barnabás, műsvez: Benk Dénes

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Hadházi László, Janklovics Péter

    Hadházi László, Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Hadházi László, Janklovics Péter

    Hadházi László, Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Hadházi László, Janklovics Péter

    Hadházi László, Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Hadházi László, Janklovics Péter, Kovács András Péter, Szöllősy-Csák Gergely, műsorv.: Bács Miklós

    Hadházi László, Janklovics Péter, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Hadházi László, Janklovics Péter, Szupkay Viktor

    Hagyják szabadon a biztonsági sávot!- Janklovics Péter és Stefanovics Angéla estje- BEMUTATÓ

    Hagyják szabadon a biztonsági sávot!- Janklovics Péter és Stefanovics Angéla estje- BEMUTATÓ

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Hagyják szabadon a biztonsági sávot!- Janklovics Péter és Stefanovics Angéla estje- FŐPRÓBA

    Hajdú Balázs, Hadházi László, Janklovics Péter, Ráskó Eszter, Szupkay Viktor, vendég: Elek Péter

    Hajdú Balázs, Hadházi László, Janklovics Péter, Ráskó Eszter, Szupkay Viktor, vendég: Elek Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Kiss Ádám, Kormos Anett

    Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Kiss Ádám, Kormos Anett

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    • Színész
    Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Kiss Ádám, Kormos Anett

    Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Kiss Ádám, Kormos Anett

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Szupkay Viktor

    Irodai Patkányok

    Irodai Patkányok

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Szereplő
    Ismerős? Vendég: Janklovics Péter

    Ismerős? Vendég: Janklovics Péter

    Őrmezei Közösségi Ház
    • Humorista
    Janklovics Péter

    Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Janklovics Péter és Mogács Dániel

    Janklovics Péter és Mogács Dániel

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Janklovics Péter, Kiss Ádám

    Janklovics Péter, Kiss Ádám

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Janklovics Péter, Kiss Ádám

    Janklovics Péter, Kiss Ádám

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Janklovics Péter, Kiss Ádám

    Janklovics Péter, Kiss Ádám

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, Litkai Gergely, Szomszédnéni P. I., műsvez: Mogács Dániel

    Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, Szomszédnéni P.I., műsvez.: Lorán Barnabás

    Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel,Szomszédnéni Produkciós Iroda, vendég:Ráskó Eszter

    Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Szupkay Viktor

    Janklovics Péter, Kovács András Péter, Lorán Barnabás, Rekop György, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Janklovics Péter, Kovács András Péter, Lorán Barnabás, Rekop György, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    • Színész
    Janklovics Péter, Szobácsi Gergő

    Janklovics Péter, Szobácsi Gergő

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    JÁTSZMA / Dr. Csernus és vendégei

    JÁTSZMA / Dr. Csernus és vendégei

    Hydelight Event and Communication Kft.
    • Színész, humorista.
    JÁTSZMA / Dr. Csernus és vendégei

    JÁTSZMA / Dr. Csernus és vendégei

    Hydelight Event and Communication Kft.
    • Színész, humorista.
    JÁTSZMA / Dr. Csernus és vendégei

    JÁTSZMA / Dr. Csernus és vendégei

    Hydelight Event and Communication Kft.
    • Színész, humorista.
    JÁTSZMA / Dr. Csernus és vendégei

    JÁTSZMA / Dr. Csernus és vendégei

    Hydelight Event and Communication Kft.
    • Színész, humorista.
    JÁTSZMA / Dr. Csernus és vendégei

    JÁTSZMA / Dr. Csernus és vendégei

    Hydelight Event and Communication Kft.
    • Színész, humorista.
    JÁTSZMA / Dr. Csernus és vendégei

    JÁTSZMA / Dr. Csernus és vendégei

    Hydelight Event and Communication Kft.
    • Színész, humorista.
    JÁTSZMA / Dr. Csernus és vendégei

    JÁTSZMA / Dr. Csernus és vendégei

    Hydelight Event and Communication Kft.
    • Közreműködik
    JÁTSZMA / Dr. Csernus és vendégei

    JÁTSZMA / Dr. Csernus és vendégei

    Hydelight Event and Communication Kft.
    • Színész, humorista.
    JÁTSZMA / Dr. Csernus és vendégei

    JÁTSZMA / Dr. Csernus és vendégei

    Hydelight Event and Communication Kft.
    • Színész, humorista.
    Jótékonysági matiné: Bács,Benk,Csenki,Felméri,Janklovics,Kiss,Kőhalmi,Szupkay, Tóth Edu

    Jótékonysági matiné: Bács,Benk,Csenki,Felméri,Janklovics,Kiss,Kőhalmi,Szupkay, Tóth Edu

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Jótékonysági matiné: Beliczai,Benk,Felméri,Hajdú,Janklovics,Kormos,Kőhalmi,Litkai,Mogács,Rekop

    Kiss Ádám és Janklovics Péter

    Kiss Ádám és Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Kiss Ádám és Janklovics Péter

    Kiss Ádám és Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Kiss Ádám és Janklovics Péter

    Kiss Ádám és Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Kiss Ádám és Janklovics Péter

    Kiss Ádám és Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Kiss Ádám és Janklovics Péter

    Kiss Ádám és Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Kiss Ádám és Janklovics Péter

    Kiss Ádám és Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Kiss Ádám és Janklovics Péter

    Kiss Ádám és Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Kiss Ádám és Janklovics Péter

    Kiss Ádám és Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Kiss Ádám és Janklovics Péter

    Kiss Ádám és Janklovics Péter

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Kiss Ádám, Janklovics Péter, Szobácsi Gergő

    Kiss Ádám, Janklovics Péter, Szobácsi Gergő

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Kőhalmi Zoltán és Janklovics Péter

    Kőhalmi Zoltán és Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Kőhalmi Zoltán, Duma Swing: Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    Kőhalmi Zoltán, Janklovics Péter

    Kőhalmi Zoltán, Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Kőhalmi Zoltán, Janklovics Péter, műsorvezető: Zsók Levente

    Kőhalmi Zoltán, Kormos Anett, Felméri Péter, Janklovics Péter

    Kőhalmi Zoltán, Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    Kőhalmi Zoltán, Litkai Gergely, Lorán Barnabás, Szupkay Viktor, műsvez: Janklovics Péter

    Kompót Extra - Bellus István, Janklovics Péter, Ács Fruzsina, Pólyán József, Szabó Balázs Máté

    KOMPÓT EXTRA - Bellus István, Janklovics Péter, Csík Gábor, Musimbe Dávid Dennis, Pólyán József

    Kompót Extra - Bellus István, Janklovics Péter, Fekete Adrienn és Melinda, Kővári Máté

    Kompót Extra - Benk Dénes, Janklovics Péter, Fülöp Viktor, Gajdos Zoltán

    Kompót extra - Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Fekete Adrienn és Melinda, Fülöp Viktor,Gajdos Zoltán

    KOMPÓT EXTRA - Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Fülöp Viktor, Sulyok Péter, Waltner Miklós

    Kompót Extra - Janklovics Péter, Szupkay Viktor, Gajdos Zoltán, Kővári Máté

    KOMPÓT EXTRA - Janklovics Péter, Szupkay Viktor, Kővári Máté, Ráskó Eszter, Zabolai Margit Eszter

    Kompót Extra: Felméri Péter, Janklovics Péter, Gaál Dániel, Sulyok Péter

    Kompót Extra: Janklovics Péter, Szupkay Viktor, Feiszthammel Viktor, Kővári Máté

    Kompót Extra: Janklovics Péter, Szupkay Viktor, Gaál Dániel, Gajdos Zoltán

    Kompót extra: Janklovics Péter,Szupkay Viktor,Fekete Adrienn és Melinda,Fülöp Viktor,Gajdos Zoltán

    Kovács András Péter - Janklovics Péter, vendég: Illés Ferenc

    Kovács András Péter és Janklovics Péter, műsorvezető: Szabó Balázs Máté

    Kovács András Péter és Janklovics Péter, műsorvezető: Szabó Balázs Máté

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Krampácsolók

    Krampácsolók

    Magyar Állami Operaház
    • Színész
    Laboda-Litkai: Kaputt - halálkabaré (Dumaszínház - Füge Produkció)

    Laboda-Litkai: Kaputt - halálkabaré (Dumaszínház - Füge Produkció)

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Szereplő
    MAGUK AKARTÁK - nem kívánságműsor

    MAGUK AKARTÁK - nem kívánságműsor

    Thália Színház
    • Színész
    Matrjoska fesztivál, nem csak hasasoknak! - Ráskó Eszter, Janklovics Péter, Musimbe Dávid Dennis

    Matrjoska fesztivál, nem csak hasasoknak! - Ráskó Eszter, Janklovics Péter, Musimbe Dávid Dennis

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Matrjoska fesztivál, nem csak hasasoknak! - Ráskó Eszter, Janklovics Péter, Musimbe Dávid Dennis

    Matrjoska fesztivál, nem csak hasasoknak! - Ráskó Eszter, Janklovics Péter, Musimbe Dávid Dennis

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Minden ROLOssz Varieté, jut eszembe, nem!

    Minden ROLOssz Varieté, jut eszembe, nem!

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Plébános 1
    Mogács Dániel, Kovács András Péter, Janklovics Péter, vendég: Illés Ferenc

    Mogács Dániel, Kovács András Péter, Janklovics Péter, vendég: Illés Ferenc

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Momentán vs. Dumaszínház: Janklovics Péter, KAP, Harsányi Bence, Kiskovács Attila, Várady Zsuzsi

    Momentán vs.Dumaszínház:Janklovics Péter,Mogács Dániel,Pirisi László,Harsányi Bence,Kiskovács Attila

    Mozsik Imre: Irány Hawaii! - TÁP Színház/Szkéné

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Munkatársas

    Munkatársas

    Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
    • Szereplő
    Munkatársas - konfliktusmegoldások humorral a munka világában

    Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház
    • Színész
    MunkaTársas Pokorny Liával, Cserna Antallal és Janklovics Péterrel

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Színész
    Munkatársas – avagy konfliktusmegoldások humorral a munka világában

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Színész
    NagyÁrpi - Ráskó Eszter önálló est, mv: Ács Fruzsi // Zenebu@ik - Janklovics Péter és Elek Péter

    NagyÁrpi - Ráskó Eszter önálló est, mv: Ács Fruzsi // Zenebu@ik - Janklovics Péter és Elek Péter

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Napijegy 07.29.

    Napijegy 07.29.

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Napijegy 2011.07.23.

    Napijegy 2011.07.23.

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    • Színész
    Nevetéssel teljes az élet (jótékonysági rendezvény): Dombi, Janklovics, Felméri, Hajdú, Ráskó

    Nevetéssel teljes az élet (jótékonysági rendezvény): Dombi, Janklovics, Felméri, Hajdú, Ráskó

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Nőnapi előadás: Hadházi László és Janklovics Péter

    Nőnapi vacsorás előadás: Beliczai Balázs és Janklovics Péter

    Nőnapi vacsorás előadás: Beliczai Balázs és Janklovics Péter

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Péterek éjszakája - Aranyosi Péter, Felméri Péter, Janklovics Péter, Elek Péter

    Péterek éjszakája - Aranyosi Péter, Felméri Péter, Janklovics Péter, Kovács András Péter

    Péterek éjszakája - Aranyosi Péter, Felméri Péter, Janklovics Péter, Kovács András Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    PÉTEREK ÉJSZAKÁJA - Aranyosi Péter, Felméri Péter, Janklovics Péter, vendég: Elek Péter

    Péterek éjszakája - Felméri Péter, Janklovics Péter, Kovács András Péter,  Elek Péter

    Péterek éjszakája: Aranyosi Péter, Janklovics Péter, Kovács András Péter, Felméri Péter

    Péterek éjszakája: Aranyosi Péter, Janklovics Péter, Kovács András Péter, Felméri Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Péterek éjszakája: Aranyosi Péter, Janklovics Péter, Kovács András Péter, műsorvezető: Felméri Péter

    Péterek éjszakája: Felméri, Janklovics, KAP, vendég: Elek Péter

    Plusz-mínusz 20 év, maradhat? - XYZ generációs est...

    Plusz-mínusz 20 év, maradhat? - XYZ generációs est..."Nem! Csak a 20 éveseké a világ."

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Plusz-mínusz húsz év, maradhat? - XYZ generációs est …

    Plusz-mínusz húsz év, maradhat? - XYZ generációs est …"Nem! Csak a 20 éveseké a világ.”

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Plusz-mínusz húsz év, maradhat? - XYZ generációs est …

    Plusz-mínusz húsz év, maradhat? - XYZ generációs est …"Nem! Csak a 20 éveseké a világ.” (BEMUTATÓ)

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Plusz-mínusz húsz év, maradhat? - XYZ generációs est …

    Plusz-mínusz húsz év, maradhat? - XYZ generációs est …"Nem! Csak a 20 éveseké a világ.” (FŐPRÓBA)

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Pódiumszínház:A lemez két oldala

    Pódiumszínház:A lemez két oldala

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Színész
    Roló

    Roló

    Thália Színház
    • Plébános 1
    Showder Klub (Aranyosi, Janklovics, Trabarna, Tóth Edu)

    PrimeTime
    • Humorista
    Showder Klub (Csenki, Benk, Janklovics, Tóth Edu)

    Showder Klub (Dombi, Kiss Ádám, KAP/Janklovics, Sulyok)

    Showder Klub - Aranyosi Péter, Csenki Attila, Janklovics Péter, Badár Sándor

    Showder Klub - Aranyosi Péter, Csenki Attila, Janklovics Péter, Badár Sándor

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Showder Klub - Benk Dénes, Aranyosi Péter, Feiszt Viktor, Janklovics Péter

    Showder Klub - Családi ezüst: Fülöp Viktor önálló // Plusz-mínusz 20 év: Ács,Csenki,Janklovics,Szabó

    Showder Klub - Csenki Attila, Szabó Balázs Máté, Szobácsi Gergő, Janklovics Péter

    Showder Klub - Kőhalmi Zoltán, Ács Fruzsina, Felméri Péter, Janklovics Péter

    Showder Klub - Mit lehet, mit tenni!- Hajdú Balázs önálló // Supra hits:Janklovics Péter és Tóth Edu

    Showder Klub - Szabó Balázs Máté, Török Ádám, Said Dániel, Janklovics Péter

    Showder Klub - Szobácsi Gergő, Janklovics Péter, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Fülöp Viktor

    Showder Klub bemutatja:Nem kell annyira akarni-Edu önálló/Bolondok Hajója:Mogács-Janklovics impróest

    Showder Klub előzetes

    Showder Klub előzetes

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Showder Klub Előzetes: Bellus István, Pataki, balázs, Rekop György, Zsók Levente

    Showder Klub felvétel - Aranyosi Péter, Csenki Attila, Szobácsi Gergő, Janklovics Péter

    Showder Klub felvétel - Benk Dénes, Kőhalmi Zoltán, Janklovics Péter, Badár Sándor

    SHOWDER KLUB felvétel - Csenki Attila, Janklovics Péter, Tóth Edu, Ács Fruzsina

    SHOWDER KLUB felvétel - Dombóvári István, Hajdú Balázs, Janklovics Péter, Kovács András Péter

    SHOWDER KLUB felvétel - Dombóvári István, Hajós András, Janklovics Péter, Tóth Edu

    SHOWDER KLUB felvétel - Dombóvári István, Szomszédnéni P.I., Janklovics Péter, Ráskó Eszter

    Showder Klub felvétel – Kiss Ádám, Janklovics Péter, Ács Fruzsina, Tóth Edu

    Supra hits gyülekezete - A '90-es évek megkerülhetetlen // Janklovics - Edu közös est (Adásfelvétel)

    Supra hits gyülekezete - A '90-es évek megkerülhetetlen // Janklovics - Edu közös est (Adásfelvétel)

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    SUPRA HITS GYÜLEKEZETE - A '90-es évek megkerülhetetlen // Janklovics Péter és Tóth Edu estje

    Supra Hits Gyülekezete - A '90-es évek megkerülhetetlen // Janklovics Péter és Tóth Edu közös estje

    Supra hits gyülekezete - A '90-es évek megkerülhetetlen // Janklovics Péter és Tóth Edu közös estje

    Supra Hits Gyülekezete - A 90-es évek megkerülhetetlen // Janklovics Péter és Tóth Edu közös estje

    Supra Hits Gyülekezete - A 90-es évek megkerülhetetlen // Janklovics Péter és Tóth Edu közös estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    SUPRA HITS GYÜLEKEZETE - Janklovics Péter és Tóth Edu // Szingli'z night - Benk, Hajdú, Dennis, Edu

    SUPRA HITS GYÜLEKEZETE - Janklovics Péter és Tóth Edu // Szingli'z night - Benk, Hajdú, Edu

    Supra Hits Gyülekezete- A '90-es évek megkerülhetetlen//Janklovics Péter és Tóth Edu estje (FŐPRÓBA)

    Supra hits gyülekezete: A '90-es évek megkerülhetetlen // Janklovics Péter és Tóth Edu közös estje

    Supra hits gyülekezete: A '90-es évek megkerülhetetlen // Janklovics Péter és Tóth Edu közös estje

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Szabadság FM

    Szabadság FM

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • JANKLOVICS ELVTÁRS
    Szabadság FM

    Szabadság FM

    Weöres Sándor Színház
    • Janklovics elvtárs
    SZABADSÁG FM - Kapcsoljuk az ötvenes éveket

    Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány
    • Janklovics Elvtárs
    Szerelmes Duett Nap

    Szerelmes Duett Nap

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • A nap házigazdája
    Szerencsés flótás (kortárs operett)

    Szerencsés flótás (kortárs operett)

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Karcsi
    SZILVESZTER - Beliczai Balázs és Janklovics Péter

    SZILVESZTER - Beliczai Balázs és Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    SZILVESZTER - Beliczai Balázs és Janklovics Péter

    SZILVESZTER - Beliczai Balázs és Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    SZILVESZTER - Duma Swing 2: Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    Szilveszter - Duma Swing: Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    SZILVESZTER - Supra Hits Gyülekezete - Janklovics Péter és Tóth Edu közös estje

    SZILVESZTER - Thália lotyója - Ha én egyszer fényt kapok // Janklovics Péter önálló estje

    SZILVESZTER - Thália lotyója - Ha én egyszer fényt kapok // Janklovics Péter önálló estje

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    SZILVESZTER - Zenebu@ik - Janklovics Péter és Elek Péter közös estje

    Szilveszter: Duma Swing - Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    Szilveszter: Duma Swing - Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Szomszédnéni Produkciós Iroda, Duma Swing: Kovács Adnrás Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    Szomszédnéni Produkciós Iroda, Duma Swing: Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    Szomszédnéni Produkciós Iroda, DumaSwing: Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    Szomszédnéni Produkciós Iroda, Kovács András Péter - Janklovics Péter - Illés Ferenc

    Szomszédnéni Produkciós Iroda, Kovács András Péter és Janklovics Péter, vendég: Illés Ferenc

    Szomszédnéni Produkciós Iroda; Duma Swing 2: Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

    TÁP Színház Varieté: Roló

    TÁP Színház Varieté: Roló

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Plébános
    TÁP Színház: Korrup Schőn

    TÁP Színház: Korrup Schőn

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Színész
    TÉP

    TÉP

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Színész
    TÉVÉLACI - A világ és ami helyette van // Hadházi László önálló estje, vendég: Janklovics Péter

    TÉVÉLACI - A világ és ami helyette van // Hadházi László önálló estje, vendég: Janklovics Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Humorista
    Tévélaci – A világ és ami helyette van // Hadházi László önálló előadása, vendég: Janklovics Péter

    TÉVÉLACI – A világ és ami helyette van // Hadházi László önálló előadása, vendég: Janklovics Péter

    TÉVÉLACI – A világ és ami helyette van // Hadházi László önálló estje, vendég: Janklovics Péter

    Thália lotyója - Ha én egyszer fényt kapok // Janklovics Péter önálló estje

    Thália lotyója - Ha én egyszer fényt kapok // Janklovics Péter önálló estje - BEMUTATÓ

    Thália lotyója - Ha én egyszer fényt kapok // Janklovics Péter önálló estje - Főpróba

    THREE STARS - Beliczai Balázs, Janklovics Péter, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    THREE STARS - Beliczai Balázs, Janklovics Péter, Szomszédnéni Produkciós Iroda

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    THREE STARS: Janklovics Péter, Kormos Anett, Mogács Dániel

    Tucat-féltucat - Ács, Benk, Csenki, Elek, Fülöp, Janklovics, Kertész, Szabó, Tóth

    Új anyagok estje

    Új anyagok estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Vacsorajegy-Godot (Csak az előadásjeggyel együtt érvényes)

    Vacsorajegy-Godot (Csak az előadásjeggyel együtt érvényes)

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    • augusztus 13.
    Vacsorajegy-New Orleans(Csak az előadás jeggyel együtt érvényes)

    Vacsorajegy-New Orleans(Csak az előadás jeggyel együtt érvényes)

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    • szeptember 11.
    VÁLÓTÁRSAS – Közreműködik: Pokorny Lia és Janklovics Péter, Gönczi Dorka és Varga Zsolt

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Színész
    Vétkezők viadala - Ács Fruzsina, Janklovics Péter, Ráskó Eszter, Szabó Balázs Máté

    Vétkezők viadala - Ács Fruzsina, Janklovics Péter, Ráskó Eszter, Szabó Balázs Máté

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    Vétkezők viadala - Elek Péter, Janklovics Péter, Ráskó Eszter, Ács Fruzsina

    Vétkezők viadala - Elek Péter, Janklovics Péter, Ráskó Eszter, Szabó Balázs Máté, Andrássy Máté

    Vétkezők viadala - Elek Péter, Janklovics Péter, Ráskó Eszter, Szabó Balázs Máté, vendég: Deés Enikő

    Vétkezők viadala - Elek Péter, Janklovics Péter, Szabó Balázs Máté, Ács Fruzsina

    Vétkezők viadala - Elek Péter, Janklovics Péter, Szabó Balázs Máté, Ráskó Eszter

    Vétkezők viadala - Janklovics Péter, Elek Péter, Rainer- Micsinyei Nóra, Szabó Balázs Máté

    Vétkezők viadala - Janklovics Péter, Elek Péter, Ráskó Eszter, Szabó Balázs Máté

    Vétkezők viadala - Janklovics Péter, Elek Péter, Ráskó Eszter, Szabó Balázs Máté

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Vétkezők viadala - Janklovics Péter, Musimbe Dennis, Ráskó Eszter, Szabó Balázs Máté

    Vétkezők viadala - Janklovics Péter, Musimbe Dennis, Ráskó Eszter, Szabó Balázs Máté

    Dumaszínház Kft
    • Egyéb
    ZÁGSON - A Gólem tudományos és fantasztikus dumaelőadása

    Gólem Színház
    • Előadja
    ZÁGSON - A Gólem tudományos és fantasztikus dumaelőadása

    ZÁGSON - A Gólem tudományos és fantasztikus dumaelőadása

    Gólem Színház
    • Színész
    ZENEBU@IK - Janklovics Péter és Elek Péter közös estje

    Zenebu@ik - Janklovics Péter és Elek Péter közös estje (TV-felvétel)

    ZENEBU@IK - Janklovics Péter és Elek Péter közös estje // BEMUTATÓ

    ZENEBU@IK - Janklovics Péter és Elek Péter közös estje // BEMUTATÓ

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    ZENEBU@IK - Janklovics Péter és Elek Péter közös estje // FŐPRÓBA

    ZENEBU@IK 2. tétel - Janklovics Péter és Elek Péter közös estje

    ZENEBU@IK 2. tétel - Janklovics Péter és Elek Péter közös estje - BEMUTATÓ

    ZENEBU@IK 2. tétel - Janklovics Péter és Elek Péter közös estje - FŐPRÓBA

    Zöld stand-up - Est a fenntarthatóságról: Litkai Gergely, Janklovics Péter, Szabó Balázs Máté

    Zöld stand-up - Est a fenntarthatóságról: Litkai, Janklovics, Szabó Balázs (TV-felvétel)

    Zöld stand-up 2. - Est a fenntarthatóságról: Litkai Gergely, Janklovics Péter, Szabó Balázs Máté

    Zöld stand-up – Est a fenntarthatóságról: Litkai Gergely, Janklovics Péter, Szabó Balázs Máté

    Zöld stand-up– Est a fenntarthatóságról: Litkai Gergely,Janklovics Péter,Szabó Balázs Máté / FŐPRÓBA

    ZÖME FESZT: ZÖLD STAND-UP – EST A FENNTARTHATÓSÁGRÓL - Dumaszínház

    ZÖME FESZT: ZÖLD STAND-UP – EST A FENNTARTHATÓSÁGRÓL - Dumaszínház

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Humorista
    ZS kategória

    ZS kategória

    Karinthy Színház
    • Színész
    ZS-kategória - önfeledt zsidózás revüvel

    ZS-kategória - önfeledt zsidózás revüvel

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    ZS-kategória - önfeledt zsidózás revüvel

    ZS-kategória - önfeledt zsidózás revüvel

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    ZS-kategória - Önfeledt zsidózás revüvel

    ZS-kategória - Önfeledt zsidózás revüvel

    Gólem Színház
    • Színész
    Zs-kategória - Önfeledt zsidózás revüvel a Zsidó Kulturális Fesztiválon

    Zs-kategória - Önfeledt zsidózás revüvel a Zsidó Kulturális Fesztiválon

    Gólem Színház
    • Játssza

    Ajánlataink

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:

    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!

    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016