Záhonyban nevelkedett, majd a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán tanult. Középiskolás kora óta ír. 2005–2009 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt Marton László és Hegedűs D. Géza osztályában. Ezután 2009–2010 között a tatabányai Jászai Mari Színházhoz szerződött Harsányi Sulyom László igazgatása alatt.…
A vége egy fotográfus szerelmeinek, családjának, karrierjének, s ezzel együtt a huszadik századnak összegzésre, feldolgozásra vagy éppen lezárásra váró,…
Az Egy óra versek közt előadásain a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek társaságában/tolmácsolásában klasszikus és kortárs költők legszebb költeményeit hallhatják…
Záhonyban nevelkedett, majd a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán tanult. Középiskolás kora óta ír. 2005–2009 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt Marton László és Hegedűs D. Géza osztályában. Ezután 2009–2010 között a tatabányai Jászai Mari Színházhoz szerződött Harsányi Sulyom László igazgatása alatt. 2010–2012 között szabadúszó volt, játszott a Vígszínházban, a Pécsi Nemzeti Színházban és a HoPPart társulattal. 2012–2016 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, majd 2016-tól Kováts Adél szerződtette a Radnóti Miklós Színházhoz.
Díjai: Soós Imre-díj (2013) Kilátó díj (2013) Kilátó díj (2014) Kicsi díj a legjobb epizódszerepért, Radnóti Színház (megosztva Porogi Ádámmal, 2019)
Fontosabb színházi szerepei: Dale Wassermann (Ken Kesey regénye alapján): Kakukkfészek – Charles Cheswick Branden Jacobs-Jenkins: Gloria – Lorin Dés – Nemes – Böhm – Korcsmáros – Horváth: Valahol Európában – Hosszú (Szegedi Nemzeti Színház, 2018.) Osztrovszkij: A művésznő és rajongói – Ivan Velikatov, nagyon gazdag gyáros Csehov: Egyfelvonásos komédiák – szereplő (Aranytíz) Shakespeare: III. Richárd – szereplő Anders Thomas Jensen: Ádám almái – Khalid Dosztojevszkij: A játékos – Mr. Astley Shakespeare: Téli rege – Polixenes, Bohémia (Csehország) királya Wajdi Mouawad: Futótűz – Wahab | Katona 1. | Fotóriporter Bulgakov Vecsei átiratban: Iván, a rettenet – Szergej Tyimofejev feltaláló Csiky Gergely után Mohácsi István – Mohácsi János: Buborékok – Béla, országgyűlési képviselő Dosztojevszkij: Karamazov testvérek – Aljosa Karamazov Albee: Mindent a kertbe! – Richard (Miskolci Nemzeti Színház, 2016.) McDonagh: A párnaember – Michal Csehov: Ványa bácsi – Asztrov (Miskolci Nemzeti Színház, 2015.) Kleist: Az eltört korsó – Rupi (Miskolci Nemzeti Színház, 2015.) Goldoni: A legyező – Crespino/Rippafratta (Miskolci Nemzeti Színház, 2015.) Fazekas Mihály: Lúdas Matyi – Lúdas Matyi (Miskolci Nemzeti Színház, 2015.) Móricz Zsigmond: Úri muri – Parragh (Miskolci Nemzeti Színház, 2014.) Weöres Sándor: Holdbeli csónakos – Vitéz László (Miskolci Nemzeti Színház, 2014.) Shakespeare: IV. Henrik – Herceg (Miskolci Nemzeti Színház, 2014.) László Miklós: Illatszertár – Asztalos úr (Miskolci Nemzeti Színház, 2014.) Csehov: Sirály – Trepljov (Miskolci Nemzeti Színház, 2014.) Feydeau: Kézről kézre – Coustouillu (Miskolci Nemzeti Színház, 2013.) Shaw – Lerner – Loewe: My Fair Lady – Freddy Eynsford-Hill (Miskolci Nemzeti Színház, 2013.) Presser – Sztevanovity Dusán – Horváth P: A padlás – Rádiós (Miskolci Nemzeti Színház, 2013.) Háy János: A gézagyerek – Gézagyerek (Miskolci Nemzeti Színház, 2012.) Mayenburg: A hideg gyermek – Erika (Miskolci Nemzeti Színház, 2012.) Shakespeare: Hamlet – Hamlet (Miskolci Nemzeti Színház, 2012.) Deres Péter – Szőcs Artúr: Mi és Miskolc, avagy 272307 lépés a város felé – szereplő (Miskolci Nemzeti Színház, 2012.) Litvai Nelli: Mirkó királyfi – Mirkó királyfi (HOPPart Társulat, 2012.) Tarantino: Kutyaszorítóbban – szereplő (011 Alkotócsoport, Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis, 2011.) Camus: Caligula – Scipio (Pécsi Nemzeti Színház 2011.) Kárpáti Péter: Országalma – Jakab (Tatabányai Jászai Mari Színház, 2010.) Molière: A nevetés iskolája – Amphitryon – Jupiter (Tatabányai Jászai Mari Színház 2010.) Karinthy Frigyes – Gábor Andor: Háló nélkül – szereplő (Tatabányai Jászai Mari Színház, 2010.) Szőcs Artúr – Mátrai Diána: Rakott szesz – Sanyika (Színház- és Filmművészeti Egyetem – Ódry Színpad, 2010.) Brecht: Kaukázusi krétakör – szereplő (Tatabányai Jászai Mari Színház, 2009.) Lionel Bart: Olivér! – Svindlikirály (Tatabányai Jászai Mari Színház, 2009.) Period… – szereplő (Vígszínház, 2010.) Térey János: Asztalizene – Roland (Színház- és Filmművészeti Egyetem – Ódry Színpad 2009.) Boccaccio: Dekameron – szereplő (Színház- és Filmművészeti Egyetem – Ódry Színpad 2009.) Agota Kristof: Fáj – szereplő (Színház- és Filmművészeti Egyetem – Ódry Színpad, 2009.) Brecht – Weil: Koldusopera – Penge Mackie/Smith (Színház- és Filmművészeti Egyetem – Ódry Színpad, 2008.) Shakespeare: Lír – Gloster (Színház- és Filmművészeti Egyetem – Ódry Színpad 2008.) Gorkij: Nyaralók – Salimov (Színház- és Filmművészeti Egyetem – Ódry Színpad, 2008.) Stendhal: Vörös és fekete – Croisenois márki (Vígszínház, 2008.) Max Frisch: Biedermann és a gyújtogatók – Tűzoltók kara (Új Színház 2004.) Feydeau: Bolha a fülbe – Londiner (Új Színház 2001.) Kipling – Dés – Geszti – Békés: A dzsungel könyve – Maugli (Pesti Színház 1996.)
Filmes és televíziós szerepei: Megtört szív - Rendező: Kapitány Iván (2018) A mi kis falunk (2019)
"Eljövök érted"- a kezdet
HK Produkció
Színész
011 Csoport: Kutyaszorítóbban (Titánium)
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Színész
A gézagyerek
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Gézagyerek (autisztikus férfi)
A Gézagyerek
Nemzeti Színház
Gézagyerek (autisztikus férfi)
A hideg gyermek
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Erika
A Holdbeli csónakos
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Vitéz László
A legyező
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Crespino / Rippafratta
A művésznő és rajongói
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
IVAN VELIKATOV, nagyon gazdag gyáros
A nevetés iskolája (Amphitryon)
Jászai Mari Színház, Népház
Jupiter
A padlás
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Rádiós, aki egyszerűen fantasztikus
A padlás
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Rádiós, aki egyszerűen fantasztikus
Ádám almái
Móricz Zsigmond Színház
Khalid
Ádám almái
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
KHALID
ASZTALIZENE (R.: Bálint András)
SZFE
ROLAND, pincér a White Boksz-ban
Az eltört korsó
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Rupi, a fia
Az eltört korsó-talárral
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Rupi, a fia
Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá
Városmajori Szabadtéri Színpad
Játssza
Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Színész
Buborékok
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
Béla, a fiuk, országgyűlési képviselő
Caligula
Pécsi Nemzeti Színház
Scipio
Cordelia O'Neill: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá
Lengyel Tamás
Ruppert
Cordelia O'Neill: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá
Lengyel Tamás
Ruppert
Cordelia O'Neill: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá
Lengyel Tamás
Ruppert
Csapodárok
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
Ruzante
Csarnok-Sirály
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Trepljov, a fia
Csehov: Egyfelvonásos komédiák
Aranytíz
Színész
Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában
Szegedi Nemzeti Színház
Hosszú
Don Carlos
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
DOMINGO
Dzsungel könyve, A
Vígszínház
Maugli
Edward Albee: Mindent a kertbe!
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Richárd, jóképű, 43
Egy csepp méz
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
PETER
Egy csepp méz - a Radnóti Miklós Színház előadása -
Városmajori Szabadtéri Színpad
Egyéb
Egyfelvonásos komédiák
Móricz Zsigmond Színház
Színész
Eljövök érted - a kezdet
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Színész
Gloria
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
Lorin
Háló nélkül
Jászai Mari Színház, Népház
Színész
Hamlet
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Hamlet
HOPPart: "Eljövök érted"- a kezdet
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Szereplő
HOPPart: Aki másnak...
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Színész
Horváth János Antal: Anya csak egy
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
ZSOLT
III. Richárd
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
Színész
Illatszertár
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Asztalos úr
IV. Henrik
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Herceg, a fia
Iván, a rettenet
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
Szergej Tyimofejev feltaláló
Kakukkfészek
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
Charles Cheswick
Kályha Kati
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
RÁKÓCZI ANDRÁS (ANDREI RACO Ț I), városházi titkár
Karamazov testvérek
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
Aljosa Karamazov
Kárpáti Péter: Országalma
SZIKRA cool•tour•house
Jakab, Mátyás király
Kaukázusi krétakör - Tatabánya
Jászai Mari Színház, Népház
Lovas, Istállófiú, Kis róka, Az öreg, Fafej, Orvos, Férfi, Micheil
Kézről kézre
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Coustouillu, a politikus
KOLDUSOPERA (R.: Novák Eszter)
SZFE
Penge Mackie, Smith
Kutyaszorítóbban
Bárka Színház Nonprofit Kft.
Színész
Lúdas Matyi.
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Matyi
Mi és Miskolc, avagy 272307 lépés a város felé
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Színész
Mindent a kertbe!
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Richard
Mirkó királyfi
Millenáris
Színész
Moliere - the passion
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
DON CARLOS ORONTE
My fair lady
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Freddy Eynsford-Hill
NYARALÓK (M. Gorkij)
SZFE
Salimov
Olivér!
Jászai Mari Színház, Népház
Svindlikirály, Fagin legjobb tanítványa
Országalma
Jászai Mari Színház, Népház
Jakab, Mátyás király
Ötcsillagos Mama-hotel
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Színész
Period
Vígszínház
Színész
Radnóti Színház: A párnaember
Pécsi Nemzeti Színház
MICHAL
Rakott szesz
SZIKRA cool•tour•house
Sanyika
Rivalda 2010 A nevetés iskolája (Amphitryon)
Thália Színház
Jupiter
Téli rege
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
POLIXENES, BOHÉMIA KIRÁLYA
Úri muri
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Parragh
Vad nyomozók
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
KUTATÓ/NORMAN/MÁSODIK RENDŐR/KRITIKUS
Ványa bácsi
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Vojnyickij, Ivan Petrovics – a fia: MOLNÁR ÁRON m.v. Asztrov, Mihail Lvovics – orvos
Vörös és fekete
Vígszínház
Croisenois márki
VSZF 2015. (Miskolc) Az eltört korsó
Thália Színház
Rupi, a fia
W. S.: Lír
Gyulai Várszínház
Gloster
W. Shakespeare: Hamlet
Gyulai Várszínház
Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!