• Artist


    Boglárka Simon
    3

    Boglárka Simon

    Birth: 1986. szeptember 2. (Bácsborsód)

    Színésznő, énekesnő.

    Ötéves kora óta énekel. A bajai III. Béla Gimnázium hat évfolyamos tagozatának tanulójaként érettségizett 2005-ben. 1999-ben, már elsősként tagja volt az iskola színi stúdiójának,  2004-ben mutatkozott be szólóénekesként. Tagja volt a Francia saláta, bajai fiatal zenészekből álló zenei formációnak is, mely 2007-ben, a roueni „Transeuropéennes”…

     Continue

    Current programs


    MAMMA MIA!

    Madách Színház

    A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt.…

    Színésznő, énekesnő.

    Ötéves kora óta énekel. A bajai III. Béla Gimnázium hat évfolyamos tagozatának tanulójaként érettségizett 2005-ben. 1999-ben, már elsősként tagja volt az iskola színi stúdiójának,  2004-ben mutatkozott be szólóénekesként. Tagja volt a Francia saláta, bajai fiatal zenészekből álló zenei formációnak is, mely 2007-ben, a roueni „Transeuropéennes” kulturális fesztiválon Magyarországot képviselte.
    2007-ben barátai biztatására jelentkezett a Magyar Televízió szereposztó show-műsorába, az A Társulatba. Végül a 2008 áprilisi szerepdöntőben elnyerte Gizella szerepét. A Társulat után Cseke Péter elhívta Kecskemétre, a Katona József Színházba játszani,
    majd pedig a Madách Színház társulatához szerződött. Vendégként játszott a Bajai Fiatalok Színháza, a Békéscsabai Jókai Színház és a Pesti Magyar Színház előadásaiban is.  2010-ben szerepelt Soós Péter Géniusz, az alkimista című sorozatában Alföldi Róbert és Stohl András mellett,  melyben másodasszisztens is volt egyben. 2011-ben Arra születtem címmel önálló, 2014-ben pedig Szíveddel látsz... címmel Weszely Ernő eMeRTon-díjas harmonikaművésszel közös koncertet adott Baján. 2017-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor-színjátékos szakos hallgatója

    Díjai, elismerései:
    - Fiatalon számos Baja környéki és országos népdaléneklési versenyen,
      országos népzenei találkozókon és minősítő versenyeken ért el helyezéseket, arany minősítést.
    - Bajai III. Béla Gimnázium - Az év legkreatívabb diákja (2005)
    - „A huszonöt év alattiak” kategóriában Bács-Kiskun Megyei Príma díjra jelölték (2008)

    Előadásai a Kecskeméti Katona József Színházban vendégszínészként:
    A víg özvegy (Valencienne, a felesége, Sylviane, a felesége) - 2011/2012
    A nyomorultak (Eponine, Szajha, Munkáslány) - 2010/2011
    A padlás (Süni) - 2008/2009

    Fontosabb szerepei a Madách Színházban:
    Brecht: Kaukázusi krétakör - Ludovika
    Boublil-Schönberg: Nyomorultak - Eponine
    Lehár: A víg özvegy - Valencienne
    Kálmán: Csárdáskirálynő - Stázi
    Miklós-Tábori-Kocsák: Utazás - Lady Ashton
    Tolcsvay -Bródy-Müller: Doctor Herz - Beryll
    Szörényi-Bródy: István a király - Feleség
    Somogyi-Eisemann-Zágon: Fekete Péter - Hajnal Nikolett
    T. S. Eliot - A. L. Webber: Macskák - Cassandra
    Disney-Cameron Mackintosh: Mary Poppins - Katie dada / Baba
    Disney-Cameron Mackintosh: Mary Poppins - Mary Poppins
    Bolba-Galambos-Orosz-Szente-Szirtes: Poligamy - Lilla
    Gyárfás-Szabó-Szente: Tanulmány a nőkről - Egri Zsuzsa
    Andersson-Ulvaeus-Johnson: Mamma Mia! - Sophie Sheridan
    Fekete-Szemenyei-Győrei-Schlachtovszky: Vuk - Nyau
    Boublil-Schönberg: Les Misérables - A nyomorultak - Eponine
    Meseautó - Kovács Vera
    Tanulmány a nőkről - Egri Zsuzsa
    Szemenyei-Győrei-Schlachtovszky: Vuk - Nyau
    Ray Cooney - Tony Hilton: 1x3 néha 4 avagy Egyszerháromnéhanégy - Cynthia
    Bolba-Szente-Galambos: Meseautó - Kovács Vera
    Hansard-Irglová-Walsh: Once / Egyszer... - Lány
    David Yazbek - Robert Horn: Aranyoskám - Julie

    1 x 3 néha 4 avagy Egyszerháromnéhanégy

    1 x 3 néha 4 avagy Egyszerháromnéhanégy

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Cynthia
    1 x 3 néha 4, avagy egyszerháromnéhanégy

    1 x 3 néha 4, avagy egyszerháromnéhanégy

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Cynthia
    1x3 héha 4 - Madách Színház

    1x3 héha 4 - Madách Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Cynthia
    21/22 Vadak Ura

    21/22 Vadak Ura "The covenant"

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Szerafina, a rókaúrnő
    A Nyomorultak - Szilveszter

    A Nyomorultak - Szilveszter

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Munkáslány
    A titokzatos muzsikus - Farkas Pál zenés emlékei vendégművészekkel

    A titokzatos muzsikus - Farkas Pál zenés emlékei vendégművészekkel

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Énekművész
    A víg özvegy

    A víg özvegy

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Actor/Actress
    Arany János - Szarka Gyula: Toldi című táncos, prózai, zenés színpadi előadás

    Arany János - Szarka Gyula: Toldi című táncos, prózai, zenés színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Özvegy
    Aranyoskám

    Aranyoskám

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Julie
    Billy Elliot -  a Musical

    Billy Elliot - a Musical

    Magyar Állami Operaház
    • Halott anya
    Billy Elliot - a Musical

    Billy Elliot - a Musical

    Magyar Állami Operaház
    • Anya
    Doctor Herz

    Doctor Herz

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Beryll
    Fekete Péter

    Fekete Péter

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Hajnal Nikolett
    István, a király koncert

    István, a király koncert

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Actor/Actress
    Les Misérables  A nyomorultak

    Les Misérables A nyomorultak

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Eponine
    MACSKÁK 1400. előadás!

    MACSKÁK 1400. előadás!

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Cassandra
    Macskák- szabadtéri előadás

    Macskák- szabadtéri előadás

    Óbudai Kultúrális Központ
    • Cassandra
    Marica grófnő

    Marica grófnő

    Szarvasi Vízi Színház
    • Liza grófnő
    Marica grófnő - Magyar Zenés Színház

    Marica grófnő - Magyar Zenés Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Liza grófnõ
    Mary Poppins

    Mary Poppins

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Mary Poppins
    Meseautó

    Meseautó

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Kovács Vera
    Once/Egyszer...

    Once/Egyszer...

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Lány
    Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI

    Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI

    Pesti Magyar Színház.
    • VIRÁG
    Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI

    Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI

    Pesti Magyar Színház.
    • VIRÁG
    Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI_AN, JT

    Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI_AN, JT

    Pesti Magyar Színház.
    • VIRÁG
    Poligamy

    Poligamy

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Ensemble
    R. Cooney - T. Hilton: 1x3 néha 4, avagy Egyszerháromnéhanégy

    R. Cooney - T. Hilton: 1x3 néha 4, avagy Egyszerháromnéhanégy

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Cynthia
    Ray Cooney-Tony Hilton: 1x3 néha 4, avagy Egyszerháromnéhanégy -bohózat -a Madách Színház előadása

    Ray Cooney-Tony Hilton: 1x3 néha 4, avagy Egyszerháromnéhanégy -bohózat -a Madách Színház előadása

    Kölcsey Központ
    • Cynthia
    Szilveszteri Operettvarázslat

    Szilveszteri Operettvarázslat

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Actor/Actress
    Tanulmány a nőkről

    Tanulmány a nőkről

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Egri Zsuzsa
    Tihanyi Szabadtéri Játékok / István a király - koncert

    Tihanyi Szabadtéri Játékok / István a király - koncert

    Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
    • Actor/Actress
    Újévi Gálakoncert km. Dunakeszi Szimfonikus Zenekar

    Újévi Gálakoncert km. Dunakeszi Szimfonikus Zenekar

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Énekes szólista
    Újévi Gálakoncert km. Dunakeszi Szimfonikus Zenekar & a Sziget tánckar

    Újévi Gálakoncert km. Dunakeszi Szimfonikus Zenekar & a Sziget tánckar

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Szólista
    Újévi Gálakoncert km. Dunakeszi Szimfonikus Zenekar és a Sziget Art-tánckar

    Újévi Gálakoncert km. Dunakeszi Szimfonikus Zenekar és a Sziget Art-tánckar

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Szólista
    Újévi koncert

    Újévi koncert

    Gárdonyi Géza Színház
    • Közreműködik
    Vadak ura

    Vadak ura

    Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Szerafina, a rókaúrnő
    Vadak Ura

    Vadak Ura

    Cervinus Teátrum
    • Szerafina
    Vadak Ura - The COVENANT családi musical

    Vadak Ura - The COVENANT családi musical

    Általános
    • Szerafina, a rókaúrnő
    VADAK URA – The Covenant

    VADAK URA – The Covenant

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Szerafina, a rókaúrnő
    VÁMPÍROK BÁLJA 10 ÉVES JUBILEUM

    VÁMPÍROK BÁLJA 10 ÉVES JUBILEUM

    PS Produkció Kft.
    • Sarah
    VÁMPÍROK BÁLJA ÉJSZAKAI TALÁLKOZÓVAL

    VÁMPÍROK BÁLJA ÉJSZAKAI TALÁLKOZÓVAL

    PS Produkció Kft.
    • Sarah
    Van, aki forrón szereti

    Van, aki forrón szereti

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • VIRÁG
    Vasárnap mondd el! - élő online előadás

    Vasárnap mondd el! - élő online előadás

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Lány
    Vuk

    Vuk

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Nyau
    X. Musical Villamos (Élő online musical műsor Szegedről)

    X. Musical Villamos (Élő online musical műsor Szegedről)

    Palladium Szeged
    • Actor/Actress

    Recommendations


    Warning! The basket time limit is about to expire!
    estimated time left:
    00:00

    item(s) in basket

    total:


    Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016