• Person


    Tamás Szirtes
    2

    Tamás Szirtes

    Fødsel: Budapest, 1945. január 7.

    Rendező, színházigazgató.

    A Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1968-ban.

    1968 - 1972. József Attila Színház - rendező
    1972 - 1973. Miskolci Nemzeti Színház - rendező
    1973 - Madách Színház - rendező
    1977-2005. a Színház és Filmművészeti Főiskola színészhallgatóinak tanára; egyetemi docens…

     Fortsæt

    Nuværende programmer


    Gyilkosság az Orient Expresszen

    Thália Színház

    Poirot nyomozó kényelmes hazaútra vágyik a legendás, káprázatos Orient Expresszen. Csakhogy az előkelő útitársak között akad valaki, aki nagyon…

    Pretty Woman (Micsoda nő!)

    Madách Színház

    Minden idők egyik legkedveltebb romantikus története, az ikonikus film sikeréhez méltó, musicalként születik újjá a Madách Színház színpadán.

    MAMMA MIA!

    Madách Színház

    A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt.…

    Jégvarázs

    Madách Színház

    A világsiker most Budapestre érkezik! Gyerekeknek álomszép kaland, felnőtteknek mélyen megérintő történet – közös családi élmény, amire még évek…

    Rendező, színházigazgató.

    A Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1968-ban.

    1968 - 1972. József Attila Színház - rendező
    1972 - 1973. Miskolci Nemzeti Színház - rendező
    1973 - Madách Színház - rendező
    1977-2005. a Színház és Filmművészeti Főiskola színészhallgatóinak tanára; egyetemi docens
    2004. február 1. - a Madách Színház Kht. ügyvezető igazgatója

    Díjai, elismerései:
    Első Veszprémi Televíziós Fesztivál-Első díj (1974)
    Jászai Mari-díj (1981)
    A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1998)
    A színikritikusok díja (2006)
    Pro Urbe Budapestért díj (2006)
    Nádasdy Kálmán-díj (2008)
    Kossuth-díj (2009)
    Pro Urbe Erzsébetváros díj (2019)

    Jelentősebb rendezései:
    Donald Churchill: Édes bosszú, Szép Ernő: A vőlegény,
    Lionel Bart: Oliver, Stephen Sondheim: Egy nyári éj mosolya,
    Neil Simon: Mezítláb a parkban, Hotel Plaza, Ölelj át!, Pletyka,
    Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom, Ray Cooney: A miniszter félrelép,
    Gene Stone - Ray Cooney: Miért nem marad reggelire,
    Bergman: Társasjáték New Yorkban, Brian Clark: Mégis kinek az élete,
    Leigh-Mitchell: La Mancha lovagja, Stendhal - Pozsgay: Vörös és fekete,
    Molnár Ferenc: Üvegcipő, Egy, kettő, három- Az ibolya, Oscar Wilde: Bunbury,
    Ebb-Kander: Cabaret, Moliere: Don Juan, Drizics: Dundo Maroje,
    Tom Stoppard: Íme egy szabad ember, Shakespeare: Ahogy tetszik, Tévedések vígjátéka, Szeget szeggel, Vízkereszt, Lóvátett lovagok, Sok hűhó semmiért,
    Háy Gyula: Mohács, Dumas-Sartre: Kean, Dürrenmatt: A baleset,
    Bernard Slade: Jutalomjáték, Jövőre veled ugyanitt, Egy férfi, akit szeretek
    Akutagava: A vihar kapujában, Németh László: Colbert,
    Hubay-Vas-Ránky: Egy szerelem három éjszakája, Donald Margulies: Vacsora négyesben, Ebb-Kander: Chicago, Claude-Michel Schönberg: Nyomorultak,
    Frederick Stroppel: Sors bolondjai, A. L. Webber-T. S. Eliot: Macskák,
    A. L. Webber: A szerelem arcai, József és a színes szélesvásznú álomkabát,
    Az Operaház Fantomja, Webber-Elton-Bródy: Volt egyszer egy csapat,
    Thomas Meehan-Mel Brooks: Producerek

    Jelentős televíziós produkciói/filmjei:
    Csehov emlékére, Feydeau: Gyilkosság a Maxim utcában,
    Labiche: A feleségem öröksége, Turgenyev: Egy hónap falun,
    Shakespeare: Lóvátett lovagok, Vízkereszt vagy amit akartok, Makrancos hölgy

    Aktuális rendezései a Madách Színházban:
    T.S. Eliot - A. L. Webber: Macskák
    Kander-Ebb-Fosse: Chicago
    Ray Cooney: Páratlan páros 2.
    Frederick Stroppel: Sors bolondjai - Vidám Színpad
    A.L. Webber: Az Operaház Fantomja
    Webber-Elton-Bródy: Volt egyszer egy csapat
    Thomas Meehan-Mel Brooks: Producerek

    A férfiagy

    A férfiagy

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    A férfiagy

    A férfiagy

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Instruktør
    A férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás

    A férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás

    Lovarda
    • Instruktør
    A férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás

    A férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás

    Lovarda
    • Instruktør
    A Férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás?

    A Férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás?

    Thália Színház
    • Instruktør
    A FÉRFIAGY - AVAGY NINCS ITT VALAMI ELLENTMONDÁS? - egyszemélyes vígjáték -A Thália Színház előadása

    A FÉRFIAGY - AVAGY NINCS ITT VALAMI ELLENTMONDÁS? - egyszemélyes vígjáték -A Thália Színház előadása

    Kölcsey Központ
    • Instruktør
    A férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás? rossz

    A férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás? rossz

    Thália Színház
    • Instruktør
    A férfiagy - prózai színpadi előadás

    A férfiagy - prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Instruktør
    A férfiagy - Thália Színház

    A férfiagy - Thália Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Instruktør
    A férfiagy, avagy nincs itt valami ellentmondás?

    A férfiagy, avagy nincs itt valami ellentmondás?

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Instruktør
    A Napsugár fiúk

    A Napsugár fiúk

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Instruktør
    A NAPSUGÁR FIÚK

    A NAPSUGÁR FIÚK

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    A NAPSUGÁR FIÚK - Játékszín

    A NAPSUGÁR FIÚK - Játékszín

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Instruktør
    A nyomorultak

    A nyomorultak

    Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    Agatha Christie És már senki sem /Tíz kicsi néger/

    Agatha Christie És már senki sem /Tíz kicsi néger/

    Nr1Media
    • Instruktør
    Agatha Christie: ÉS MÁR SENKI SEM - prózai színpadi előadás

    Agatha Christie: ÉS MÁR SENKI SEM - prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Instruktør
    Andrew LIoyd Webber: Az Operaház Fantomja - musical

    Andrew LIoyd Webber: Az Operaház Fantomja - musical

    Gyulai Várszínház
    • Instruktør
    Andrew Lloyd Webber - Tim Rice: Jézus Krisztus Szupersztár

    Andrew Lloyd Webber - Tim Rice: Jézus Krisztus Szupersztár

    Kölcsey Központ
    • Instruktør
    Andrew Lloyd Webber: Az Operaház fantomja

    Andrew Lloyd Webber: Az Operaház fantomja

    Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    Aranyoskám

    Aranyoskám

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    Az Operaház Fantomja

    Az Operaház Fantomja

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    AZ OPERAHÁZ FANTOMJA 10.ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS

    AZ OPERAHÁZ FANTOMJA 10.ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    Az utolsó hősszerelmes

    Az utolsó hősszerelmes

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Instruktør
    Az utolsó hősszerelmes- Szilveszter

    Az utolsó hősszerelmes- Szilveszter

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Instruktør
    B. Andersson - B. Ulvaeus - C. Johnson: MAMMA MIA! - musical két részben

    B. Andersson - B. Ulvaeus - C. Johnson: MAMMA MIA! - musical két részben

    Kölcsey Központ
    • Instruktør
    Benny Andersson – Björn Ulvaeus: MAMMA MIA

    Benny Andersson – Björn Ulvaeus: MAMMA MIA

    Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    Bernard Slade: JUTALOMJÁTÉK - vígjáték két részben - a Játékszín előadása

    Bernard Slade: JUTALOMJÁTÉK - vígjáték két részben - a Játékszín előadása

    Kölcsey Központ
    • Instruktør
    Best of Webber

    Best of Webber

    Müpa
    • Instruktør
    Billy Elliot -  a Musical

    Billy Elliot - a Musical

    Magyar Állami Operaház
    • Instruktør
    Billy Elliot - a Musical

    Billy Elliot - a Musical

    Magyar Állami Operaház
    • Instruktør
    DOG  STORY

    DOG STORY

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Instruktør
    Édes bosszú

    Édes bosszú

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Instruktør
    ÉDES BOSSZÚ

    ÉDES BOSSZÚ

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Instruktør
    Én, József Attila

    Én, József Attila

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    És már senki sem (Tíz kicsi néger)

    És már senki sem (Tíz kicsi néger)

    Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
    • Instruktør
    ÉS MÁR SENKI SEM, avagy A TÍZ KICSI NÉGER

    ÉS MÁR SENKI SEM, avagy A TÍZ KICSI NÉGER

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Instruktør
    És már senki sem, korábbi címe Tíz kicsi néger - Játékszín

    És már senki sem, korábbi címe Tíz kicsi néger - Játékszín

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Instruktør
    ÉS MÁR SENKI SEM... korábbi címe: Tíz kicsi néger

    ÉS MÁR SENKI SEM... korábbi címe: Tíz kicsi néger

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Instruktør
    Gyilkosság az Orient Expresszen pezsgővel

    Gyilkosság az Orient Expresszen pezsgővel

    Thália Színház
    • Instruktør
    JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR

    JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    Jézus Krisztus Szupersztár

    Jézus Krisztus Szupersztár

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.

    JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    József és a színes szélesvásznú álomkabát

    József és a színes szélesvásznú álomkabát

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    Jutalomjáték

    Jutalomjáték

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Instruktør
    Jutalomjáték - Játékszín

    Jutalomjáték - Játékszín

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Instruktør
    Ken Ludwig: Primadonnák

    Ken Ludwig: Primadonnák

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • Instruktør
    Ken Ludwig: Primadonnák

    Ken Ludwig: Primadonnák

    Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
    • Instruktør
    Ken Ludwig: Primadonnák - zenés, táncos színpadi előadás

    Ken Ludwig: Primadonnák - zenés, táncos színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Instruktør
    Les Misérables - A nyomorultak

    Les Misérables - A nyomorultak

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    Macskák

    Macskák

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    Macskák - Madách Színház

    Macskák - Madách Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Instruktør
    MACSKÁK (musical)* -pótszékek

    MACSKÁK (musical)* -pótszékek

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    MACSKÁK 1400. előadás!

    MACSKÁK 1400. előadás!

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    MACSKÁK 30. ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS!

    MACSKÁK 30. ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS!

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    Macskák- szabadtéri előadás

    Macskák- szabadtéri előadás

    Óbudai Kultúrális Központ
    • Instruktør
    MAMMA MIA !

    MAMMA MIA !

    Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
    • Instruktør
    Mamma Mia!

    Mamma Mia!

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    Mamma Mia!  -  Veszprém

    Mamma Mia! - Veszprém

    Koncert.hu
    • Instruktør
    Mamma Mia! - Győr

    Mamma Mia! - Győr

    Koncert.hu
    • Instruktør
    Mamma Mia! - Pécs

    Mamma Mia! - Pécs

    Koncert.hu
    • Instruktør
    Mamma Mia! - Szombathely

    Mamma Mia! - Szombathely

    Koncert.hu
    • Instruktør
    Mamma Mia! - Veszprém

    Mamma Mia! - Veszprém

    Koncert.hu
    • Instruktør
    Mary Poppins

    Mary Poppins

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    Mastreoff-Kander-Ebb: Kabaré

    Mastreoff-Kander-Ebb: Kabaré

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Szövegkönyvet fordította
    Napsugár fiúk

    Napsugár fiúk

    Csiky Gergely Színház
    • Instruktør
    Napsugár fiúk - Játékszín

    Napsugár fiúk - Játékszín

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Instruktør
    NE MOST DRÁGÁM!

    NE MOST DRÁGÁM!

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    Ne most, drágám! - A budapesti Madách Színház vendégjátéka

    Ne most, drágám! - A budapesti Madách Színház vendégjátéka

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Instruktør
    Neil Simon: A Napsugár fiúk

    Neil Simon: A Napsugár fiúk

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Instruktør
    Neil Simon: A napsugár fiúk - zenés, táncos színpadi előadás

    Neil Simon: A napsugár fiúk - zenés, táncos színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Instruktør
    Neil Simon: Az utolsó hősszerelmes

    Neil Simon: Az utolsó hősszerelmes

    Általános
    • Instruktør
    Neil Simon: Az utolsó hősszerelmes - vígjáték három felvonásban - a Játékszín előadása

    Neil Simon: Az utolsó hősszerelmes - vígjáték három felvonásban - a Játékszín előadása

    Kölcsey Központ
    • Instruktør
    Neil Simon: Az utolsó hősszerelmes című prózai színpadi előadás

    Neil Simon: Az utolsó hősszerelmes című prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Instruktør
    Neil Simon: És mennyi szerelem! - a Madách Színház előadása

    Neil Simon: És mennyi szerelem! - a Madách Színház előadása

    Kölcsey Központ
    • Instruktør
    Once/Egyszer...

    Once/Egyszer...

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    Ördöglakat

    Ördöglakat

    Thália Színház
    • Instruktør
    ÖRDÖGLAKAT

    ÖRDÖGLAKAT

    Thália Színház
    • Instruktør
    Örökké fogd a kezem!

    Örökké fogd a kezem!

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    Páratlan páros 2.

    Páratlan páros 2.

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    PÁRATLAN PÁROS 2.

    PÁRATLAN PÁROS 2.

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    PÁRATLAN PÁROS 2. - vígjáték két részben - a Madách Színház előadása

    PÁRATLAN PÁROS 2. - vígjáték két részben - a Madách Színház előadása

    Kölcsey Központ
    • Instruktør
    Poligamy

    Poligamy

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    PRIMADONNÁK

    PRIMADONNÁK

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Instruktør
    Primadonnák

    Primadonnák

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Instruktør
    Primadonnák

    Primadonnák

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Instruktør
    PRIMADONNÁK - bohózat két részben - A Játékszín előadása

    PRIMADONNÁK - bohózat két részben - A Játékszín előadása

    Kölcsey Központ
    • Instruktør
    PRIMADONNÁK - Játékszín

    PRIMADONNÁK - Játékszín

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Instruktør
    Randikutya (DOG STORY)

    Randikutya (DOG STORY)

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Instruktør
    Robert Dubac: Férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás?

    Robert Dubac: Férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás?

    Kölcsey Központ
    • Instruktør
    Rocksuli

    Rocksuli

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    SIX

    SIX

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    Szerelmes Shakespeare

    Szerelmes Shakespeare

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    Szerelmes Shakespeare

    Szerelmes Shakespeare

    Szegedi Szabadtéri Játékok
    • Instruktør
    Ügyes kis hazugságok

    Ügyes kis hazugságok

    Móricz Zsigmond Színház
    • Instruktør
    Ügyes kis hazugságok

    Ügyes kis hazugságok

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør
    ÜGYES KIS HAZUGSÁGOK - vígjáték egy részben (csak 16 éven felülieknek!) - A Madách Színház előadása

    ÜGYES KIS HAZUGSÁGOK - vígjáték egy részben (csak 16 éven felülieknek!) - A Madách Színház előadása

    Kölcsey Központ
    • Instruktør
    Vasárnap mondd el! - élő online előadás

    Vasárnap mondd el! - élő online előadás

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Instruktør

    Anbefalinger


    Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
    tilbageværende tid
    00:00

    enhed(er) i kurven

    total:


    Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016