• Umelec


    Sándor Terhes
    2

    Sándor Terhes

    Narodenie: 1961. október 25.

    Színművész.

    A kőbányai I. László Gimnáziumban tanult, 1980-ban érettségizett. 1980-ban kezdett játszani a Tanulmány Színházban, majd az ebből létrejövő Arvisura Színházi Társaság alapító tagja volt, egészen 2002-ig. 2002-2008 között a Krétakör Színház tagja volt.

    Díjai:
    Jászai Mari-díj (2004)

    Sszínházi szerepeiből:
    Csehov…

     Viac

    Aktuálne programy


    Bűn és bűnhődés

    Örkény István Színház

    „Rájöttem, hogy az emberek soha nem fognak megváltozni. Mindig hagyni fogják, hogy az okosabb és erőszakosabb ember uralkodjon rajtuk.…

    Suttogások és sikolyok

    Örkény István Színház

    Valami arra ösztönöz, hogy egy állapotot kibontsak, életérzésem egyik összetevőjét: a közösség utáni abszurd és csillapíthatatlan vágyakozást, az ügyefogyott…

    SOLNESS (helyszín: Szkéné Színház)

    Örkény István Színház

    „Jön a fordulat. Tudom. Érzem. Már jön, aki azt fogja kiabálni: Félre! El az útból! És csak özönlik a…

    Pintér Béla és Társulata: A 42. hét

    Pintér Béla és Társulata

    A fogantatástól a születésig negyvenkét hét telik el. Ebben az időszakban játszódik darabunk. Hősünk azonban nem egy születendő gyermek…

    A csoport

    6SZÍN

    Bodó Viktor új előadása az önsegítő függő csoportok mintájára és igaz történetek alapján készül. A csoport olyan szélsőséges karakterek…

    A várományos

    Örkény István Színház

    Egy vidéki kulturális intézményben leváltják az igazgatót: épp a régi igazgató búcsúztatása és az új igazgató beiktatása zajlik. Itt…

    Jelenetek a bábuk életéből

    Örkény István Színház

    Az előadás a Dollár Papa Gyermekeitől megszokott intim és közvetlen formában vizsgálja a hétköznapoktól megcsömörlött viszonyokat. A cél, hogy…

    Színművész.

    A kőbányai I. László Gimnáziumban tanult, 1980-ban érettségizett. 1980-ban kezdett játszani a Tanulmány Színházban, majd az ebből létrejövő Arvisura Színházi Társaság alapító tagja volt, egészen 2002-ig. 2002-2008 között a Krétakör Színház tagja volt.

    Díjai:
    Jászai Mari-díj (2004)

    Sszínházi szerepeiből:
    Csehov (Szereplő) - 2016/2017
    Dékány Barnabás: Úton (Szereplő) - 2016/2017
    Yasmina Reza: Egy Élet Háromszor (Szereplő) - 2015/2016
    Boross Martin - Téri Gáspár: Etikett Avagy A Tökéletes Ember (Narrátor, Narrátor) - 2015/2016
    Kuroszava Akira - Mikó Csaba - Gáspár Ildikó: Mese Az Igazságtételről Avagy A Hét Szamuráj (Szereplő) - 2015/2016
    Milena Markovic: Babahajó (Tudor, Vadász) - 2015/2016
    Henrik Ibsen: Gyermek (Krogstad, Jogtanácsos) - 2014/2015
    Euripidész: Iphigenia A-Tól T-Ig (Agamemnón) - 2014/2015
    Schilling Árpád - Zabezsinszkij Éva: Lúzer, A Remény Színháza (Szereplő) - 2014/2015
    Schilling Árpád: A Párt (Szereplő, Szereplő) - 2013/2014
    Válasszunk Párt! (Szereplő, Szereplő) - 2013/2014
    Gulyás Márton: Korrupció (Szereplő) - 2013/2014
    John Osborne: Dühöngő (Redfern Ezredes) - 2012/2013
    Szerelem (Patkányos Néni) - 2012/2013
    Tankred Dorst: Merlin, Avagy Isten, Haza, Család (Szereplő, Szereplő, Szereplő) - 2012/2013
    Wajdi Mouawad: Futótűz (Szereplő) - 2011/2012
    Pintér Béla: Kaisers Tv, Ungarn (Marián Kornél, Marián Kornél) - 2011/2012
    Botho Strauss: Meggyalázás (Titus Andronicus, Tábornok) - 2010/2011
    Szeret...Lek (Szereplő, Szereplő, Szereplő) - 2010/2011
    Vlagyimir Presznyakov - Oleg Presznyakov: Cserenadrág (Rendező, Apa, Apa, Rendező) - 2010/2011
    Korijolánus (Szereplő) - 2010/2011
    Vinnai András: Roló (Dr. Pumánszky Miklós, Dr. Pumánszky Miklós) - 2009/2010
    Aki Kaurismäki: Bohémélet (Orvos, Gassot, Francis, M. Bernard, Blancheron, Benzinkutas, Rendőrtiszt) - 2009/2010
    Vinnai András: Kockavető (Szereplő) - 2009/2010
    Tennessee Williams: Orfeusz Alászáll (David Cutrere) - 2009/2010
    Kurázsi Papa (Közreműködő) - 2007/2008
    Pestiesti (Szereplő) - 2007/2008
    Katona József: Bánk-Bán (Petur Bán, Bihari Főispán) - 2006/2007
    Charlotte Brontë: Jane Eyre (Edward Rochester) - 2006/2007
    Vlagyimir Szorokin: A Jég (Szereplő) - 2006/2007
    Roland Schimmelpfennig: Előtte-Utána (Szereplő) - 2005/2006
    Ödön Von Horváth: Kasimir És Karoline (Speer ) - 2004/2005
    Térey János: A Nibelung-Lakópark (Előadók) - 2004/2005
    Feketeország (Játszók) - 2004/2005
    Anton Pavlovics Csehov: Siráj (Jevgenyij Szergejevics Dorin) - 2003/2004
    Roland Schimmelpfennig: Push Up 1-3 (Hans) - 2002/2003
    Marius Von Mayenburg: A Hideg Gyermek (Apu) - 2002/2003
    Hazámhazám (Szereplők) - 2001/2002
    Georg Büchner: Leonce És Léna (Péter, Popo Birodalmának Királya) - 2001/2002
    W- Munkáscirkusz (Kapitány, Kapitány) - 2001/2002
    Arthur Miller: Megszállottak (Szereplők) - 2000/2001
    Molnár Ferenc: Liliom (Kapitány, Kapitány) - 2000/2001
    Tasnádi István: Nexxt - Frau Plastic Chicken Show (Egodoki, Egodoki) - 2000/2001
    Lőrinczy Attila - William Shakespeare: Szerelem, Vagy Amit Akartok (Szereplő) - 1998/1999
    Lőrinczy Attila: Szerelem (Szereplő) - 1998/1999
    Tasnádi István: Közellenség (János Frigyes Fejedelem, Várnagy) - 1998/1999
    Schilling Árpád: Kicsi (Szereplő) - 1997/1998

    Filmes és televíziós szerepeiből:
    Gengszterfilm (1999)
    A nyomozó (2008)
    Veszettek (2015)
    Aranyélet (2016)
    1945 (2017)
    Jupiter holdja (2017)
    Out (2017)
    Napszállta (2018)
    Cseppben az élet (2019)
    Pilátus (2020)

    A 42. hét

    A 42. hét

    Weöres Sándor Színház
    • Kő László
    A csoport

    A csoport

    6szín
    • Herec/čka
    A NEGYEDIK - Dante pokla

    A NEGYEDIK - Dante pokla

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • Herec/čka
    Árvácska

    Árvácska

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • Herec/čka
    Cserenadrág

    Cserenadrág

    Katona József Színház
    • Apa/Rendező
    Cserne Klára: NYELV és LÉLEK - Átváltozó Egyesület, Dinamó Budapest

    Cserne Klára: NYELV és LÉLEK - Átváltozó Egyesület, Dinamó Budapest

    Artus Kortárs Művészeti Egyesület
    • Gonosz Professzor
    DEMERUNG (Csehov Meggyeskertje)

    DEMERUNG (Csehov Meggyeskertje)

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Ljonya
    DIMENZIÓLÉPCSŐ (Fázisbemutató)

    DIMENZIÓLÉPCSŐ (Fázisbemutató)

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Herec/čka
    Dollár Papa Gyermekei: Csehov

    Dollár Papa Gyermekei: Csehov

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Herec/čka
    Dollár Papa Gyermekei: GYERMEK (Henrik Ibsen: Nóra)

    Dollár Papa Gyermekei: GYERMEK (Henrik Ibsen: Nóra)

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • KROGSTAD
    Dollár Papa Gyermekei: KELET // EAST

    Dollár Papa Gyermekei: KELET // EAST

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Herec/čka
    Dollár Papa Gyermekei: Szerelem (Henrik Ibsen: Kis Eyolf)

    Dollár Papa Gyermekei: Szerelem (Henrik Ibsen: Kis Eyolf)

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Patkányos néni
    Egy élet háromszor

    Egy élet háromszor

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Herec/čka
    Frankenstein-terv

    Frankenstein-terv

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Herec/čka
    Futótűz

    Futótűz

    SZFE
    • Herec/čka
    Hodworks & Dollár Papa Gyermekei: Kabaré

    Hodworks & Dollár Papa Gyermekei: Kabaré

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Előadó
    Homburg herceg

    Homburg herceg

    6szín
    • FRIEDRICH WILHELM választófejedelem
    Homburg herceg

    Homburg herceg

    Dramatic Art
    • FRIEDRICH WILHELM választófejedelem
    HOPPart - Neuköllner Oper (Berlin): Válasszunk párt!

    HOPPart - Neuköllner Oper (Berlin): Válasszunk párt!

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Herec/čka
    HOPPart Társulat: Korijolánusz

    HOPPart Társulat: Korijolánusz

    MU Színház
    • Herec/čka
    Iphigeneia  A-tól T-ig

    Iphigeneia A-tól T-ig

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Agamemnón
    Iphigeneia A-tól T-ig

    Iphigeneia A-tól T-ig

    SZFE
    • Agamemnón
    Iphigeneia A-tól T-ig

    Iphigeneia A-tól T-ig

    SZFE
    • Agamemnón
    Kockavető

    Kockavető

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Herec/čka
    Korijolánusz

    Korijolánusz

    Gyulai Várszínház
    • Herec/čka
    KRÉTAKÖR: Krízis - trilógia - III. RÉSZ: A PAPNŐ

    KRÉTAKÖR: Krízis - trilógia - III. RÉSZ: A PAPNŐ

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Testnevelés tanár
    KRÉTAKÖR: Krízis - trilógia I-III.

    KRÉTAKÖR: Krízis - trilógia I-III.

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Testnevelés tanár
    KV Társulat/Trafó- Caryl Churchill: Földi paradicsom

    KV Társulat/Trafó- Caryl Churchill: Földi paradicsom

    Hybrid Művészeti Kulturális Nonprofit Kft.
    • Herec/čka
    Madártávlat

    Madártávlat

    Dramatic Art
    • Czibik
    Madártávlat

    Madártávlat

    6szín
    • Czibik
    MERLIN - Előbemutató

    MERLIN - Előbemutató

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Herec/čka
    Merlin, avagy...

    Merlin, avagy...

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Herec/čka
    Mese az igazságtételről avagy A hét szamuráj

    Mese az igazságtételről avagy A hét szamuráj

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Herec/čka
    Minden ROLOssz Varieté, jut eszembe, nem!

    Minden ROLOssz Varieté, jut eszembe, nem!

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Dr. Pumánszky Miklós
    Mundruczó Kornél / Proton Színház / Vlagyimir Szorokin: A JÉG

    Mundruczó Kornél / Proton Színház / Vlagyimir Szorokin: A JÉG

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • BORENBOIM
    Mundruczó Kornél / Proton Színház: Frankenstein-terv

    Mundruczó Kornél / Proton Színház: Frankenstein-terv

    Gyulai Várszínház
    • Rendőr
    Mundruczó Kornél / Proton Színház: Frankenstein-terv

    Mundruczó Kornél / Proton Színház: Frankenstein-terv

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Herec/čka
    MUNDRUCZÓ KORNÉL — BÍRÓ YVETTE: FRANKENSTEIN TERV

    MUNDRUCZÓ KORNÉL — BÍRÓ YVETTE: FRANKENSTEIN TERV

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Herec/čka
    Mundruczó Kornél- Bíró Yvette: Frankenstein-terv

    Mundruczó Kornél- Bíró Yvette: Frankenstein-terv

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Herec/čka
    Mundruczó Kornél-Bíró Yvette: Frankenstein-terv az Átriumban

    Mundruczó Kornél-Bíró Yvette: Frankenstein-terv az Átriumban

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Herec/čka
    NAGY VACSORA

    NAGY VACSORA

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Herec/čka
    Nyílt próba Zűrzavar 2045

    Nyílt próba Zűrzavar 2045

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • VAN TEER HESS, holland műszaki főmuzsik
    Olvasópróba-demó: Zűrzavar

    Olvasópróba-demó: Zűrzavar

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • VAN TEER HESS, holland műszaki főmuzsik
    Orfeusz alászáll

    Orfeusz alászáll

    Nemzeti Színház
    • David Cutrere
    Pintér Béla és Társulata: A 42. hét

    Pintér Béla és Társulata: A 42. hét

    Pintér Béla és Társulata
    • Kő László
    Pintér Béla és Társulata: A 42. hét

    Pintér Béla és Társulata: A 42. hét

    Pintér Béla és Társulata
    • Kő László
    Pintér Béla és Társulata: Jubileumi Beszélgetések

    Pintér Béla és Társulata: Jubileumi Beszélgetések

    Pintér Béla és Társulata
    • Herec/čka
    Pintér Béla És Társulata: Kaisers TV, Ungarn

    Pintér Béla És Társulata: Kaisers TV, Ungarn

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Marián Kornél
    Pintér Béla és Társulata: KaisersTV, Ungarn

    Pintér Béla és Társulata: KaisersTV, Ungarn

    Pintér Béla és Társulata
    • Marián Kornél
    Pintér Béla és Társulata: Kórház-Bakony

    Pintér Béla és Társulata: Kórház-Bakony

    Pintér Béla és Társulata
    • Prof. Keserű Géza
    Proton Színház/Mundruczó Kornél: Frankenstein terv

    Proton Színház/Mundruczó Kornél: Frankenstein terv

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Policeman
    Roló

    Roló

    Thália Színház
    • Dr. Pumánszky Miklós
    Szeret... lek

    Szeret... lek

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Herec/čka
    Szeret...lek

    Szeret...lek

    Thália Színház
    • Herec/čka
    SZERET...lek

    SZERET...lek

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Herec/čka
    Szputnyik Hajózási Társaság: Kockavető

    Szputnyik Hajózási Társaság: Kockavető

    MU Színház
    • Herec/čka
    TÁP Színház / Jennifer Haley: Menedék

    TÁP Színház / Jennifer Haley: Menedék

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Doyle
    TÁP Színház Varieté: Roló

    TÁP Színház Varieté: Roló

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Dr. Pumánszky Miklós
    TÁP Színház – Milena Marković: Babahajó

    TÁP Színház – Milena Marković: Babahajó

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Tudor/Vadász
    TÖRVÉNYEN BELÜL

    TÖRVÉNYEN BELÜL

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • ERDŐS FERENC, LAUTNER, RENDŐR
    Törvényen belül

    Törvényen belül

    Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
    • ERDŐS FERENC, LAUTNER, RENDŐR
    Yasmina Reza: Egy élet háromszor - Scherer P., Terhes S., Száger Zs., Urbanovits K.

    Yasmina Reza: Egy élet háromszor - Scherer P., Terhes S., Száger Zs., Urbanovits K.

    Rózsavölgyi Szalon
    • Herec/čka
    Zűrzavar 2045

    Zűrzavar 2045

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • VAN TEER HESS, holland műszaki főmuzsik

    Ponuky


    Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
    odhadovaný zostávajúci čas:
    00:00

    položka/y v košíku

    celkom:


    Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016