A színpadi változat őrzi a film szerkezetét, alapvető szituációit, szállóigévé vált mondatait, színházi rendbe szerkeszti az 1949-es év történetét, a valóságos történelmi szereplők „alteregóit” jeleníti meg. Ugyanazok és mégis mások. Nemcsak nevük más, néhány külső vagy épp belső tulajdonsággal gazdagabbak és szegényebbek az eredetieknél. A félig kimondott gondolat, a sorok között olvasás önirónikus művészi eszközével él Bacsó és Hamvai is. Mi pedig cinkosan továbbgondolva azonnal tudjuk hol vagyunk, mit hallunk, kikkel állunk szemben.
A magyar történelem örökérvényű parabolája, mosolyogtatóan torz tükörképe ez a mű. A színpadi tér az Angol Parkból Vidámparkká váló metaforikus helyszín, melyben megállíthatatlanul halad a „szocialista szellem vasútja”.
A történet Fazekas Mihály művén alapul, a mese régi, de a megközelítés módja merőben új, ugyanis Schwajda György a libák szemszögéből írta meg a cselekményt.
Evita egy fogalom. Evita a nő - kultikus imádat és totális elutasítás között. Evita a megértett és eltaszított. Evita az imádott és az üldözött. Evita az ember.
Kata és Bianca egy gazdag páduai úr lányai. Egyik szelíd, mint a galamb, de a másik vad, indulatos, csípős nyelvű, fékezhetetlen. A kisebbiknek akad is kérője bőven, de apja nem adja férjhez addig, míg a nagyszájút el nem veszi valaki. Hiába a sok kérő, Makrancos Kata senkinek nem kell. Ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben jelenik meg Petrucchio, akit nem riaszt vissza a feladat. Elhatározza, hogy megzabolázza a gazdag, csinos, vonzó hárpiát.
Jegyvásárlás
