• Program


    DNM: Designrezisztencia - Felnőtt belépő

    DNM: Designrezisztencia - Felnőtt belépő

    Kiállítás a 2018-as Debreceni Nemzetközi Művésztelep koncepciója alapján.
    Jelszó: designrezisztencia

    Nincs aktuális előadás

    Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

    A 2018-as Debreceni Nemzetközi Művésztelep meghirdetésekor két önmagában is komplex fogalmat szorítottunk egy valójában nem létező szóösszetételbe. Szándékunk az volt, hogy e fogalmak a sűrítés révén még intenzívebben egymásra vonatkozzanak és ezáltal radikalizálják az egy évvel korábban megkezdett gondolatmenetet. A DNM 2017-es kiadásában, amelynek fókuszában a „Tervezett alkotás” állt, azt kérdeztük: mi a tervezés és alkotás, dizájn és képzőművészet egymáshoz való viszonya. Az alkotók egy részének válasza arról tanúskodott, hogy a dizájn, a racionális, problémamegoldó tervezés rendkívül vonzó a mindennapok tárgykultúrájában és a képzőművészetben is; ugyanakkor volt, aki az autonóm művészi alkotásban ellenszert látott a dizájn mindent magába olvasztó gyakorlatával szemben.

    2018-ban ebből a dizájnnal szembeni ellenállásból indultunk ki, azzal az alapkérdéssel, hogy vajon miként áll ellen a képzőművészet a dizájnnak. Ám a közös gondolkodás során tervezés és ellenállás viszonya számos további réteggel bővült: maga a tervezett tárgy vagy folyamat is lehet rezisztens, az időnek, a használatnak ellenálló. És az ellenállást magát is megtervezhetjük: még a tüntetéseknek is van koreográfiájuk. A tárgyak egy része maga is lehet ellenálló – például az egyszerű, kézenfekvő használatnak. Az ember fókuszú tervezés mára a dizájn alapvető paradigmájává vált – elég csak a felhasználói élményt tervező User Experience (UX) és User Interface (UI) gyakorlatokra utalni –, ugyanakkor a tervezés mögött mindig megtalálható a racionalitás. Kérdés, hogy szeretnénk-e egy tökéletesen racionális világban élni. A dizájn ráadásul sokszor technológia-vezérelt is, és kérdés: képesek vagyunk-e még uralni a világunkat így alakító technológiát? Lehetséges-e még az ellenállás?

     

    Kiállító művészek:
    ALBERT Ádám, BORBÁS Marci, GÁBOR Imre, GRÓF Ferenc, GRYLLUS Ábris, LŐRINCZ Réka, MÁTRAI Erik, MOLNÁR Dóra, MOLNÁR Judit Lilla, Bartosz MUCHA, SZIGETI G Csongor, SZTOJÁNOVITS Andrea

    Művészeti vezetők:
    CSONTÓ Lajos, HORÁNYI Attila, SÜLI-ZAKAR Szabolcs

     A kiállításhoz kapcsolódva 2018. november 24-én országos konferenciát is szervezünk.

    Ajánlatunk


    A Vízkereszt viharos tengerrel, hajótöréssel, gyásszal kezdődik, és három házassággal ér véget. A kettő között viharos szerelmek ütköznek, egy részük csaknem hajótöréssel végződik.

    "Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani" G. B. Shaw.

    "Az improvizációval és interaktivitással fűszerezett, porcukor illatú estén felülünk az érzelmi hullámvasútra, és hősünkkel együtt fejest ugrunk egy különös kalandokkal teli utazásba, amelynek a végén az alábbi legfontosabb kérdésekre megtalálhatjuk a választ! – Megsúgom, sokkal közelebb van, mint gondolnánk." – Pokorny Lia

    Ajánló


    Strindberg "A pelikán" című színművét Ördög Tamás, a Dollár Papa Gyermekei alapítója és rendezője viszi színre Tóth Ildikó, Sodró Eliza,…

    Gaetano Donizetti AZ EZRED LÁNYA Vígopera két felvonásban, prózai jelenetekkel, francia és magyar nyelven, magyar, angol és francia felirattal

    Minden életrajzukban olvasható, hogy Quincy Jones szerint ők „a planéta legmenőbb énekes csókái” (azaz „the baddest vocal cats on the…

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016