• Podujatie


    Aktuálne podujatia




    Anna Woltz varázslatos meséje most először kel életre a magyar színpadon – egy érzékeny, humoros, képzelettel teli történet két gyerek barátságáról, akik kezdetben nem értik egymást, de talán épp ezért van egymásra a legnagyobb szükségük.

    Nóra egy szenvedélyes, izgága, csupa ötlet és tett kislány. Folyamatosan feltalál – sajnos gyakran olyasmiket, amelyekkel leginkább a testvéreit bosszantja. Egyik nap arra ér haza, hogy a szomszéd lakásba új család költözik: velük együtt pedig Félix, a zárkózott, érzékeny
    fiú, aki inkább a csillagászati könyvek és galaxisok világában él, mint az osztálytársai között. Kettejük világa elsőre áthidalhatatlannak tűnik – a szobáik azonban egymás melletthelyezkednek el.
    Félix előtt épp egy hatalmas kihívás áll. Nóra egy különleges találmánnyal – és még inkább a saját temperamentumával – segít neki szembenézni a félelmeivel. A két gyerek egymás világát felforgatva tanulják meg, mit jelent bízni, kérdezni – és kíváncsi szívvel kapcsolódni.

    Családi előadás 6 éves kortól, de a felnőttek is szívesen időznek majd ebben a világban.

    Lépj be velünk a csillagok közé – lehet, hogy épp ma van a te csillagnapod!

    Az előadás alkotói, színészei: Bohoczki Sára és Farkas Ádám
    Szerző: Anna Woltz

    Az előadás az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg.

    Az ősbemutató a Jurányi Házban, a Pagony Kiadó gondozásában megjelent könyv nyomán, a Pagony, a Füge Produkció és az Exit Generáció koprodukciójában jött létre.

    6+

    Bemutató dátuma
    2025.09.14. 

    Tipy


    Noël Coward merész vígjátéka a nyolcvanas évektől kezdve folyamatosan ott van London és New York legfontosabb színházaiban. Nem véletlenül: a…

    Macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a bált, és erre összegyűlnek a környék - nagyon…

    A halhatatlan Carlo Goldoni hallatlanul vicces komédiáját Nagy Cili rendezi, sok-sok halálosan jó zenével, Bezerédi Zoltán és a szombathelyi társulat…

    Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
    odhadovaný zostávajúci čas:
    00:00

    položka/y v košíku

    celkom:


    Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016