• Podujatie


    Aktuálne podujatia



    „A színház éppen olyan, mint az élet – csak jobbak a fények!” – mondja a szórakoztató és elgondolkodtató vígjátékban Edward DuPre, a hetvenes színházi legenda, és pontosan erről szól Michael McKeever színműve, amelyben nem a színház tart tükröt az életnek, hanem az élet a színháznak. Ezt a világot elég jól ismeri a szerző, aki sokat díjazott színész, rendező is, számos művét játsszák szerte a világban – Amerikától Európán át Ausztráliáig.

    Edward, Mallory és Christian – egy család, három generáció, két és fél színész. Edward már mindent eljátszott. Egyszer még színpadra lépne saját lányával, Malloryvel, a Broadway-sztárral, aki éppen azt fontolgatja, vissza kellene vonulnia, a zeniten abbahagynia. A színészdinasztia harmadik tagja Mallory fia, Christian, az egykori gyerekszínész, akit végül nem vonzott a színház, sem a film, és a kulisszához csak a családi házban kerül a legközelebb anyja személyi titkáraként.

    Voltaképpen egy család sorstörténete a Végszó – szellemes színházi helyzetek, „végszavak” közé téve öröklött generációs kérdéseket, kételyeket, az elődök hibáit, az utódok győzelmeit. Vajon úgy élünk, úgy szeretünk, úgy gondolkodunk, ahogyan az ősök? Persze egy olyan családban, ahol a színház az első, ahol a szellemes megjegyzés előbbre való, mint az őszinte szó, ahol soha senki nem érezheti magát érzelmi biztonságban, nem könnyű boldognak lenni.

    Michael McKeever darabjának szereplői harcolnak egymással, a véleményekkel, a kritikákkal, az intrikákkal, de főként az érzelmekért, a szeretetért küzdenek, hogy végre megtudják egymástól: szüksége van-e még rájuk a családnak. Aztán a valós életből hirtelen belekerülünk a Lear király közepébe…

    Szereplők: Gálvölgyi János, Györgyi Anna, Csiby Gergely, Bajor Lili, Kovács Máté e.h.,
    Rendezte: Dicső Dániel

    Michael McKeever örököseinek engedélyét az Ahn & Simrock Bühnen- und Musikverlag GmbH és a Hofra Kft. közvetítette

    Tipy


    Az István, a király egy családi viszály története: Géza fejedelem halála után fia örökölné a hatalmat, de a hagyományokra hivatkozva…

    A szabadságharc hőse, Baráznay Ignácz tisztázatlan halála után negyven évvel leánya, Amália egy különös transzcendens utazás alkalmával visszakerül 1848-ba

    A Vízkereszt viharos tengerrel, hajótöréssel, gyásszal kezdődik, és három házassággal ér véget. A kettő között viharos szerelmek ütköznek, egy részük…

    Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
    odhadovaný zostávajúci čas:
    00:00

    položka/y v košíku

    celkom:


    Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016