Mai koncertünk első felében a zeneirodalom két bravúros szoprán hangra írt művét hallhatják Judith Halász előadásában, melyek előtt nyitányként Schubert egyik egyfelvonásos daljátékának, Az összeesküvők avagy Házi perpatvar címűnek a nyitányát hallgathatják meg. A daljátékot 1823 márciusában írta, szövegírója az ugyancsak bécsi származású Ignaz Franz Castelli. A cselekmény egyetlen szituáció komikumán alapszik: a nők megesküsznek, hogy véget vetnek a háborúnak és ezáltal a férfiak örökös távollétének, azzal pedig, hogy megtagadják asszonyi kötelességüket, a szerelem fegyverét vetik be a háború ellen. Arisztophanész komédiája az operairodalomban többször szolgált forrásként, a Lysistrate-témájára írtak (már) operát és operettet egyaránt. Schubert daljátéka mind között talán a legkülönösebb: asszonyháború Haydn-, Mozart-, Beethoven-szerű (és persze Schubert-i lied-szerű) zenére, a kor divatjához hűen "á la Hussarde“ modorban.
Haydn (1732–1809) a Scena di Berenice-t második londoni látogatása során írta, és bemutatója az utolsó angliai jótékonysági koncertjén volt 1795 május 4-én, a King’s Theatre-ben. A művet az ünnepelt drámai szoprán, Brigida Giorgi Banti számára írta, aki az előző évben jött Londonba.
A zene Metastasio Antigonoja alapján íródott, mely librettót eredetileg Hasse zenésítette meg 1743-ban, és ezt követően mintegy harminc zeneszerző dolgozta fel ezt a témát: Berenice iránt érzett és fiúi érzései között őrlődve Demetrio nem lát kiutat a helyzetéből, és egyetlen megoldásként végül megöli magát. A „Berenice, che fai?” c. áriában a vigasztalan hősnő az őrületig kárhoztatja sorsát, s már csak arra vágyik, hogy szeretett fia mellett haljon meg.
Mozart D-dúr hegedűversenye a Salzburgban, 1775-ben komponált öt hegedűverseny közül való. A többi hegedűversenyhez képest itt a szólóhangszer kiemelkedő feladatot kap. A zenekar szövete egyszerűbb, a tutti nem „verseng” a szólóhegedűvel, hanem kíséri azt. Mai hangversenyünkön a szólót Berán Gábor, a zenekar egyik koncertmestere játssza.
Joseph Haydn a 95-ös szimfóniát 1791 tavaszán, első angliai utazása során komponálta. A mű a szerző utolsó, „Londoni szimfóniák” néven ismert zenekari sorozatának egyetlen moll hangnemű darabja. A c-moll hangnemhez hagyományosan kapcsolódó karakterek (tragikus, szenvedélyes, komoly, szigorú stb.) azonban a műnek csak viszonylag kis részében vannak jelen, a lassú tétel és menüett középrésze ugyanis (a kor hagyománya szerint) dúrban van, ráadásul az 1. tétel befejező szakasza, illetve a finálé egésze is C-dúr.
A BDZ 2020-2021. ÉVI BÉRLETAKCIÓJÁRÓL RÉSZLETEKET IDE KATTINTVA TALÁLHAT!
